Az extrém időjárás miatt egy-egy régen tervezett utazás is meghiúsulhat.
Donald Trump azt követeli, hogy Magyarország a GDP-je 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa, ami 2,6 ezer milliárd forint plusz kiadást jelentene ebben az évben.
A Fehér Ház bejelentést tett, és elárulták, Donald Trump hogyan döntött az Ukrajnának szánt segélyekkel kapcsolatban.
Donald Trump hivatalos nyelvvé tette az angolt az Egyesült Államokban, noha a nyelvet csak az ország lakosságának 78 százaléka beszéli.
Ferenc pápa állapotáról hétfőn este újabb információkat közölt a Vatikán.
2022. október 7., 08:53
Az 1962-es kubai rakétaválság óta még soha nem leselkedett akkora nukleáris fenyegetés a világra, mint most Vlagyimir Putyin orosz elnök fenyegetődzése miatt – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök egy New York-i kampányrendezvényen csütörtökön.
2022. október 7., 08:19
A Ronald Reagan nukleáris meghajtású amerikai repülőgép-hordozó pénteken ismét haditengerészeti gyakorlatokat kezdett dél-koreai hadihajókkal, egy nappal azután, hogy Észak-Korea újabb ballisztikus rakétákat bocsátott fel és harci repülőgépekkel gyakorlatozott, ami a riválisaival szembeni feszültség fokozódását jelentette.
2022. október 7., 07:55
Több nő és gyermek megfulladt, amikor egy fegyveres támadás elől menekültek Nigéria északi részén – közölték csütörtökön a lakosok és egy kormánytisztviselő.
2022. október 7., 07:30
Az ukránok szerint a britek és a németek által adományozott rakétarendszerek a felelősek az ukrán hadsereg harctéri eredményeinek egyharmadáért. Erről egy olyan ukrán parancsnok beszélt, akit Nagy-Britanniában képeztek ki.
2022. október 7., 07:00
Az OPEC-országok határozata a kőolaj-kitermelés csökkentéséről alternatív beszerzési források felkutatására kényszeríti az Egyesült Államokat – közölte az amerikai elnök csütörtökön.
2022. október 7., 06:54
A Twitter elutasította Elon Musk megújított 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát a közösségi médiavállalatra – közölték a milliárdos vállalkozó ügyvédei csütörtökön, akik azt kérik, hogy a Delaware állambeli bíróság függessze fel az adásvétel körülményei miatt indított eljárást.
2022. október 6., 21:17
Bekerült az Ukrajnától elcsatolt Zaporizzsja és Herszon megye, valamint a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság az orosz alkotmány szövegébe.
2022. október 6., 21:11
És menedéket is kértek az Egyesült Államoktól.
2022. október 6., 19:15
Csaknem 100 milliárd dollár már Ukrajna államadóssága. Egy hónap alatt több mint 1,2 milliárd dollárral nőtt az ukrán adósság.
2022. október 6., 19:02
Vlagyimir Kara-Murza, ellenzéki újságíró bűne az volt, hogy nyilvános beszédekben kritizálta az orosz vezetést.
2022. október 6., 17:45
A helyszíni szemle alapján bizonyítékai vannak a svéd hatóságoknak arra, hogy robbanások történtek az Északi Áramlat vezetékszálain – közölte csütörtökön az ország nemzetbiztonsági hivatala.
2022. október 6., 17:15
Fehéroroszország elnöke csütörtökön bejelentette, hogy megtiltja a fogyasztói árak emelését.
2022. október 6., 16:55
Az orosz ENSZ nagykövet arra kérte a tagállamokat, hogy név nélkül szavazzanak az ukrajnai területek elcsatolását elítélő és azt semmisnek tekintő dokumentum elfogadásáról, mert szerinte a „nyugati lobbi” miatt kínos lehet, ha valaki Oroszország mellett áll ki.
2022. október 6., 16:19
Oroszország arany- és devizatartaléka szeptember végéig csaknem 89,8 milliárd dollárral zuhant az év vége óta.
2022. október 6., 16:14
Hamis hír lehet az orosznyelvű Forbes magazinnak az a közlése, hogy a részleges mozgósítás kezdete óta 700 ezren hagyták el Oroszországot – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak nyilatkozva.
2022. október 6., 15:57
Amíg a területén háború folyik, Ukrajna nem léphet be a NATO-ba, jelentette ki csütörtökön az Európai Unió belső piacért felelős biztosa, Thierry Breton.
2022. október 6., 15:29
Bár Putyin is beismerte, hogy a részleges mozgósítási rendszerben vannak hibák, Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője szerint az orosz elnök még biztosan nem fog megbukni, és akár több, mint egymillió embert is besorozhat az idei év végéig.
2022. október 6., 14:29
Bekérették csütörtökön a török külügyminisztériumba a svéd nagykövetet egy svéd szatirikus televíziós műsor miatt, amelyben a humorista Recep Tayyip Erdogan török elnököt figurázta ki – jelentette az Andolu török hírügynökség csütörtökön.