2013. május 5., 10:25

Megtalálták az oroszországi Szverdlovszk megyében az egy évvel ezelőtt lezuhant An-2-es repülőgép roncsait, írja vasárnap az Izvesztyija című napilap. Az újság úgy értesült, hogy a gép roncsait egy nehezen megközelíthető mocsaras területen találták meg, néhány kilométerre Szerov városától.

2013. május 5., 07:58

Nemi erőszak gyanújával őrizetbe vették szombaton a brit parlament alsóházának egyik alelnökét. Az 55 éves Nigel Evans konzervatív párti képviselő – aki a melegek jogaiért küzdő aktivistaként is közismert – a hatósági gyanú szerint két fiatal férfi sérelmére követte el a bűncselekményeket.

2013. május 4., 17:21

A magyar Országgyűlésben jelenleg mindössze 8.8 százalék a nők aránya – a német Bundestagban több, mint háromszor annyi, csaknem 33 százalék. Nálunk azonban jövőre még kevesebb lehet a nő-képviselő mivel az új választási rendszer – ellentétben a korábbival – tovább csökkenti esélyeiket. Az SPD-közeli Ebert-Alapítvány budapesti tanácskozásán nemzetközi összehasonlításban vizsgálták a nők szerepét a politikában, s mint kiderült, Magyarország ezen a területen is sereghajtó.

2013. május 4., 11:12

A magyarországi hírek kapcsán a lengyel lapok részletesen foglalkoznak a magyar antiszemitizmussal. A Gazeta.pl csak hírei között számolt be a közigazgatási és munkaügyi bíróság döntéséről, amely a rendőrség határozatát elutasítva engedélyt adott a szélsőjobb megmozdulására a Zsidó Világkongresszus kezdete előtt egy nappal, a Rzeczpospolita című konzervatív napilap online kiadása egyenesen címoldalán, vezető anyagként hirdette, hogy „Orbán megmagyarázza a zsidóknak, hogy tévednek”.

2013. május 4., 10:13

2013. május 4., 07:42

A lengyel hallástani intézet munkatárai megkongatták a vészharangot: vizsgálatukból kiderült, hogy minden harmadik lengyel vagy született vagy szerzett halláskárosodásban szenved – ezért van bajuk a beszéd megértésével is. Ez a probléma a legfiatalabbakat is érinti, mert a legutóbbi felmérés szerint minden ötödik 7-8 évesnek gondjai vannak a hallással, a gyerekek 15 százaléka pedig fülzúgástól szenved, aminek oka elsősorban a hangos környezet és a fülhallgatóval élvezett zene.

2013. május 4., 07:17

A The Economist nem először foglalkozik a Magyarországon egyre nyíltabb és egyre erősödő antiszemitizmussal. Legutóbb a Wallenberg Egyesület elnökét, Orosz Ferencet érte inzultus és fizikai atrocitás. A Zsidó Világkongresszus – amely mindig Jeruzsálemben tartja éves összejövetelét – éppen a növekvő magyarországi antiszemitizmus miatt választotta hét végi találkozója színhelyéül Budapestet. Erről szól az angol lap legfrissebb Magyarországgal foglalkozó írása.

2013. május 3., 18:10

Bajnai Gordon Pozsonyban „magánjellegű eszmecserét” folytatott Robert Fico szlovák kormányfővel, a Smer-SD elnökével, amiről nem adtak ki közleményt. Az Együtt 2014 vezetője ezután a Híd párt képviselőivel ült tárgyalóasztalhoz. (Pozsonyban a Híd székháza elől időközben ellopták a magyarországi vendégek autóját.) A Fidesz-közeli Magyar Közösség Pártja (MKP) elhárította a kapott találkozási ajánlatot.

2013. május 3., 15:04

A The Economist nem először foglalkozik a Magyarországon egyre nyíltabb és egyre erősödő antiszemitizmussal. Legutóbb a Wallenberg Egyesület elnökét, Orosz Ferencet érte inzultus és fizikai atrocitás. A Zsidó Világkongresszus – amely mindig Jeruzsálemben tartja éves összejövetelét – éppen a növekvő magyarországi antiszemitizmus miatt választotta hét végi találkozója színhelyéül Budapestet. Erről szól az angol lap legfrissebb Magyarországgal foglalkozó írása.

2013. május 3., 11:09

Ez a címe annak a filmes vélemény-füzérnek, amelyet két Magyarországon élő baha’i vallású fiatalember készít, s amely az egyik nemzetközi közösségi oldalon tekinthető meg. A projekt elindítója Dr. Ajang Farid (osztrák) és Nadji Hedjazi (német állampolgár).

2013. május 3., 10:09

A lengyel hallástani intézet munkatárai megkongatták a vészharangot: vizsgálatukból kiderült, hogy minden harmadik lengyel vagy született vagy szerzett halláskárosodásban szenved – ezért van bajuk a beszéd megértésével is. Ez a probléma a legfiatalabbakat is érinti, mert a legutóbbi felmérés szerint minden ötödik 7-8 évesnek gondjai vannak a hallással, a gyerekek 15 százaléka pedig fülzúgástól szenved, aminek oka elsősorban a hangos környezet és a fülhallgatóval élvezett zene.

2013. május 3., 09:05

A ciprusi válság nyomán válaszra váró kérdések fogalmazódnak meg – szakemberekben és pusztán a személyes befektetéseik révén a pénzügyekkel kapcsolatba kerülő „laikusokban” egyaránt. A szervuszausztria.hu olvasói már megszokhatták, hogy a honlap pénzügyi tanácsadójától kapnak közvetlen tájékoztatást. Ezúttal visszajelzésre is lehetőség van: János Zsolt várja az olvasók kérdéseit.