Elszámoló beszámoló

2013. május 4., 17:19

Kazal László egyik remek kabarétréfája volt valamikor a hatvanas években egy dalocska formában előadott jelenet. Ezeknek a jeleneteknek szinte mindig volt társadalomkritikai vetületük is. Nem kevés áthallással gúnyolta ki egy háziasszony butaságának okán sokak sekélyes, felületes állampárti gondolkodását. A dalocskában azt regélte el, hogy az asszonyka, a családi gazdálkodását segítendő (tegyük hozzá: kispolgári csökevényként), háztartási könyv vezetését határozta el. A színész a bejegyzéseket „olvasta fel”. Sorolta a tételeket. Zömmel – az akkori áraknak megfelelően – filléreket (zöldség, tojás, krumpli) és egy-két forintokat (felvágottak, sajtok), részletesen. Majd azzal zárta, hogy egyéb költségek kétszáz forint.

Ez ugrott be nekem azonnal, amikor a Hivatalos Értesítőben a Fidesz tavalyi mérlegbeszámolójáról frissen megjelent tudósításokat olvastam. 150 millió tagdíjakból, 1 milliárd 55 millió állami támogatás és – az egymilliónál nagyobb tételeket részletesen ismertetve – 56 millió adomány (egy kissé elgondolkoztatott, hogy több budapesti önkormányzat is lerótta tiszteletét) képezte a bevételi oldalt. Ezenfelül még szerepel 33 millió egyéb is.

Na, az az igazán érdekes a beszámolóban, hogy mire költötték a pénzt. Működési kiadásokra 218 milliót, eszközbeszerzésre 24, és politikai tevékenységre 52,5 milliót. Majd azzal zárul a beszámoló: egyéb költségek: 913 millió forint!

Róna György
E-mail