XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2010. augusztus 20., 18:26
Akarata ellenére fogva tartották és többször is megkísérelték megerőszakolni azt a konzumhölgyet, aki tavaly kirobbantotta Silvio Berlusconi olasz kormányfő eddigi legsúlyosabb szexbotrányát.
2010. augusztus 20., 12:40
Kassán meggyilkoltak egy 16 éves lányt.
2010. augusztus 20., 11:24
Szlovákiában a civil árvízvédelmi szervek mellett ezen a héten is szükség volt a katonák segítségére az árvíz sújtotta Nyitra menti térségben. Nyitrabányán csaknem 700 katona került bevetésre, akik több száz technikai berendezést is hoztak magukkal.
2010. augusztus 20., 11:11
Telefonálás közben lelte halálát egy férfi Indiában, akinek a kezében felrobbant a készüléke, írja a Libertatea napilap.
2010. augusztus 20., 07:34
Újra kék busz és magyar rendszámok kátyús utakkal, bevásárló központok tömkelege. Pezsgő belváros a Duna hűsítő szelével, a Vigadó tér és a hidak pompája. A városliget az állatkert és a vidámpark morajával, és a Citadellához tipegő turisták csacsogása. A Margit-szigethez suhanó 4-es 6-os, és a Budai vár utcáinak macskakövein végigfutó történelem. Igen, itthon vagyok!
2010. augusztus 20., 06:32
Aki már tapasztalta, tudja: a német rendőrök általában jól képzett, udvarias emberek. De ki gondolná, hogy évtizedek óta határozottan elutasítják nevük, vagy szolgálati szám viselését? A berlini hatóságok is igénylik, hogy a polgár azonosíthassa a rend őrét – ám a rendőr-szakszervezet elutasítja a tervet és bojkottra készül az ügyben.
2010. augusztus 19., 23:02
Egy Harry névre hallgató, sósvízi krokodil arra használja a neki tulajdonított jósképességet, hogy "kiválassza", ki fog nyerni a hétvégi ausztráliai parlamenti választásokon.
2010. augusztus 19., 19:39
Messze van, de érdemes vállalni a hosszabb utazást. Vorarlberget, Ausztria legnyugatibb csücskében ezt a Svájccal, Liechtensteinnel és Németországgal is határos kicsiny területet Tartományocska- Ländle - néven emlegetik. Aki veszi a fáradságot és ellátogat ide, meg is döbbenhet azon, mennyire mást talál itt, mint amit eddig „tipikus osztráknak” tartott.
2010. augusztus 19., 16:32
Ukrajnában minden harmadik családot szegénynek lehet tekinteni - jelentette ki Ljudmilla Cserenyko, az Ukrán Demográfiai Intézet életszínvonal kutatással foglalkozó osztály vezetője.
2010. augusztus 19., 12:03
Rudolf Schuster volt szlovák államfőt is meghívták Komáromba, a Szent István-szobor vasárnapi koszorúzására, ám más programja miatt nem tud eljönni. Sólyom László nemrég leköszönt magyar elnök viszont jön, ő lesz az esemény főszónoka.
2010. augusztus 19., 04:51
Késsel és játékpisztollyal rontott be egy férfi a Tel Aviv-i török nagykövetségre, és megpróbált túszul ejteni egy diplomatát, ám a biztonsági szolgálat tagjai végül elfogták - közölte kedden a török külügyminisztérium. A támadó állítólag ugyanaz az ember volt, akit 2006-ban az izraeli rendőrség tepert le, miután behatolt a brit nagykövetségre, és öngyilkossággal fenyegetőzött, ha nem kap menedékjogot.
2010. augusztus 18., 21:53
Még javában tart a nyár, és a fesztiválok sem mindenütt értek véget. De azért már nem árt felkészülni az őszre. A Leopold múzeum már augusztus 23.-tól meglepetést kínál. Bécs többi nagy kiállítóterme szeptembertől fokozatosan nyitja meg új kiállításait. A szervuszausztria.hu ezekből ad kis előzetes ízelítőt olvasóinak.
2010. augusztus 18., 20:18
Franciaországban ma minden huszadik gyermek a lombikbébi módszernek köszönheti, hogy megszületett, azaz minden óvodai csoportban vagy iskolai osztályban legalább egy van egy belőlük. Nem csoda hát, ha nagy érdeklődést keltett az a napokban közzétett tanulmány, amely minden korábbinál alaposabban tárja fel az orvosi közreműködéssel megfogant gyermekek egészségügyi kockázatait.
2010. augusztus 18., 17:24
A hazai és külföldi bírálatok ellenére a francia hatóságok csütörtökön visszatoloncolják Romániába a felszámolt illegális romatelepek lakóinak első csoportját - jelentette a francia sajtó.
2010. augusztus 18., 14:12
Akár egy Edoardo De Filippo-darab jelenete is lehetett volna, ami a minap Nápolyban történt. Egy körözött camorra-tagot azért sikerült a csendőrségnek elkapnia, mert hiányzott neki a mama ragúja.
2010. augusztus 18., 11:01
Ötven eurós turistabelépő? Mi ez az őrület? Gondoljunk bele, világ egyik legcsodálatosabb képtárába, a firenzei Uffiziba már 10 euróért bejuthatunk. Ez a horribilis összeg azonban rendkívüli látványhoz ad belépést: a tervek szerint jövőre megnyitják a látogatók előtt Montecristo szigetét.
2010. augusztus 18., 09:10
A Fidelioval kezdődik Grafeneggben a nyár utolsó nagy fesztiválja, amelynek immár nemzetközi rangja van. Rudolf Buchbinder intendáns az idei nyárra is világhírű muzsikusokat hozott el az alsó-ausztriai kastélyba. A parkban három éve átadott modern hangversenyszínpadon szinte szünnap nélkül követik egymást az események.