Franciaország megkezdi a romák kitoloncolását

A hazai és külföldi bírálatok ellenére a francia hatóságok csütörtökön visszatoloncolják Romániába a felszámolt illegális romatelepek lakóinak első csoportját - jelentette a francia sajtó.

2010. augusztus 18., 17:24

Először egy 79 fős csoportot küldenek haza repülővel. A kormány közlése szerint az érintettek "szabad akaratukból" hagyják el Franciaországot, miután személyenként 300 euró (gyermekenként 100 euró) hazatérési támogatást kaptak az államtól. Teodor Baconschi román külügyminiszter Bukarestben aggodalmát fejezte ki a francia hatóságok lépésével kapcsolatban. A miniszter egy rádióinterjúban elmondta, reméli, hogy minden egyes kitoloncolás esetében a törvények tiszteletben tartásával járnak el - írja az MTI.

Baconschi óva intette Párizst attól, hogy a romákat "kollektív módon" és "etnikai alapon" utasítsák ki az országból, az ugyanis megsértené a személyek szabad mozgását biztosító uniós törvényeket, és ellentétes lenne a Románia és Franciaország közötti "stratégiai partnerséggel".

A román diplomácia vezetője elmondta azt is, hogy az ügyben augusztus 30-án két külügyi államtitkár hivatalos megbeszélésekre Párizsba utazik.

Korábban Brice Hortefeux francia belügyminiszter azt közölte, hogy augusztus végéig összesen 700 romát küldenek vissza Romániába és Bulgáriába.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.