A rendőrök elutasítják a szolgálati szám viselését
Aki már tapasztalta, tudja: a német rendőrök általában jól képzett, udvarias emberek. De ki gondolná, hogy évtizedek óta határozottan elutasítják nevük, vagy szolgálati szám viselését? A berlini hatóságok is igénylik, hogy a polgár azonosíthassa a rend őrét – ám a rendőr-szakszervezet elutasítja a tervet és bojkottra készül az ügyben.
A kérdés vagy hatvan éve van napirenden. A háború után a megszálló hatóságok előírták, hogy az újjászervezett német rendőrség egyenruhás munkatársai gallérjukon viseljék szolgálati számukat. 1948-ban, a berlini blokád évében azután ezt az előírást eltörölték – s azóta vitatják a kérdést a helyi parlamentekben, a sajtóban.
A felmérések szerint nem csak az önkormányzati képviselők többsége, de a lakosság kétharmada is amellett van, hogy névvel, vagy számmal azonosítható legyen a rendőr, akivel kellemes vagy kellemetlen körülmények között szembekerül a polgár. Ám minden eddig próbálkozás megbukott az érintettek tiltakozásán: szakszervezeteik szerint nincs ilyesmire semmi szükség, a megjelölés csak bosszúállások veszélyének tenné ki őket. Többek között arra hivatkoznak, hogy Berlinben már 1967-ben született megoldás. Minden rendőr névjegyeket kapott, a polgár kérésére átad egyet, amin rajta a neve, rangja, elérhetősége. Ez ugyan elegáns, de kevéssé célszerű megoldás például a nem ritka tüntetések esetén. Tán kérje a tüntetést oszlató rendőrök által éppen a földön a rabszállítóhoz vonszolt ember azok névjegyét?…
Pedig a rendőri névtelenség sajátos esetekhez vezetett – Berlinben is. Amikor például egy ügyvéd, rendőri intézkedésnél megsérült ügyfele képviseletében, szembesítést kért az ügyészségtől az akcióban részt vett rendőrökkel, hogy felderíthessék a felelőst, szó szerint az alábbi (elutasító) választ kapta: „Még ha feltételezzük is, hogy ügyfele a szembesítésnél felismer egy vagy több rendőrt – abból kell kiindulnunk, hogy azok vitatnák felelősségüket…”
Érdekes, hogy míg a liberális-polgári FDP (amely most a kereszténydemokratákkal koalícióban kormányozza az országot) mindig is a rendőrök azonosítása mellett volt, a Berlinben gyakran kormányzó szociáldemokraták kevésbé pártolták az ötletet. A 80-as évek végére annyit sikerült elérni, hogy a rendőrhivatalokban a polgárokat fogadó rendőrök viselték nevüket – de társaik az utcán, vagy bevetésen, továbbra sem.
A közvélemény nyomására idén januárban Ehrhart Körting, Berlin (szociáldemokrata) belügyi szenátora ígéretet tett: a nyár elejére a főváros minden rendőre egyenruháján viseli majd a nevét – amint az a katonáknál bevett. Ennek megfelelő utasítást adott ki Dieter Glietsch, Berlin rendőr-főkapitánya, azzal, hogy kényes bevetéseknél azonosító számnak is kell kerülnie az egyenruhára.
A nyárnak lassan vége, de a főváros rendőrei változatlanul „névtelenül” látják el feladatukat. A szakszervezetek ugyanis ismét egyszer tiltakoznak s a kérdésben a munkaadó és a munkavállalók 3-3 képviselőjéből álló bizottságnak kell döntenie. Mellettük független bíró is tagja e testületnek, aki várhatóan a főkapitány rendelkezése mellett voksol majd.
Tanulságos módon vannak egyébként rendőrök is, akik pártolják az azonosíthatóságot. A (persze polgári ruhás) bűnügyi nyomozók emlékeztetnek rá, hogy irodáikon, ahol a legsúlyosabb bűnözők is megfordulnak kihallgatáson, mindenütt ki vannak írva a nevek – mégsem fordult még soha elő, hogy valamelyiküket később megkeresték volna, hogy bosszút álljanak rajta. Tapasztalataik szerint a tény, hogy a polgár nevén tudja szólítani a hatósági közeget, már segít csillapítani a kedélyeket.
A szakszervezet azonban mindezek ellenére továbbra sem akar hallani névről, számról. Azt mondják: ha ezt rájuk erőltetik, bojkottálni fogják a rendszabályt. Ami persze meglehetősen kockázatos vállalkozás s nehéz elképzelni, hogy sor kerüljön rá.
