Még a közepes mértékű fizetés sem teszi lehetővé, hogy normális életet éljünk
Ukrajnában minden harmadik családot szegénynek lehet tekinteni - jelentette ki Ljudmilla Cserenyko, az Ukrán Demográfiai Intézet életszínvonal kutatással foglalkozó osztály vezetője.
Cserenyko megjegyezte, hogy az emberek ezen aránya nem tudja biztosítani maga számára a mai ukrán társadalomra jellemző közepes életszínvonalat – írja a Tsn.ua internetes hírportálra hivatkozva a
Karpatinfo.net."Relatív szegénység minden országban létezik. Afrikában például a szegénység a normális étkezés hiányában nyilvánul meg, de Európában a szegénység kritériuma az étkezésen kívül a ruházkodás és otthon valamint a családban élő gyerek számára biztosított oktatás lehetősége. Ha a család a középoktatáson kívül nem tud más oktatást biztosítani gyereke számára, akkor az a család szegénynek mondható" - jegyezte meg a szakértő.
"A világ országaiban hagyományosan az alacsony képzettségű emberek számítanak szegénynek, mivel ők kapnak minimálbért. Nálunk még a közepes mértékű fizetés is - ha az illető személy eltartó - nem teszi lehetővé, hogy normális életet éljen” - fűzte hozzá a szakértő.
Csernyenko konstatálta, hogy 2011-ben a szegénységi ráta csökkenése még az ukrán gazdaság pozitív irányba való fejlődése esetén sem lehetséges. A szakértő véleménye szerint a lakosság jólétének javulása csak az ország gazdasági fellendülésével párhuzamosan érhető el.
A szakértő hangsúlyozta, hogy Ukrajnában a minimálbért az európai kritériumoktól eltérő módon számítják ki.