XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2010. augusztus 24., 14:28
Feltételezett iszlamista lázadók megtámadtak kedden a szomáliai fővárosban egy szállodát, és megöltek legalább 30 embert, köztük hat parlamenti képviselőt és négy kormánytisztviselőt – közölte a miniszterelnök-helyettes az eset után a helyszínen rögtönzött sajtótájékoztatóján. Szemtanúk szerint a hadsereg egyenruháját viselő két fegyveres férfi támadta meg a kormánytisztviselők körében népszerű Mona szállodát, és lőni kezdtek a bent tartózkodókra. Amikor katonák körbevették az épületet, a támadók működésbe hozták a náluk lévő robbanószerkezeteket. Korábbi jelentések szerint csak az egyik támadó követett el öngyilkos merényletet, a másik elmenekült.
2010. augusztus 24., 13:23
Nem vonja vissza Szerbia a Koszovó ügyében az ENSZ Közgyűlése elé beterjesztendő határozati javaslatot - közölte a szerb külügyminiszter helyettese. Szerbia július végén határozati javaslatban indítványozta, hogy Belgrád és Pristina tárgyaljanak az egykori dél-szerbiai tartománnyal kapcsolatos "minden nyitott kérdésről", vagyis Koszovó végleges jogállásáról is. A szerb sajtó szerint az EU öt tagállama - Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Hollandia és Belgium - igyekszik meggyőzni a szerb vezetést, hogy módosítsák az ENSZ-határozati javaslat szövegét, különben lelassulhat Szerbia közeledése az Európai Unióhoz. Az ENSZ Közgyűlése várhatóan szeptember 9-én foglalkozik Koszovó ügyével.
2010. augusztus 24., 11:34
Fél veséjét hamarosan átültetik, hogy azzal megmenthesse felesége életét – jelentette be hétfőn Frank-Walter Steinmeier. A szociáldemokraták frakcióvezetője tavaly őszig alkancellárként Angela Merkel helyettese és külügyminiszter volt – e minőségében többször járt Budapesten.
2010. augusztus 24., 05:27
A hét végén egész oldalas hirdetések jelentek meg a vezető német lapokban. Azokban a gazdaság különböző ágazatainak mértékadó vezetői, mellettük politikusok, nyomatékosan figyelmeztetik a kormányt: energiapolitikája veszélyezteti a német ipar jövőjét.
2010. augusztus 24., 05:04
Az olasz önironikus nép: képes jókat nevetni saját gyarlóságain, a köz- és a magánélet visszásságain, olyan dolgokon is, amelyek más nemzeteknél szentnek és sérthetetlennek tűnnek. Hogy is ne mosolyogták volna meg azt a pert, amelyen precedens értékű ítélet született: kimondta, hogy a strandokon toplessben megjelenő hölgyek nem követnek el büntettet.
2010. augusztus 23., 20:52
Meghalt egy magyar katona az afganisztáni Baglán tartományban, amikor támadás érte a magyar konvojt hétfőn.
2010. augusztus 23., 19:55
Megrohamozták a rendőrök a Fülöp-szigeteki fővárosban azt a turistabuszt, amelyet egy fegyveres túszejtő kerített hatalmába.
2010. augusztus 23., 16:37
Fél veséjét hamarosan átültetik, hogy azzal megmenthesse felesége életét - jelentette be hétfőn Frank-Walter Steinmeier. A szociáldemokraták frakcióvezetője tavaly őszig alkancellárként Angela Merkel helyettese és külügyminiszter volt – e minőségében többször járt Budapesten.
2010. augusztus 23., 14:20
Ismét megtekinthető Wally portréja a Leopold Múzeumban. A festmény kalandos sorsa ismert, írt róla eleget a sajtó, beleértve a Szervusz Ausztria honlapot is. Azt azonban már kevesebben tudják, ki is a hölgy, akiről Schiele a világhírű képet festette.
2010. augusztus 23., 12:26
A pakisztániak emberemlékezet óta megszokták, hogy az a vízmennyiség, amely a monszunidőszakban leesik, általában három hónap terméke. Egy negyedéven át zuhog az eső, de jól eloszlik. A termőföldnek nem árt, hanem használ. Idén egyetlen hét leforgása alatt zúdult le az égből annyi víz, mint amennyi három hónap alatt szokott. A nyomában infernális állapotok alakultak ki. ACZÉL ENDRE írása.
2010. augusztus 23., 11:57
Meghalt egy magyar katona az afganisztáni Baglán tartományban, amikor támadás érte a magyar konvojt hétfőn - közölte a honvédelmi tárca az MTI-vel.
2010. augusztus 23., 09:30
A magyarországi hitelezési gyakorlat egyik legnagyobb problémája évek óta a rendkívül magas kamatmarzs, azaz a betéti és a hitelkamatok közötti különbözet.
2010. augusztus 23., 08:58
Akárcsak Magyarországon, Olaszországban is viharözönt produkált az idei rendkívüli nyár. Különösen kitettek magukért a villámok Itália felett: meteorológiai felmérések szerint augusztus 13-án, pénteken közel 40 ezer istennyila sújtott le az országra, főleg annak északi részére.
2010. augusztus 23., 06:15
Wolfgang Kulterer előzetes letartóztatásban marad – hirdetik az osztrák szalagcímek. Mint látható, Ausztria nem szenved a nyári uborkaszezontól, a média elég olvasnivalót nyújt. Nem éppen szívderítőek ezek a hírek, viszont elmélyült tanulmányozást igényelnek. Eligazodni inkább csak azok az osztrákok tudnak, akik évek óta nyomon követik az eseményeket.
2010. augusztus 23., 03:12
Aki már tapasztalta, tudja: a német rendőrök általában jól képzett, udvarias emberek. De ki gondolná, hogy évtizedek óta határozottan elutasítják nevük, vagy szolgálati szám viselését? A berlini hatóságok is igénylik, hogy a polgár azonosíthassa a rend őrét – ám a rendőr-szakszervezet elutasítja a tervet és bojkottra készül az ügyben.
2010. augusztus 23., 01:08
Magyar hölgy lett Olaszország legszebb plasztikázott szépsége. A 41 éves, a Pescara melletti Montesilvanóban élő Gergely Erzsébet hódította el ezt a címet.
2010. augusztus 22., 23:28
A polgármester-választás kulisszatitkai. A 168 Óra stúdiójában Barát József és Dorogi Katalin.
2010. augusztus 22., 20:06
A VisitBritain útmutatója elsősorban a szállodák és vendéglátóhelyek dolgozóinak, valamint a taxisoknak készült, abban a reményben, hogy az udvarias fogadtatás az olimpia alatt tovább növeli a brit főváros hírnevét – és persze bevételeit.