A frakcióvezető fél veséjét adja

Fél veséjét hamarosan átültetik, hogy azzal megmenthesse felesége életét - jelentette be hétfőn Frank-Walter Steinmeier. A szociáldemokraták frakcióvezetője tavaly őszig alkancellárként Angela Merkel helyettese és külügyminiszter volt – e minőségében többször járt Budapesten.

2010. augusztus 23., 16:37

A vezető SPD-politikus bejelentése teljesen váratlanul jött. Közölte, hogy feleségének súlyos betegsége miatt a szervátültetés rendkívül sürgős, nincs idő donorra várni – ezért vállalkozott ő erre a szerepre. A szükséges műtétekre már ezen a héten sor kerül és Steinmeier reméli, hogy októberben visszatérhet a politikai életbe.

Steinmeier több, mint 20 éve él együtt a ma 48 éves Elke Büdenbinderrel, akit öt éve vett feleségül. Az asszony a berlini Közigazgatási Bíróság bírája, egy öt éves gyermekük van. Valamennyi parlamenti párt vezető képviselői, köztük Angela Merkel kancellár együttérzésükről biztosították kollégájukat és mielőbbi felépülést kívántak a házaspárnak.

Néhány éven belül ez a második ilyen eset a német szociáldemokrata vezetésben: 2007 novemberében Steinmeier alkancellár elődje, Franz Müntefering lemondott tisztéről, hogy súlyos beteg feleségét ápolhassa.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.