Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.

2010. augusztus 29., 13:59

Elhangzása pillanatában gyors népszerűségnövekedéssel kecsegtető, ügyes húzásnak tűnt, egy hónap után a jobboldal táborát is megosztja Nicolas Sarkozy elnök váratlan döntése a Franciaországban illegálisan tartózkodó romániai és bulgáriai romák rapid hazatelepítéséről. Az intézkedést ma már csak a franciák 48 százaléka helyesli, s a katolikus egyház is szót emelt a bűnbakként kipécézett romák védelmében. A belső konfliktus átlépte Franciaország határait: az ENSZ és az Európai Unió is kifogásolta a rasszizmus és idegengyűlölet felkeltésére alkalmas kormánypropagandát.

2010. augusztus 29., 08:50

Jól értesült forrás Moszkvában címmel mutatott be dokumentumfilmet az orosz NTV a tizennyolc éve elhunyt, szovjet állampolgárságú kettős (?) ügynökről, Victor Louisról, aki egyebek mellett azzal vált világszerte ismertté, hogy ő adta el Nyugaton Sztálin lányának szovjetellenes emlékiratait. Állítólag Andropov KGB-főnök kedvence volt. KULCSÁR ISTVÁN személyesen is ismerte.

2010. augusztus 28., 19:22

Az átlagbrit egy friss felmérés szerint naponta legalább hét órát, tehát a napból az alvás után fennmaradó idejének majdnem felét tölti a média társaságában: rádiót hallgat, tévét néz, sms-t küld, internetezik, sokszor ezek egy részét párhuzamosan, vagy egymást átfedve. Ha az egymást átfedő tevékenységek idejét külön is beszámítjuk, akkor majdnem kilenc órára nő a napi médiahasználat ideje.

2010. augusztus 28., 15:18

Még egy év türelemre lesz szükségük a trónörökösi menyegzőre váró brit alattvalóknak, Vilmos herceg és kedvese, Kate Middleton ugyanis valószínűleg jövő augusztusban kel egybe – legalábbis a legfrissebb szombati sajtóértesülések szerint.

2010. augusztus 28., 14:42

Igazi költségvetés-javító ötlettel állt elő Gianni Alemanno római főpolgármester: azt indítványozta, hogy adóztassák meg az utcai megmozdulásokat, amelyek hihetetlen pénzekbe kerülnek az önkormányzatnak.

2010. augusztus 28., 12:38

Lassan megszokottá válik a Bécs hagyományaitól annyira eltérő városkép a Duna túlsó partján, a Holtág (az Öreg Duna) nyaralóövezete előtt. Az égbenyúló toronyépületek között szerényen húzódik meg az Austria Center Vienna ezen a vidéken szinte már öregecskének tűnő épülete.

2010. augusztus 28., 06:29

Az Obama-kormányzat megfellebbezi azt a bírói végzést, amely ideiglenesen felfüggesztette az emberi embrionális őssejtek kutatásának szövetségi finanszírozását. A kormányzat kérni fogja a fővárosnak otthont adó Columbia Kerület (D.C.) körzeti bíróságától, hogy oldja fel a hétfőn kibocsátott ideiglenes végzés érvényességét – közölte kedden az amerikai igazságügyi minisztérium.

2010. augusztus 28., 01:32

Elhangzása pillanatában gyors népszerűségnövekedéssel kecsegtető, ügyes húzásnak tűnt, egy hónap múltán a jobboldal táborát is megosztja Nicolas Sarkozy elnök váratlan döntése a Franciaországban illegálisan tartózkodó romániai és bulgáriai romák rapid hazatelepítéséről. Az intézkedést ma már csak a franciák 48 százaléka helyesli, s a katolikus egyház is szót emelt a bűnbakként kipécézett romák védelmében. A belső konfliktus átlépte Franciaország határait: az ENSZ és az Európai Unió is kifogásolta a rasszizmus és idegengyűlölet felkeltésére alkalmas kormánypropagandát.

2010. augusztus 27., 11:49

Csökkenni fog a szlovák politikusok bére a kormány takarékossági intézkedéseinek következtében - közölte Iveta Radicová, szlovák miniszterelnök a pozsonyi Joj televízió Lampa című csütörtök éjjeli vitaműsorában.

2010. augusztus 27., 06:50

Már egy hónapja kószál szabadon két szökött kínai aligátor a délkelet-franciaországi Drome megyében. A riasztó külsejű hüllők a Pierrelatte-ban működő krokodilfarmról tűntek el július végén. A helyi rendőrkapitányság közleménye szerint nem kell félni tőlük, fiatal állatokról van szó: ”senkit nem fognak felfalni”. Ettől nyilván mindenki megnyugodott.

2010. augusztus 27., 04:59

Az egyik legmagasabb osztrák kitüntetés birtokosaként távozik hét év után posztjáról Dr. Horváth István bécsi magyar nagykövet. Bár a kitüntetési ceremónián átnyújtott személyes hangvételű levelében Heinz Fischer államfő kitért arra, miért értékeli oly nagyra a diplomata tevékenységét, a Szervuszausztria.hu az érintettet kérdezte, számára mi a maradandó e hét esztendőből.

2010. augusztus 26., 23:12

Negyvenméteres jégpáncél alól kell kiszivattyúzni a Tete Rousse hegycsúcs gleccserfolyama alatt létrejött 65 000 köbméteres földalatti tó vizét, hogy megmenthessék a völgyben fekvő Saint-Gervais lakóit. A települést 1892-ben egyszer már brutális erővel árasztotta el egy hasonló földalatti gyűjtőmedencéből kizúdult vízözön, amelyben 175 lakos vesztette életét.