Bankvezér börtönben
Wolfgang Kulterer előzetes letartóztatásban marad – hirdetik az osztrák szalagcímek. Mint látható, Ausztria nem szenved a nyári uborkaszezontól, a média elég olvasnivalót nyújt. Nem éppen szívderítőek ezek a hírek, viszont elmélyült tanulmányozást igényelnek. Eligazodni inkább csak azok az osztrákok tudnak, akik évek óta nyomon követik az eseményeket.
Wolfgang Kulterer az egykor oly nagyhatalmú bankvezér a Hypo Group Alpen Adria élén minden jel szerint törvénytelenségek sorozatát követte el. Nem mintha Ausztriában ma már ritkaságszámba menne jó nevű és magas pozíciójú gazdasági vezetők letartóztatása: Helmut Elsnert, a BAWAG egykori vezérét bizonyítható súlyos szívbetegsége ellenére évek óta nem engedik ki börtönéből. Ő ugyanolyan cselekményekkel vádolható, mint Kulterer: saját zsebre is dolgozva felelőtlen hitelezéssel a pénzintézetben bízó ügyfelek sokaságát károsította meg.
Elsner éveken keresztül a sajtó kedvenc fekete báránya volt, most ezt a szerepkört Kulterer vette át. A Hypo Alpen-Adria Bank – Haider egykori házibankja- ügyében immár öt országban, Ausztrián kívül Németországban, Horvátországban, Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában indult meg a nyomozás. A németországi kapcsolat már a múlté, amióta az osztrák állam kétségbeesett lépésként közbeavatkozott, a Bayerische Landesbank már nem tulajdonos. A nyomozókat azonban ma is foglalkoztatja, hogyan szerezte meg a tulajdonjogot Haider e kiválasztottja annak idején, 2007-ben – ki és milyen előnyökhöz jutott.
A Balkán-kapcsolat még egyértelműbb: a karintiai pénzintézet ugyanis nem érte be a hazai tevékenységgel, élénk kapcsolatokat tartott fenn az egykori jugoszláv köztársaságokkal, leánybankokat létesített ott, és aktívan közreműködött például a horvátországi enyhén szólva gyanús pénzek diszkrét kezelésében. A banknak Horvátországban hetven filiáléja működik.
Bankolás a kastélyban
A bankhoz közelálló, nevét elhallgató tanú most részletes beszámolóval szolgált arról is, milyen módszerrel segédkezett a Hypo Alpe Adria vezetősége abban, hogy ezek a pénzek eljussanak Liechtensteinbe. Kulterer a horvát „ügyfelek” közül a leginkább említésre méltóval, Ivo Sanader akkori kormányfővel foglalkozott, helyettese, Günter Striedinger pártfogoltja pedig az a Vladimir Zagorec ex-tábornok, Horvátország volt védelmi miniszterhelyettese volt, aki a Balkán háború és az embargó idején fegyverkereskedéssel mesés vagyont gyűjtött.
A pénz kofferben érkezett, majd indult tovább Liechtensteinbe. A/ klagenfurti repülőtéren nem volt komoly ellenőrzés, a Hypo elnökségi tagjai gyakori vendégek voltak az innen induló és ide érkező gépeken – és szinte mindig volt náluk pénzes bőrönd – mesélte a névtelen és felismerhetetlen tanú az ORF2 híradójában.
A Hypo egykori alkalmazottja arról is beszámolt, hogy amikor 2006-ban ki akart lépni a pénzintézettől, felettesei nem engedték el, mondván, hogy túl sokat tud. Tény, hogy pontos információkkal szolgál néhány különös ingatlanügyletről is – ezekre most szintén kiterjed a nyomozás.
A legérdekesebb ezek közül a Freyenthurn kastély: a Wörthi tó partján fekvő értékes ingatlant a Hypo egy állítólagos csődügyletből igen olcsón szerezte meg. A tanú állítása szerint a kastélyszállóban diszkrét bankfiók működött, ahol kifizetéseket is eszközöltek. Az ügyfelek Horvátországból és Olaszországból érkeztek.
Az események krónikája
1988: Wolfgang Kulterer elnökké történt kinevezésével a mai Hypo elődje, az akkori Kärntner Landeshypothekenbank látványos expanzióba kezd. A karintiai pénzintézet részesedéseket vásárol, délkelet-európai leánybankokat alapít. 2005 és 2008 között a mérlegfőösszeg csaknem kétszeresére nő.
2006-ban jelentkeznek az első veszteségek, a 2004-es mérleget módosítani kell; a Kulterer vezette igazgatóság mérleghamisítási vádemeléssel kénytelen szembesülni. Kulterer lemond, de marad a felügyelő tanács élén. Az év végén egy német befektető – Tilo Berlin – 125 millió euróért 4,5 százalékos részesedést vásárol.
2007-ben a Tilo Berlin körüli befektető csoport további 125 millió euróért vásárol részesedést, és ezzel megszerzi a vétóhoz szükséges minimumot. Májusban eladják a bankot a Jörg Haider által favorizált müncheni Bayerische Landesbanknak. Berlin 150 millió eurót nyer az ügyleten, amelyet Haider valóságos diadalként ünnepel. A tranzakciót a karintiai tartományi parlament vizsgálja, de nem talál gyanús körülményt. A Bayerische Landesbank számára az akvizíció fontos volt: alig pár hónapja maradt hoppon, amikor a Bawagra pályázott.
Novemberben a BLB 440 millió, a GraWe 160 millió eurót kénytelen a Hypo felkarolására befizetni.
2008-ban Kulterert és két vezetőtársát mérleghamisítás miatt pénzbírságra illetve felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik. A bajorok a gazdasági válság miatt további 700 millió eurót kénytelenek a Hypo kasszájába befizetni.
A szövetségi kormány banksegély csomagjából a Hypo csoport 900 millió eurót kap; a tartomány részesedése tovább csökken 12,42 %-ra.
A BLB része immár meghaladja a 67 %-ot.
2009 októberében Bajorországban és Karintiában házkutatásokat tartanak hűtlen kezeléssel gyanúsított személyeknél. A csaknem teljes egészében a Bajorország birtokában lévő BLB a feltételezés szerint 2007-ben a kelleténél jó 400 millió euróval többet (1,625 milliárdot) fizetett a karintiai pénzintézet többségi tulajdonáért.
2009. november 10: a legfrissebb adatok szerint a folyó évben a Hypo vesztesége meghaladja az egymilliárd eurót, becslések szerint 1,5-2 milliárdra van szüksége a túléléshez, holott 2008 vége óta kisebb-nagyobb tételekben összesen 900 millió euró tőkeinjekciót kapott. A mérleghiány olyan nagy, hogy saját tőkéje a minimum alá süllyed. A bankfelügyelet év végéig ad ultimátumot.
December 14-én számos más variáció elvetése után megszületik a döntés az államosításról. A tranzakció költsége, legalábbis egyelőre minimum 2,3 milliárd euró.
2010 március 31-én a Hypo közzéteszi előző évi mérlegét, amely szerin t a veszteség 1,6 milliárd euró volt.
2010 augusztus 4-én Az EU Bizottság hivatalosan jóváhagyja a bank államosítását.
2010 augusztus 13-án megkezdődnek a házkutatások.
2010 augusztus 15. Wolfgang Kulterer volt Hypo-vezért hűtlen kezelés vádjával előzetes letartóztatásba helyezik.