2010. augusztus 13., 08:18

Jó 40 évvel ezelőtt Livornóban jártunk, és a toszkán kikötővárosból nekem leginkább az akvárium maradt meg, ahol olyan csúfságos, minden irányban elnyúló polipot láttunk, hogy azt maga Nemo kapitány is megirigyelhette volna. Ugyancsak itt találkoztam először a szintén nem túl barátságos ábrázatú murénával. Ezek a képek jelentek meg előttem, amikor hírét vettem, hogy új akvárium nyílt a városban, Itália harmadik legnagyobb hasonló intézménye Genova és a Rimini melletti Cattolica után.

2010. augusztus 13., 06:41

A francia belügyminiszter bejelentette, hogy több mint 40 illegális roma telepet számoltak fel Franciaországban és mintegy 700 személyt akarnak visszaküldeni származási helyére – Romániába vagy Bulgáriába – külön erre a célra bérelt repülőgépeken.

2010. augusztus 12., 20:20

Már régen nem uborkaszezon a nyár, különösen nem az a gazdasági életben. Az alábbiakban átnyújtunk egy csokrot olvasóinknak azokból a gazdasági hírekből, amelyek az osztrák sajtót ezekben a kánikulai napokban foglalkoztatják.

2010. augusztus 12., 17:51

Reális esély van arra, hogy a német export már 2011-ben megközelíti a válság előtti, 984 ezer milliárd eurós éves forgalmat.

2010. augusztus 12., 16:24

III. Sándor cár és fia, II. Miklós különleges ajándékai, az orosz udvarban készült míves ötvösmunkák és festmények, valamint jelentős értéket ugyan nem képviselő, de a maguk korában igen népszerű szuvenírek idézik fel a párizsi Haditengerészeti Múzeum kiállításán a francia és orosz hadiflotta száz évvel ezelőtti kivételesen szoros kapcsolatait.

2010. augusztus 12., 13:25

Nagyszerű volt az időzítés. Alig egy nappal a Rómeó és Júlia salzburgi bemutatója előtt vetítette az osztrák televízió az Anna Netrebkoról készült dokumentumfilmet. Akit érdekelt, megtudhatta, milyen egyszerű, kedves, természetesen vidám az a fiatal anyuka, aki egyébként az operaszínpad koronázatlan királynője – szinte minden szerepében.

2010. augusztus 12., 13:25

Az Esterházy-kastély Kismartonban évszázadok óta a művészetek támogatásáról nevezetes. E hagyománnyal ma sem szakít, az pedig már csak a földrajzi elhelyezkedésből is magától értetődik, hogy a Haydn-teremben közép-európai tehetségek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra.

2010. augusztus 12., 12:43

A Bloomberg-i (Nagy Britannia) New Energy Finance legfrissebb kutatása szerint globálisan még mindig sokszor nagyobb támogatásokkal segítik a kormányok a fosszilis energiaforrások túlélését, mint amennyivel a megújulók terjedését könnyítik. A klímavédelem szempontjából rendkívül káros támogatások elsősorban adókedvezményekkel történnek, de a kedvezményes hitelek, kötelező átvételi árak szerepe is jelentős.

2010. augusztus 12., 11:13

Vérzivataros, de több emberöltőnyi, a kereskedelem, a kézműipar és a mezőgazdaság fellendülését hozókorszaknak kellett eltelnie ahhoz, hogy rendeződjenek a hatalmi viszonyok a Keleti-tenger és a Német Középhegység között elterülő, termőföldekben bővelkedő, stratégiai fontosságú régióban

2010. augusztus 12., 09:00

A pofont, amit Anna Belousovová (SNS) osztott ki Igor Matovičnak (SaS) a szlovák parlamentben a mandátumvizsgáló és mentelmi jogi bizottság vizsgálja ki augusztus végén.

2010. augusztus 12., 08:00

A magyar nagykövetség dolgozóinak többségét hazaengedték, és a nagykövetek gyermekei is Magyarországon tartózkodnak. A moszkvaiak idegeit megviselte a tőzegfüst, de nincs pánik az orosz fővárosban, most ragyogó ragyogó napsütés van Moszkvában - mondta Gilyán György Magyarország moszkvai nagykövete a Klubrádióban.

2010. augusztus 12., 04:52

Szinte a teljes hosszában petróleummal szennyezte be a Rio de Janeiró-i régió tengerpartját egy ismeretlen olajtanker - közölte kedden a brazil tengerészeti hatóság. A bejelentés szerint több állat, köztük több tucat pingvin pusztult el.

2010. augusztus 11., 20:17

Nem nyomozok, nem az én szakmám, nem is értek hozzá, csak olvasok.

2010. augusztus 11., 19:21

Magyarokat szólaltatunk meg németországi munkavállalásaikról. Első interjú-alanyunk, tartva a következményektől, neve elhallgatását kérte. – nevezzük Gabinak. Lassan tíz éve ingázik Budapest és Bajorország között.

2010. augusztus 11., 17:09

Nem csak a nosztalgiázókra számítanak a rendezők augusztus 13-án Kismartonban. Nena a fiatalokat is vonzza, a kismartoni koncert a kastély kertjében pedig már csak azért is jelentős, mert lemezbemutatóról van szó. Az ausztriai közönség most találkozhat a „Made in Germany” című album dalaival.

2010. augusztus 11., 10:14

Egyetértek a július 15-i számban közölt olvasói levél megállapításával: a szóbeli vizsga eltörlése szerintem is botrányos pedagógiai tévedés.

2010. augusztus 11., 08:06

Yu Zemin – vagy ahogy itt ismerik: Jü Cö-min – nem olyan, mint egy Pesten élő átlagos kínai. Nincs gyorsétterme, bazárja. A kínai kolóniával nem tart kapcsolatot. „Művészsörénye” is jelzi: ő valaki más. Ő fordította kínaira Kertész Imre köteteit, az ő érdeme, hogy Esterházy Péter és más kortárs szerzőink művei is olvashatók a távol-keleti országban. Amúgy a műfordító eredetileg orvos. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.