Legálisan vagy feketén?

Magyarokat szólaltatunk meg németországi munkavállalásaikról. Első interjú-alanyunk, tartva a következményektől, neve elhallgatását kérte. – nevezzük Gabinak. Lassan tíz éve ingázik Budapest és Bajorország között.

2010. augusztus 11., 19:21

– Miért döntött úgy, hogy Németországban vállal munkát?

– Ózdon nőttem föl, esélyem sem volt a végzettségemnek megfelelő munkát találni a városban, ezért Budapesten próbálkoztam. Tíz évvel ezelőtt kezdtem dolgozni egy biztosítótársaságnál. A fizetésem majdnem pontosan megegyezett azzal az összeggel, amennyit az albérletért kellett kifizetnem. Édesapám időközönként ugyan telepakolta a hűtőmet, de ínséges időkben a romlott párizsira is ráfanyalodtam. Az, hogy ételmérgezést kaptam, csak az utolsó csepp volt a pohárban. Ekkor döntöttem úgy, hogy változtatnom kell.


Német nyelvtudásommal szinte azonnal találtam munkát. Dél-Németországba küldött ki az egyik magyar építőipari vállalkozás, asszisztensi munkakörbe. Csak a helyszínen döbbentem rá, hogy mire vállalkoztam. A megállapodásunk szerint ugyan napi nyolc órát kellett volna dolgoznom, de az első munkanaptól napi tizenkét órát töltöttem egy konténerben. A túlórákat nem voltak hajlandóak kifizetni és elvárták, hogy ugyanúgy, mint az építkezésen dolgozó munkások, hétvégén is dolgozzak. Két hónapig bírtam, aztán új munka után néztem. Mint utólag kiderült, nem jelentettek be, amit azzal magyaráztak, hogy a próbaidőm még nem telt le.

– El tudott helyezkedni a végzettségének megfelelő munkakörben?

– Nem. Papírok nélkül csak a takarítás és a bébiszitterkedés jöhetett szóba. Újsághirdetésre jelentkeztem, amelyben két kisfiú mellé kerestek bébiszittert. Koszt, kvártély és 400 DM fejében reggel fél hattól este tízig kellett készenlétben állnom: reggelit készíteni, ebédet főzni, takarítani, hozni-vinni a gyerekeket. A család azt mondta, meg akarják hálálni a munkámat, fogadjam el a meghívásukat a hétvégére. A hétvégi házukba mentünk, ahol több volt a munka, mint a hétköznapokon.
Amikor otthagytam őket, egy irodaházban kezdtem el takarítani. A takarító cég harminc munkavállalójából háromnak voltak papírjai. Egy főnöki iroda az én feladatom volt. Az illető annyira meg volt velem elégedve, hogy kérte, dolgozzak nála otthon is. Amikor azonban megtudta, hogy a takarító cég alkalmazottainak jó része feketén dolgozik, annak felmondtak. A főnök lakását viszont tovább takaríthattam, óránként tizenkét márkáért. Feketén. Tovább ajánlott, így két hét múlva már bőségesen volt hol takarítani.

– Nem tart a feketén végzett munka következményeitől?

– Több nehéz helyzet is adódott már. Tartottam attól, hogy kiutasítanak az országból, ezért pár hónapja úgy döntöttem, legalizálom magam. A közelmúltban kiváltottam a vállalkozói igazolványt, de a keresetemnek csak körülbelül a felét vallom be. Ha a törvények szerint adóznék, a bevételnek csak a fele maradna a pénztárcámban – ennyiért viszont nem érné meg itt dolgozni.
Ugyanakkor a szállásomon nem tudom kipihenni magam. Egy szociális segélyen lévő főbérlőnél sikerült kivennem egy 7,5 m2-es szobát feketén, havi 200 euróért. Az illető, mivel segélyből él, nem adhatná ki a lakását. Én viszont nem tudok legálisan lakást bérelni, mert a német szabályok szerint az albérlőnek igazolnia kell, hogy a bérleti díj összege rendelkezésére áll: bemutatni a munkaszerződést, vállalkozók esetében a banki folyószámla- kivonatát. A lakástulajdonosok pedig értelemszerűen azokat az albérlőket részesítik előnyben, akik biztos egzisztenciával rendelkeznek. Mivel a főbérlőmet időközönként ellenőrzik, engem nem találhatnak a lakásban. Bizonyos számláit nem fizeti rendszeresen, ezért bírósági végrehajtóval is találkoztam már a folyosón. Úgy élek, mint az üldözöttek - állandóan ugrásra készen…

– Hogyan kapott vállalkozói engedélyt bejelentett lakcím nélkül?

– Barátnőm férjhez ment egy német férfihez, így neki van bejelentett lakcíme. A férjével hozzájárultak, hogy átmenetileg, amíg rendeződnek a dolgaim. megadjam az ő címüket. Pár hónapja azonban megszületett a gyermekük és emiatt nagyobb lakásba költöznek. Oda már nem „kísérhetem” őket. Amennyiben hamarosan nem találok valakit, akihez bejelentkezhetek, lehet, hogy vissza kell adnom a vállalkozói engedélyemet.

– Mennyit keres és mennyit dolgozik érte?

– 8-18 euró+áfa órabérben dolgozom. A díjam függ attól, hogy cégnél vagy magánszemélynél takarítok-e, hogy kell-e vasalni vagy csak az alapvető takarítási munkákat kell végezni. Általában napi 10-12 órát dolgozom, ami nyáron, egyes cégek szezonális működése miatt, jóval több is lehet. A múlt héten 90 órám jött össze. Így akár havi két- háromezer eurót is megkereshetek. Ez jól hangzik, de a lakbér, a könyvelő, a kereskedelmi és iparkamarai kötelező tagsági díj, a biztosítás nagyságrendekkel többe kerül, mint Magyarországon. A legnagyobb tétel a társadalombiztosítás – önrész nélkül kb. 600 euró lenne havonta. Kötelező ugyan, én mégsem kötöttem meg. Az adóhivatal ezt szerencsére nem ellenőrizte a vállalkozói igazolvány kiváltásakor. Ha ezt felfedezik, akár 5000 eurós büntetésre is számíthatok.

– Mit javasol azoknak, akik Önhöz hasonlóan Németországban szeretnének munkát vállalni?

– A nyelvtudás minden szinten megkönnyíti az ember dolgát. És csak az vágjon neki, akinek nem okoz problémát, ha nem a képzettségének megfelelő munkát kap. A magánélet is háttérbe szorul. Lassan negyven leszek és még mindig nincs családom. Van egy kis tartalékom, egy félig kész házam és olyan kapcsolatom, ahol a páromat jó esetben havonta egyszer látom.

– Tervezi, hogy visszatér Magyarországra?

- Addig csinálom, ameddig bírom. Magyarországon a jelenlegi életszínvonalamnak megfelelő munkát nem találnék. Mivel a párom munkanélküli és a családom többi tagját is segítenem kell, nem tervezem, hogy a közeljövőben otthon dolgozzam, hiszen tapasztalat híján a szakmámban pályakezdőként kellene kezdenem. A takarítás otthon persze szóba sem jöhetne. Megpróbálok most annyi pénzt félretenni, amennyitől elesnék a tervezett szülés idején és a rákövetkező időszakban - azután pedig, amilyen gyorsan csak lehet, visszamennék dolgozni. Ha sikerül magam maradéktalanul legalizálni, akkor Németországból kapnék „gyest”. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy beteg viszont nem lehetek: egy betegség, amikor kereset és táppénz nélkül maradok, keresztül húzná a számításaimat és a tartalékaimat kellene felélnem. Aztán kezdhetnék megint mindent elölről…

Somodi Krisztina, München

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.