Montecristo szigete megnyílik a turisták előtt

Ötven eurós turistabelépő? Mi ez az őrület? Gondoljunk bele, világ egyik legcsodálatosabb képtárába, a firenzei Uffiziba már 10 euróért bejuthatunk. Ez a horribilis összeg azonban rendkívüli látványhoz ad belépést: a tervek szerint jövőre megnyitják a látogatók előtt Montecristo szigetét.

2010. augusztus 18., 11:01

Dumas regényének legendás színhelyét, a Faria abbé kincsét rejtő, mintegy 10,39 négyzetkilométeres sziklás szigetet, amely a toszkán partokkal szemben, Elba közelében fekszik a Tirrén-tengerben, 1971-ben természetvédelmi területnek nyilvánították. Jelenleg az EU védnöksége alatt álló biogenetikai rezervátum, ahol nagyon keveseknek adatik meg a partraszállás joga, sőt, annak környező vizeiben is tilos fürdeni, a rendkívül ritka tengeri faunája miatt. (Itt honos például a szerzetes fóka.) Ezen kívül vannak etruszk és római kori maradványok, valamint a San Massimiliano monostor romjai, amelyet egykor egy tengeri barlangra építettek. Olyanra, mint amilyenben Edmond Dantés megtalálta a kincset, amelynek köszönhetően Montecristo grófjává lett.

Az olasz környezetvédelmi minisztérium elképzelése szerint évente legalább ezer turistának biztosítanák e jeggyel a szabad bejárást a szigetre. Úgy vélik, hogy a rendkívüli jegyárral eleve elhessegetnék a nagy turistarohamot (más kérdés, hogy ez megint csak a nagyon gazdagoknak kedvezne, akik esetleg sznobériából és nem valódi érdeklődésből utaznának a szigetre), egyúttal a befolyt összeg lehetővé tenné a környezet megóvását, különös tekintettel a pénzügyi megszorításokra. A tervet környezetvédők máris élesen támadják, arra azonban nekik sincsen jelenleg más megoldásuk, hogy miként védjék a sziget „paradicsomi állapotait”. Ez még mindig jobb, mint az a terv, hogy a szigeten parfümgyárat hozzanak létre, mivel az elszigeteltség érintetlenül hagyta Montecristo növényeinek illó anyagát is.

A szigetről kevesen tudják, hogy 1896-ban ide utazott nászútra a leendő III. Viktor Emánuel olasz király és hitvese Montenegrói Elena. Ugyancsak Montecristo lett volna eredetileg Agatha Christie Tíz kicsi indián című regényének helyszíne.

Montecristo grófja évtizedek óta hálás szerep filmen: olyan nagy színészek alakították az ártatlanul elítélt, bosszúállóvá váló férfit, mint Louis Jourdan, Jean Marais, Richard Chamberlain vagy Gérard Depardieu. Olaszországban a 60-as években készítettek egy tv-sorozatot, amelyben a címszerepet Andrea Giordana játszotta.

Vannak Olaszországban olyan különlegességek, amelyek jelenleg ingyen látogathatók, de elképzelhető, hogy előbb-utóbb ezekhez is keresnek az illetékesek „támogatókat” fenntartásuk érdekében. Ilyen például a Livornótól 35 kilométerre fekvő Gorgona börtönszigete, amelyre ma még csak szigorú hatósági engedéllyel léphetnek turisták, de fizetniük nem kell. Ugyancsak pénzzé szeretnék tenni a Basilicata tartománybeli Matera város barlangépítményeit. 1964-ben itt forgatta Pier >Paolo Pasolini Máté evangéliuma című filmjét, majd 40 évvel később Mel Gibson is ezt a várost választotta sokat vitatott filmje, A Passió helyszínéül.