XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2021. szeptember 28., 12:07
Kim Jodzsong: Nagyfokú támadóeszközök természetesen szerepelnek háborús elrettentő eszközeink között.
2021. szeptember 28., 11:53
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatásával benyújtott kormánybuktató indítvánnyal szemben alkotmányossági kételyek merültek fel.
2021. szeptember 28., 11:50
A CGTN kínai székhelyű nemzetközi hírcsatorna keddi tudósítása szerint a hétfői egyeztetés során a kínai külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: Kína soha nem volt és nem is lesz a NATO riválisa.
2021. szeptember 28., 11:29
Tanvír ellen még 2013-ban nyújtottak be panaszt, amelyet azzal indokoltak, hogy a nő prófétának nevezte magát.
2021. szeptember 28., 11:17
Minden bizonnyal az egyik legbonyolultabb ügy tárgyalását kezdte meg az Európai Bíróság.
2021. szeptember 28., 11:09
A Zöldek hagyományosan a szociáldemokratákkal, a liberálisok a CDU-val ápolnak jó viszonyt.
2021. szeptember 28., 11:01
Egyre népszerűbb az a szemléletmód, miszerint a kutya nem a vacsoraasztalra való, hanem hűséges társ.
2021. szeptember 28., 10:48
A statisztikák mindig a fertőzésekről és a halálozásokról szólnak, de azoknak is nehéz, akik egyedül maradtak, főleg ha még csak gyerekek.
2021. szeptember 28., 10:46
Az ukrán külügyminiszter azt is elmondta, hogy „itt nem lehet semmilyen sajnálkozás és semmilyen együttérzés”.
2021. szeptember 28., 10:43
Az Etilat-e-Rúz - amely tavaly megkapta a Transparency International nemzetközi korrupciókutató szervezet díját egy oknyomozó riportja miatt - már korábban bejelentette, hogy pénzügyi nehézségek miatt ezentúl csak online formátumban jelenik meg.
2021. szeptember 28., 10:38
Adrian Oros román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter kedden jelentette be lemondását.
2021. szeptember 28., 10:17
Németország és Magyarország gazdaságilag össze van nőve.
2021. szeptember 28., 09:40
Többen súlyosan megsérültek a robbanásban.
2021. szeptember 28., 08:41
Eddig ugyanis főleg az oltatlanok motivációit vizsgálták.
2021. szeptember 28., 07:45
A dél-koreai hadsereg vezérkara arról tájékoztatott, hogy a rakétát reggel lőtték ki Csagang tartományból.
2021. szeptember 28., 06:14
Franciaország mintegy ötezer katonát állomásoztat a nyugat-afrikai térségben, hogy féken tartsa az ott tevékenykedő iszlamista fegyveres csoportokat, s ehhez a missziójához logisztikai támogatást kap az Egyesült Államoktól.
2021. szeptember 28., 06:00
Ariel Henry miniszterelnök hétfőn rendeletileg mentette fel a testület tagjait, anélkül, hogy a következő, új választási tanács felállítását valamilyen határidőhöz kötötte volna.
2021. szeptember 28., 06:00
A fegyveres erők tartályautó-vezetői „korlátozott számban” készen állnak arra, hogy szükség esetén bekapcsolódjanak a polgári üzemanyag-fuvarozásba az ellátási hálózat stabilizálása végett.