Külügyminiszter: Kína kész folytatni az egyeztetéseket a NATO-val

 A CGTN kínai székhelyű nemzetközi hírcsatorna keddi tudósítása szerint a hétfői egyeztetés során a kínai külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: Kína soha nem volt és nem is lesz a NATO riválisa.

2021. szeptember 28., 11:50

Szerző:

Kína kész folytatni az egyenlőségen és kölcsönös tiszteleten alapuló egyeztetéseket a NATO-val – közölte Vang Ji kínai külügyminiszter Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral videókapcsolaton keresztül folytatott tanácskozásán. A NATO az egyeztetésről azt emelte ki: fontos lenne, hogy nemzetközi szinten összehangoltan közelítsenek a tálibok által megalakított új afgán kormány felé.

 A CGTN kínai székhelyű nemzetközi hírcsatorna keddi tudósítása szerint a hétfői egyeztetés során a kínai külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: Kína soha nem volt és nem is lesz a NATO riválisa. Vang aláhúzta: országa védekező jellegű biztonsági politikát folytat, és elkötelezett a békés fejlődés mellett. Hozzátette: Kína soha nem fog hegemóniára vagy befolyási övezetének kiterjesztésére törekedni, továbbá kész osztozni a fejlődésben más országokkal.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség keddi jelentése szerint Vang úgy vélekedett: az ázsiai és csendes-óceáni régiónak nincs szüksége újabb katonai blokk létrehozására, továbbá nem lenne szabad összeütközést kezdeményezni nagyobb országok között, vagy kisebb klikkeket alakítani egy új hidegháború szítására.

Bár a Hszinhua beszámolója szerint a kínai külügyminiszter nem tett konkrét említést róla, megjegyzéseivel feltehetően az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália között szeptember közepén létrejött, nukleáris tengeralattjárókkal kapcsolatos együttműködésre utalt. Peking több alkalommal elítélte a brit-amerikai-ausztrál védelmi és biztonsági partnerségi szervezet (AUKUS) létrehozását, "hidegháborús mentalitással" vádolva a három országot. Vang Ji a hétfői megbeszélésen továbbá úgy fogalmazott: az észak-atlanti szövetségnek eredeti földrajzi helyén kell maradnia, és építő szerepet kell betöltenie a regionális béke, stabilitás és fejlődés terén.

A NATO közleménye szerint a szervezet a maga részéről sem tekint ellenfélként Kínára, viszont elvárja Pekingtől, hogy felelős lépéseket tegyen a nemzetközi színtéren. Stoltenberg azt nyomatékosította a kínai külügyminiszternek, hogy Afganisztán ügyében nemzetközi szinten összehangolt cselekvésre van szükség annak érdekében, hogy rá tudják venni a tálib mozgalmat a terrorizmus elleni küzdelemre és az emberi jogok tiszteletben tartására.

Afganisztánban a tálibok röviddel azután vették át a hatalmat, hogy a NATO befejezte ott két évtizedes katonai misszióját. Az észak-atlanti szövetségben most attól tartanak, hogy Kína megpróbálhatja a saját javára kihasználni az új helyzetet, nem törődve az afgán lakosságra gyakorolt esetleges negatív következményekkel. A NATO-főtitkár továbbá jelezte aggodalmát amiatt, hogy Kína bővíti nukleáris arzenálját, illetve hogy nem kellőképpen átlátható a katonai modernizációs folyamat az országban.

 

(Kiemelt képünk illusztráció: Egy katona részt vesz a brit, észt és dán, a NATO EFP harci alakulatához tartozó országok közös hadgyakorlatán Észtországban, 2020. október 1-jén. Fotó: AFP | Raigo Pajula)