A magyar gazdaságra is hatással lesz a német választás két közgazdász szerint
Németország és Magyarország gazdaságilag össze van nőve.
A német kancellár távozásával új időszak kezdődhet a magyar-német gazdasági együttműködésben. A közgazdász szerint a kapcsolat, ami a CDU és a német nagyipar között volt, már nem jellemzi az többi pártot. Bod Péter Ákos az ATV híradójának azt mondta, az új feltörekvő pártok sokkal kritikusabbak lesznek a fenntarthatóság, a zöld gondolat és az európai értékek miatt azokkal az országokkal szemben, amelyek viszonylag jól kijöttek a korábbi konzervatív kormánnyal. A közgazdász szerint bizonyos iparágak politikai súlya egyértelműen csökkenni fog.
„Egy új koalícióban nem fognak tudni olyan közel kerülni a politikai hatalomhoz, mint korábban. Már csak azért is, mert az egész autóiparnak súlya a német gazdaságon belül kisebb, és ennek lesznek következményei a beszállítói körre, így Kelet-Közép Európára, azon belül a magyar gazdaságra, amely, mint tudjuk, nagyon ki van téve az autóiparnak”
– fogalmazott Bod Péter Ákos közgazdász az ATV Híradójának.
Prőhle Gergely Magyarország egykori berlini nagykövete szerint viszont a két ország össze van nőve gazdaságilag, amit kritikusabb hangok sem ingathatnak meg. „Ha Olaf Scholz lesz a kancellár, akkor én azt gondolom, várható változás, de azért persze hozzá kell tenni, hogy a német reálpoltika erősen gazdaságközpontú. Én továbbra sem számítok arra, hogy holmi parttalan ideológizálás irányába megy el a német politika vagy a német külpolitika”
Szijjártó Péter az atv.hu kérdésére a jogállamisággal eljárás esetleges elindításával kapcsolatban megismételte: politikailag motivált, Magyarország ellen fellépő zsarolásról van szó. „Németország fontos szerepet játszik Magyarország életében, és ne legyünk kishitűek Magyarország is fontos szerepet játszik a német gazdaság érdekében. Ha nem így lenne, a német-visegrádi kereskedelmi forgalom nem lenne a duplája a német-francia kereskedelmi forgalomnak” – vélekedett a külgazdasági és külügyminiszter.
A külügyminiszter hozzátette: tiszteletben tartják a német választópolgárok döntését, és továbbra is készen állnak a magyar-német gazdasági együttműködés fejlesztésére.
(Kiemelt kép: Egy dolgozó telefonál egy Mercedes-Benz B osztályú autó mellett a szerelőüzemben, a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2013. szeptember 30-án. Fotó: Ujvári Sándor / MTI)