2012. március 29., 11:41

Kétség nem fér hozzá, hogy az NPD („Németország Nemzeti-demokratikus Pártja”) a radikális, fajüldöző neonácik tömörülése. Mind korábban a szociáldemokraták, mind most, a kereszténydemokraták vezette kormány szeretné betiltani, ám ezt nem csak az alkotmánynak a szabad vélemény-nyilvánítást védő rendelkezései akadályozzák. A 2003-as betiltási kísérlet azon hiúsult meg, hogy a bizonyítékok egy része az Alkotmányvédelmi Hivatalnak az NPD-be beépített embereitől származott. Miután legutóbb kiderült, hogy egy legalább 9 gyilkosságot elkövetett terrorista csoportnak kapcsolata volt vezető NPD-emberekkel, a szélsőjobboldali párt betiltása ismét napirendre került. Első lépésként kivonják a hatóság informátorait – azután pedig hozzálátnak immár nem megkérdőjelezhető bizonyítékok gyűjtéséhez. Betiltási javaslatra így is legkorábban 2013-ban, betiltásra – ha egyáltalán – csak 4-5 év múlva kerülhet sor, mert az NPD még a strasbourgi Emberjogi Bíróságban is reménykedhet.

2012. március 29., 11:05

Az ingatlanbérlés illetve vásárlás buktatói még az ismerős terepen is gondot okozhatnak, hát még idegen országban. Ijedségre semmi ok: Ausztriában a jogszabályok tiszták és egyértelműek, megfelelő védelmet nyújtanak, így ha az érintettek tisztában vannak, mire kell figyelni, nem érheti őket meglepetés. Az eligazodásban szeretnénk segíteni most induló rovatunkkal, amelyben szakértőnk, Nagy Zoltán, a Bécsi Ingatlanok.hu tulajdonosa ad tanácsokat. A hozzá fordulóknak pedig a megfelelő objektum megtalálásában is segít.

2012. március 29., 10:20

Áprilistól már ötszáz támogatóval is bejegyeznek politikai pártot Oroszországban, ellentétben az eddig megkövetelt negyven ezres tagsággal. A március 23-án elfogadott új pártalapítási törvény a Dmitrij Medvegyev elnök tavaly év végén meghirdetett politikai intézményi reformjának része. Ugyanakkor a hatalomhoz nem kötődő parlamenti pártok megjelenését gátló megkötések részleges vagy teljes felszámolása a tisztességes választásokért tartott tüntetések egyik fő követelése volt az elmúlt hónapokban.

2012. március 29., 10:16

Egy lengyelországi asszony az értékeiért küzd – házának részleteit ugyanis nem tudja fizetni. A végrehajtó összeírta azokat a tárgyakat, amelyeket a ház adóssága fejében elárvereznek. A televíziót, a DVD lejátszót – és a kutyát. Az ugyan az ötéves kislányé, de tulajdonosként a felnőtt mama nevére írták.

2012. március 29., 09:58

A naponta előkerülő új tények és újabb feltételezések egyre különösebb megvilágításba helyezik a toulouse-i motoros sorozatgyilkosság előzményeit. Vasárnap, három nappal Mohamed Merah halála után, terrorcselekmény bűnszövetkezetben történt előkészítésének alapos gyanújával eljárás indult bátyja, a 29 éves Abdelkarim ellen, ami alapjaiban ingatja meg a magányos merénylő teóriáját. Másnap került nyilvánosságra, hogy a katari al-Dzsazíra hírtelevízió párizsi irodájába ismeretlen személy pendrive-on eljuttatta a három támadásról készült videofelvételek montázsát. A következő napon pedig a francia belső elhárítás egykori főnöke úgy nyilatkozott, hogy a szörnyű embervadászat elkövetője valószínűleg a francia belbiztonsági szolgálat informátora lehetett. Ez a felvetés kínos helyzetbe hozta a francia titkosszolgálatot.

2012. március 29., 08:48

Toulouse az utóbbi idők rasszista tömegmészárlási sorozatának eddig utolsó állomása Európában. Megelőzte Norvégia (nyolcvanöt szociáldemokrata fiatal), Magyarország (öt cigány, köztük az apja karján menekülő ötéves kisgyerek), Németország (kilenc görög, török bevándorló és egy német rendőrnő). És most Toulouse (három zsidó kisgyerek, egy férfi, előtte három algériai származású francia katona – a tettes azonos). KASZA LÁSZLÓ írása.

2012. március 28., 18:53

Kétség nem fér hozzá, hogy az NPD („Németország Nemzeti-demokratikus Pártja”) a radikális, fajüldöző neonácik tömörülése. Mind korábban a szociáldemokraták, mind most, a kereszténydemokraták vezette kormány szeretné betiltani, ám ezt nem csak az alkotmánynak a szabad vélemény-nyilvánítást védő rendelkezései akadályozzák. A 2003-as betiltási kísérlet azon hiúsult meg, hogy a bizonyítékok egy része az Alkotmányvédelmi Hivatalnak az NPD-be beépített embereitől származott. Miután legutóbb kiderült, hogy egy legalább 9 gyilkosságot elkövetett terrorista csoportnak kapcsolata volt vezető NPD-emberekkel, a szélsőjobboldali párt betiltása ismét napirendre került. Első lépésként kivonják a hatóság informátorait – azután pedig hozzálátnak immár nem megkérdőjelezhető bizonyítékok gyűjtéséhez. Betiltási javaslatra így is legkorábban 2013-ban, betiltásra – ha egyáltalán – csak 4-5 év múlva kerülhet sor, mert az NPD még a strasbourgi Emberjogi Bíróságban is reménykedhet.

2012. március 28., 18:21

Ki ne lenne kíváncsi arra, hogyan élt egy hercegné? És van-e valami ebből az életmódból, ami manapság utánozható? Az Esterházy Magánalapítvány most megnyílt kiállítása némi bepillantást enged a titkokba. Három hercegné lakosztályait tekintheti meg a közönség a kismartoni Esterházy kastély Empire termében.

2012. március 28., 17:27

Benjamin („Bibi”) Netanjahu izraeli miniszterelnök Amerikában járva egészen új dimenzióba helyezte az iráni nukleáris fenyegetést. Egy új holokausztnak, a zsidó nép megsemmisülésének rémét festette föl a legnagyobb amerikai zsidó lobbiszervezet, az AIPAC sok ezer résztvevős, éves közgyűlésén, hogy a közösség „mozgásra bírja” Barack Obamát. Az elnök pár nappal Netanjahu érkezése előtt még mindig az Iránt sújtó diplomáciai és gazdasági nyomásra, a szankciókra helyezte a hangsúlyt, noha elvben nem határolódott el katonai eszközök alkalmazásától sem. ACZÉL ENDRE írása.

2012. március 28., 13:19

Életveszélyes a fukusimai reaktor - Még mindig életveszélyesen nagy a sugárzás a fukusimai atomerőmű egyik megrongálódott reaktorában, és a becsültnél kevesebb hűtővíz van benne – derült ki a reaktor belsejében végzett újabb vizsgálat során, amely ismét megerősítette, hogy az erőmű állapota korántsem stabil.

2012. március 28., 12:59

Áprilistól már ötszáz támogatóval is bejegyeznek politikai pártot Oroszországban, ellentétben az eddig megkövetelt negyven ezres tagsággal. A március 23-án elfogadott új pártalapítási törvény a Dmitrij Medvegyev elnök tavaly év végén meghirdetett politikai intézményi reformjának része. Ugyanakkor a hatalomhoz nem kötődő parlamenti pártok megjelenését gátló megkötések részleges vagy teljes felszámolása a tisztességes választásokért tartott tüntetések egyik fő követelése volt az elmúlt hónapokban.

2012. március 28., 12:40

A nacionalista hatalmi vágy és a politikai előrelátási képesség hiánya közösen fenyegetik a kelet-európai államok sikerkurzusát. Magyarország ennek csak egyik példája. – írja Wolfgang Böhm vezércikkében. A Bertelsmann Alapítvány tanulmányával más osztrák napilap is foglalkozik.

2012. március 28., 12:30

Az oktatás ismét eszközévé válhat a hatalomnak, amely üzeneteivel, utasításaival az általános iskolásokat is el akarja érni. Súlyos állításairól Hiller István volt oktatási és kulturális minisztert LAMPÉ ÁGNES kérdezte.