Toulouse után
Toulouse az utóbbi idők rasszista tömegmészárlási sorozatának eddig utolsó állomása Európában. Megelőzte Norvégia (nyolcvanöt szociáldemokrata fiatal), Magyarország (öt cigány, köztük az apja karján menekülő ötéves kisgyerek), Németország (kilenc görög, török bevándorló és egy német rendőrnő). És most Toulouse (három zsidó kisgyerek, egy férfi, előtte három algériai származású francia katona – a tettes azonos). KASZA LÁSZLÓ írása.
A tömeggyilkosok közös vonása, hogy áldozatait egyikük sem ismerte. Nekik azért kellett meghalniuk, mert más volt a vallásuk, a bőrük színe, más kultúrkörhöz tartoztak, mint a fehér bőrű, keresztény, európai többség. A norvégiai gyilkosról éppen úgy feljegyezték, mint a toulouse-iról, hogy a civil életben barátságos, segítőkész fiatalember volt...
A francia biztonsági szervek rekordidő alatt állapították meg a zsidó iskola udvarán vérengző gyilkos lakhelyét, személyazonosságát. Szerették volna élve elfogni, de nem sikerült, mert elsáncolta magát lakásában, ahol egész fegyver- és lőszertára volt. Ha közelítettek a rendőrök, azonnal lőtt. Hatot megsebesített. Végül két nap után tűzharcban egy mesterlövész agyonlőtte.
Nemzeti gyász
A toulouse-i gyilkosságsorozat után egy percre megállt az országban az élet. A parlament gyászülést tartott. Sarkozy elnök szomorú mondatát, hogy „minden lövés bennünket, a francia nemzetet találta”, azóta különböző fórumokon számtalanszor megismételték. A három katonát díszpompával temették el. A zsidó áldozatok jeruzsálemi temetésén ott volt Alain Juppé francia külügyminiszter is. A gyászbeszédet Simon Peresz államelnök mondta.
Ez a mély nemzeti gyász bennem a német neonácik tíz halálos áldozata miatti, egy év előtti és mostani megemlékezést idézte fel. Novemberben, az első évfordulón ismét volt gyászülés a parlamentben, és egy percre megállt az élet az országban. Én Münchenben a nagy forgalmú Maximilianstrassén álltam. Megmerevedett arcok, sokan könnyeztek. „Szégyellhetjük magunkat, hogy nálunk ilyen történik” – idézte mellettem egy idős hölgy Angela Merkel egy évvel korábban, a parlamenti megemlékezésen mondott szavait. Én a szolidaritásnak ilyen mély megnyilvánulását soha nem éreztem, mint akkor, ott, a müncheni Maximilianstrassén. (Csak zárójelben: nem emlékszem rá, hogy nálunk is kiváltott volna politikai és társadalmi szinten ilyen mértékű gyászt, szolidaritást a cigánygyilkosság-sorozat.)
Náci minta
Míg Sarkozy elnök szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba a toulouse-ihoz hasonló tragédiák megelőzésére, Németországban csak nagyon nehezen jut előre a biztonsági rendszerek átszervezése. Pedig ez a rendszer volt az oka annak, hogy tizennégy évig garázdálkodhatott egy háromtagú banda (két férfi, egy nő), amely gyilkolt (tíz személy), rabolt (kilenc bank, száznyolcvankétezer euró zsákmány), robbantott (huszonhét sebesült) a rendőrség szeme láttára. Lebukásuk nem gondos rendőrségi munka, hanem a véletlen eredménye volt.
Letartóztatása előtt a két férfi öngyilkos lett, a nő pedig felrobbantotta lakásukat, és jelentkezett a rendőrségen, de a vallomástételt mindmáig megtagadta. Viszont a felrobbantott lakásban találtak a rendőrök egy jegyzetfüzetet és tizenkét videokazettát. Ezek pontos képet adnak a gyilkosok tevékenységéről, tettük ideológiai hátteréről. Szervezetük, a Földalatti Nemzeti Szocialisták Uniója (NSU) „a nemzet és a faj tisztaságáért küzdő” nemzetközi hálózat. Tagjai a nemzetet védő „völkisch” csoportnak tekintik magukat.
A felrobbantott lakásban talált videokazettákon pedig az egyes gyilkosságokat rögzítették. Nem nevezték meg az áldozatokat, csak náci mintára számozták őket: Ali1, Ali2...
(A „völkisch” a nácik kedvelt kifejezése volt. A Népi Mozgalom – Völkische Bewegung – a 19. század végén keletkezett a császári Németországban és az Osztrák–Magyar Monarchiában. Nacionalisták, rasszisták voltak. Fő céljuk a „faj tisztaságának megőrzése” volt. „Egészséges, idegen fajoktól mentes nemzetet” akartak létrehozni. A többségi társadalmat kívánták megvédeni az olyan „nemzetrontó” irányzatoktól, mint a cionizmus, liberalizmus, baloldaliság és egyáltalán, a többségi társadalom irányszabó kultúrájától eltérő másság. Németországban ez a népi mozgalom fajgyűlöletté alakult, és Auschwitzba torkollott. A térség többi országában nem radikalizálódott ilyen fokra, de a liberálisokkal, baloldaliakkal, másként gondolkodókkal szembeni ellenszenv, gyakran gyűlölet mindmáig megmaradt.)
A tettesek a neonáci miliő ismert figurái voltak Szászországban és Thüringiában. Nyilvános koncerteket szerveztek a támogatásukra. Csak a rendőrségnek, titkosszolgálatnak, ügyészségnek nem sikerült tudomást szerezni róluk tizennégy éven át. Pedig a két tartományban százharmincnyolc beépített ügynök is segítette (vagy nem) munkájukat az adófizetők pénzén.
Az igazságszolgáltató szervezetek csődje részben személyi alkalmatlanságra, de leginkább a német föderalista rendszerre vezethető vissza. Tizenhat tartománynak tizenhat bűnügyi rendőrsége, titkosszolgálata, ügyészsége van: féltékenységből, hanyagságból nem tájékoztatják egymást vizsgálataik eredményéről.
