Az akut válság és a felszínes politika végzetes kombinációja
A nacionalista hatalmi vágy és a politikai előrelátási képesség hiánya közösen fenyegetik a kelet-európai államok sikerkurzusát. Magyarország ennek csak egyik példája. – írja Wolfgang Böhm vezércikkében. A Bertelsmann Alapítvány tanulmányával más osztrák napilap is foglalkozik.
A „szavahihetőség” unalmas, régimódi szó. De pontosan ez az a tulajdonság, amely kifejezetten a válság időszakában válik erénnyé. Ez egyfelől megkívánja a széles látókört, a valódi reformtörekvéseket és a jövőre vonatkozó reálisan felvázolt perspektívákat. Másfelől kizárja a felszínességet és a hatalmi taktikázással átszőtt számítást. Kelet- és Délkelet-Európa számos országában még nem gyökeredzett meg eléggé ez a politikai szavahihetőség. Emiatt jut a Bertelsmann Alapítvány társadalmi átalakulásról szóló aktuális jelentése arra az eredményre, hogy a válság közepette ebben a régióban visszafejlődőben van a demokratikus- és a piacgazdasági átalakulás.
Az autokratikus rendszerek modern nyugati demokráciává történő átalakulása első alkalommal fordult visszafelé. Lehet, hogy ez csupán egy átmeneti állapot, és emiatt természetesesen semmi esetre sem kell megkérdőjelezni a nyugat-európai országokban végbemenő kedvezőbb fejlődést. De a közös európai gazdasági térség és az Európai Unió köztársaságpárti és demokratikus célkitűzései szempontjából azonban ez egy riasztó jelzés.
Nyugat-Európa mostanáig abból indult ki, hogy jóléte és szabadsága megfelelő vonzerőt jelenthet ahhoz, hogy az egykori keleti blokk államai a változás tartós örvényének szívó hatásába kerüljenek. És a múltban ez működött is. Most azonban, amikor Nyugat-Európa az adóssághegyek, a politikai és gazdasági téves irányítás, valamint egy kiszélesedő jóléti szakadék miatt veszít a vonzerejéből, néhány kelet-európai ország visszafordul a protekcionizmushoz és a korrumpált hatalmi struktúrákhoz. Ennek a folyamatnak csak egyik különösen kirívó példája Magyarország. Délkelet-Európában legutóbb csupán Szerbia és Horvátország volt képes pozitív fejlődést felmutatni. Olyan államok, mint Albánia, Koszovó, Bosznia vagy Macedónia, még lejjebb csúsztak. Még az olyan EU-tagállamokban is kényes kérdésnek számít a jogállamiság és a makrogazdasági stabilitása, mint amilyen Bulgária vagy Románia. Éppen ebben a régióban válik egyértelművé, hogy a korrupció, a politikailag helytelen igazgatás és a kevésbé hatékony igazságszolgáltatás akadályozza a gazdasági stabilitást.
A térség államai közül sokban populista, felszínes hatalmi politikát folytatnak. Például van-e még valami, amit Orbán Viktor nem ígért meg a népének? Megígérte az oktatási rendszer reformját, a kevesebb szegénységet, a működő egészségügyi- és nyugdíjrendszert, a fejlődő gazdaságot. 2010 óta azonban csak a saját hatalmának a kiépítésére koncentrálta az energiáját. Összeveszett a nemzetközi befektetőkkel, és elszigetelte hazáját Európában.
A valóságban mindezek azonban csak látszat harcok, amelyeket a nemzeti érzelmek fegyvereivel vívnak meg. Ezek semmi hasznot sem hoznak az országoknak, csupán a polgárok szabadságának a korlátozását és a demokratikus hatalommegosztás megsértését idézik elő. Végső soron azonban az európai belső piac széttöredezését okozzák. Hogy ez mennyire értelmetlen, és hogy mennyire nem segíti elő a jóléthez és a stabilitáshoz vezető fejlődést, azt világosan megmutatják azok az országok, amelyek időközben ismételten egy, a korábbitól eltérő utat választottak. Így például az a Lengyelország, amely a Kaczyński-testvérek politikai vezetése alatt hasonló irányzatokat követett, ma egy konstruktív gazdasági nyitást hajt végre, és konszolidálja az állam demokratikus alappilléreit. Ennek eredménye a megszilárduló jólét és a stabilitás, amely elvezetett oda, hogy a 2009. évi pénzügyi válságban egyedül csak Lengyelország tudott gazdasági növekedést felmutatni.
Elképzelhető, hogy a populista nacionalizmus rövidtávon a hatalom kiterjesztés eszközének bizonyulhat, de az biztos, hogy a gazdasági és társadalmi stabilitás céljainak az elérése szempontjából ellentétes hatást fejt ki. Nem segíti elő a szociális konfliktusok megoldását, és nem járul hozzá a jóléti államban meglevő szakadékok áthidalásához. Ezekkel a tényekkel Nyugat-Európának is tisztában kell lennie, ahol a válság közepette néhány kormány szintén a válaszfalak lebontásának a gondolatával játszadozik. Ha Európa nem akarja kockára tenni a közös európai sikert, akkor vissza kell találnia ahhoz, hogy példaképként szolgáljon a szabadság, a türelem és a demokratikus kultúra területén.
E-mail: wolfgang-boehm@diepresse.com
Die Presse, 2012.03.25.
Fordította: dr. Gonda László
