Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2012. augusztus 23., 14:05
Egy északkelet-németországi faluban a hónap elején „sajtóünnepükre” gyülekeztek az ország minden részéből érkező neonácik. Nem sokra jutottak: a környék lakóinak ezrei élőlánccal elállták az útjukat. Ott volt a barna veszély ellen tüntetők között a tartomány miniszterelnöke, és vezető szerepük volt a demonstrációban a keresztény egyházaknak. Vannak Németországban szép számmal az erőszakot hirdető (és gyakorló) neonácik, de egyre határozottabban száll szembe velük a civil társadalom – s ítéli el őket minden parlamenti párt. HELTAI ANDRÁS írása.
2012. augusztus 23., 13:26
Az utóbbi egy hétben mintegy 60 százalékkal emelkedett a fertőzések száma az Egyesült Államokban.
2012. augusztus 23., 11:28
Az elmúlt hét talán legjelentősebb lengyel politikai – és nemcsak belpolitikai – eseménye Kirill moszkvai pátriárka lengyelországi látogatása és közös programjai a lengyel katolikus egyház vezetőivel, majd az orosz és a lengyel néphez intézett közös üzenetük a kölcsönös megbocsátásról és megbékélésről. A kommentárok az eseményt történelminek minősítik, áttörésnek a két nép viszonyában. Adam Michnik írása
2012. augusztus 23., 10:01
Mindenki nyert. A Belvedere megszabadult a havi üzemeltetés költségeitől és a főépülettől távol eső kiállítási helyiség programjának gondjától, Francesca Habsburg pedig végre hozzájutott a monumentális művek bemutatásához elengedhetetlen helyhez. Az igazi nyertes persze a kortárs művészet, a performanszok és installációk iránt fogékony közönség.
2012. augusztus 23., 08:21
Az érintett Holocaust túlélők, illetve azok örökösei Chicagóban nem tudták elérni, hogy Amerikában perbe foghassák az OTP-t, valamint az MKB-t.
2012. augusztus 23., 07:12
A 168 Óra címlapján Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese, aki azt állítja, új politikai pólus van kialakulóban az ellenzéki oldalon, mert szerinte „óriási a tábor, amelynek nagy része szavazni fog, csak még nem tudja, kire, viszont ha elindulnak egy irányba, teljesen felborítják a politikai térképet”. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2012. augusztus 23., 06:53
A román alkotmánybíróság szerint a külföldön tartózkodó, de Romániában állandó lakhellyel rendelkező románoknak is szerepelniük kell az állandó választói névjegyzékben.
2012. augusztus 22., 22:07
Bajorország 1871-ig önálló királyság volt s még a Német Birodalomhoz való csatlakozása után is joga volt saját hadsereget, vasutat és posta- szolgálatot fenntartani. A területre legnagyobb, 12 milliós lakosságával a második legnagyobb német tartomány neve máig Bajor Szabadállam. Kereszténydemokratáinak – egyedüliként a 16 tartomány közül – saját pártjuk van és a bajor konzervatívok időnként felvetik: jobb lenne megint önálló államban.
2012. augusztus 22., 20:28
A gazdag Amerikában több tízmillió embernek nincs betegbiztosítása, s ha állapotát nem ítélik eléggé veszélyesnek, a kórház megtagadhatja felvételét. Demokrata párti elnökök 75 éve próbálkoztak az általános betegbiztosítás bevezetésével, amíg Barack Obamának végre sikerült. Paradox módon mégis majdnem minden második amerikai most ellenzi a történelmi reformot, s ezen is múlhat, újraválasztják-e az elnököt novemberben. Republikánus ellenfele „szocializmussal” vádolja, holott az általános betegbiztosítás ott a piacon, a versenyen alapul, s a magas díjak, árak miatt csaknem kétszer annyit költenek egészségügyre, mint Németországban. HELTAI ANDRÁS helyzetképe.
2012. augusztus 22., 15:10
Bajorország 1871-ig önálló királyság volt s még a Német Birodalomhoz való csatlakozása után is joga volt saját hadsereget, vasutat és posta- szolgálatot fenntartani. A területre legnagyobb, 12 milliós lakosságával a második legnagyobb német tartomány neve máig Bajor Szabadállam. Kereszténydemokratáinak – egyedüliként a 16 tartomány közül – saját pártjuk van és a bajor konzervatívok időnként felvetik: jobb lenne megint önálló államban.
2012. augusztus 22., 10:29
Az elmúlt hét talán legjelentősebb lengyel politikai – és nemcsak belpolitikai – eseménye Kirill moszkvai pátriárka lengyelországi látogatása és közös programjai a lengyel katolikus egyház vezetőivel, majd az orosz és a lengyel néphez intézett közös üzenetük a kölcsönös megbocsátásról és megbékélésről. A kommentárok az eseményt történelminek minősítik, áttörésnek a két nép viszonyában.
2012. augusztus 21., 22:50
A három Pussy Riot-lány általános javító-nevelő telepen, azaz munkatáborban fogja kétéves büntetését tölteni, ha fellebbezésüket az illetékes moszkvai bíróság elutasítja. A gyakorlatban másfél év vár rájuk, a büntetésbe beszámítják azt az időt, amelyet a márciusi letartóztatásuk óta az előzetesben ülte és üli le Nagyezsda, Marija és Jekatyerina, akik a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyház oltáránál előadott nem éppen választékos szavakkal azt kérték Istenanyától, hogy űzze el Putyint.
2012. augusztus 21., 17:37
A gazdag Amerikában több tízmillió embernek nincs betegbiztosítása, s ha állapotát nem ítélik eléggé veszélyesnek, a kórház megtagadhatja felvételét. Demokrata párti elnökök 75 éve próbálkoztak az általános betegbiztosítás bevezetésével, amíg Barack Obamának végre sikerült. Paradox módon mégis majdnem minden második amerikai most ellenzi a történelmi reformot, s ezen is múlhat, újraválasztják-e az elnököt novemberben. Republikánus ellenfele „szocializmussal” vádolja, holott az általános betegbiztosítás ott a piacon, a versenyen alapul, s a magas díjak, árak miatt csaknem kétszer annyit költenek egészségügyre, mint Németországban. HELTAI ANDRÁS helyzetképe.
2012. augusztus 21., 11:26
Éppen száz napja, hogy beiktatták hivatalába Oroszország régi-új elnökét, Vlagyimir Putyint. Vajon változik-e az orosz politika, miközben Moszkvában és néhány nagyvárosban egymást követik a különféle töltésű kormányellenes demonstrációk? A kérdésre KULCSÁR ISTVÁN keresi a választ.
2012. augusztus 21., 10:54
Az időjárás eddig is kegyeibe fogadta a kismartoni piknik-hangversenyeket, és nincs ok feltételezni, hogy ez nem hasonlóképpen lesz az utolsó, e hétvégi rendezvényen is. A "Szláv romantika" estjén nálunk is ismert és kedvelt orosz zongoraművész, Alekszej Vologyin lép fel, a kíséretet a BBC Concert Orchestra adja, ahogyan az már megszokott, Jochem Hochstenbach vezényletével.
2012. augusztus 21., 10:06
A Gazeta Wyborcza című napilap cikkében elemzi a szeptemberben életbe lépő új magyar oktatási törvényt, kiemelve, hogy az állami felsőoktatási intézmények végzőseinek kétszer olyan hosszú ideig kell Magyarországon dolgozniuk diplomájuk megszerzése után, mint tanulmányi éveik száma, különben oktatásuk költségeinek felét vissza kell fizetniük. A legnagyobb példányszámú lengyel lap ezt a helyzetet boncolgatja.
2012. augusztus 21., 07:08