A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2012. augusztus 26., 12:40
Szíriai ellenzéki aktivisták tömegmészárlásról adtak hírt szombaton egy Damaszkusz közelében lévő városból, ahol a korábban jelentett hetvenen felül több mint kétszáz áldozatot találtak.
2012. augusztus 26., 11:16
A fegyverek, a hadtörténet iránt érdeklődők eddig is örömüket lelték Fraknó Várában, ahol három évszázadot felölelő gyűjteményt tekinthettek meg. A történelmi fegyvertár és katonai szertár most megújítva várja a látogatókat. Az új pompájukban, felújított terekben a minap megnyílt kiállítás a harmincéves háborútól egészen a késő 19. századig terjedő intervallumot öleli át.
2012. augusztus 26., 10:45
Az ember akár Al Capone idején érezheti magát a hírek hallatán: nemrégiben a lengyel fővárosban a különböző bűnöző szervezetek tanácskozást folytattak és megegyeztek közös üzletekben. Erről és a maffiák jelenlegi működéséről számolt be a Rzeczpospolita című napilap.
2012. augusztus 25., 18:15
Miközben Európát második éve sokkolja, ahogyan a magyar kulturális életet a politika kézben tartja s irányítja, Patrik Ehn, a két évvel ezelőtti választásokon huszonegy parlamenti mandátumhoz juttott nacionalista párt (SD) egyik fontos embere azt vallja: a magyar kulturpolitika kívánatos és követendő példa Svédország számára.
2012. augusztus 25., 17:09

2012. augusztus 25., 17:06

2012. augusztus 25., 17:05

2012. augusztus 25., 16:16
Kiszabadították a Szíriában augusztus közepén elrabolt három magyar állampolgárt - jelentette be Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója szombaton egy kőszegi rendezvényen.
2012. augusztus 24., 14:26
Berlusconi a gyermekem apja - jelentette be Sabina Began színésznő az Il Fatto Quotidiano olasz napilap pénteki számában, amelynek a volt kormányfő depressziójáról és politika terveiről is beszámolt.
2012. augusztus 24., 12:55
Életfogytiglant kapott a norvég tömeggyilkos - Anders Behring Breiviket a pénteken kihirdetett bírósági ítéletben beszámíthatónak nyilvánították. Hetvenhét embert ölt meg tavaly július 22-én.
2012. augusztus 24., 11:11
Ma reggel a Gazprom északi-sarkvidéki olajfúró platformjára mászott fel több Greenpeace-aktivista, közöttük Kumi Naidoo a Greenpeace International ügyvezető igazgatója. A Prirazolmnaja platform Oroszország észak-keleti partja mellett, a Pecsora-tengerben található.
2012. augusztus 24., 09:56
A lengyel igazságszolgáltatás történetében példátlan ítéletet hozott a gdanski kerületi bíróság: felmentette a gyilkosság vádja alól azt a férfit, akit elsőfokon életfogytiglanra, míg másodfokon 25 év börtönre ítéltek emberölésért. A bűncselekményt még 1998-ban követték el, a vádlott, Czeslaw Kowalczyk 12 évet és három hónapot töltött eddig börtönben.
2012. augusztus 23., 19:52
Valószínűleg krokodilt látott két gyerek a Dráva felső szakaszán Ausztriában - jelentette csütörtökön az osztrák rádió.
2012. augusztus 23., 18:23
Nemrég még komoly fiatalemberként, öltönyben és nyakkendőben láthattuk Harry herceget, aki nagymamáját, II. Erzsébetet képviselte az olimpia záró ünnepségén. A napokban azonban megfeledkezve a katonai viselkedési kódexről, ledobott magáról minden ruhát. Nem tartott sokáig, míg a pucér hercegről mobillal készült fotók kerültek fel az internetre és bejárták a világot.
2012. augusztus 23., 16:11
A német ügyészség vizsgálja egy 87 éves férfi ügyét, akiről feltételezhető, hogy 1944-ben az auschwitzi haláltábor őreként 344 ezer magyar zsidó meggyilkolásában segédkezett.
2012. augusztus 23., 14:05
Egy északkelet-németországi faluban a hónap elején „sajtóünnepükre” gyülekeztek az ország minden részéből érkező neonácik. Nem sokra jutottak: a környék lakóinak ezrei élőlánccal elállták az útjukat. Ott volt a barna veszély ellen tüntetők között a tartomány miniszterelnöke, és vezető szerepük volt a demonstrációban a keresztény egyházaknak. Vannak Németországban szép számmal az erőszakot hirdető (és gyakorló) neonácik, de egyre határozottabban száll szembe velük a civil társadalom – s ítéli el őket minden parlamenti párt. HELTAI ANDRÁS írása.
2012. augusztus 23., 13:26
Az utóbbi egy hétben mintegy 60 százalékkal emelkedett a fertőzések száma az Egyesült Államokban.