Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2012. augusztus 28., 08:45
Ismét nyílt nappal indult az idei szezon az Operában. Ezúttal szeptember 2-án vasárnap tárták ki a kapukat, hogy akinek csak kedve támadt, kezet foghasson az igazgatóval, és kicsit bepillanthasson a kulisszák mögé.
2012. augusztus 28., 07:01
Ezreket érintő, kötelező kitelepítést rendeltek el hétfőn az Isaac trópusi vihar által fenyegetett New Orleans több elővárosában.
2012. augusztus 28., 05:56
A román parlament hétfői rendkívüli ülésén tudomásul vette a Traian Basescu államfő leváltásáról rendezett népszavazás érvénytelenségéről szóló alkotmánybírósági határozatot, amelynek a hivatalos közlönyben való közzététele után a felfüggesztett államfő visszatérhet hivatalába.
2012. augusztus 27., 20:25
Az időzítés kézenfekvő. Éppen a második világháború befejezésének 67. évfordulóján rendezett japánellenes „flottatüntetést” Kína és Dél-Korea. Mindkét esetben úgynevezett vitatott területek – a Kelet-kínai- és a Dél-kínai-tenger lakatlan szigetcsoportjai – körül robbant ki a viszály, nem először, és vélhetően nem utoljára. De a Koreai-félszigettől Bruneiig húzódó hatalmas vízfelületen többszereplős játszma zajlik. Benne van Tajvan, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Brunei is. A szigetek mint területek voltaképp senkit nem érdekelnek. Hanem ami gyaníthatóan körülöttük van, jórészt a tenger mélyén! Olaj, de még inkább földgáz. A tenger legfőbb kincse, a hal sem mellékes. ACZÉL ENDRE írása.
2012. augusztus 27., 19:16
Tragikus baleset történt a cseh államigazgatásban - egy kirándulás során Ausztriában folyóba fulladt Jakub Kulíšek, a környezetvédelmi tárca államtitkára.
2012. augusztus 27., 17:18
Akár további nyolc év szabadságvesztéssel sújthatják a jelenleg – korrupció vádjával kiszabott – két év börtönbüntetését töltő Adrian Năstase volt kormányfőt illegális tölténybirtoklás miatt. A bukaresti legfőbb ügyészség a hétvégén bejelentette, hogy újabb vizsgálat indult a szociáldemokrata politikus ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy engedély nélkül birtokolt mintegy négyszáz töltényt.
2012. augusztus 27., 16:23
Szeptember 9.-ig tart még az idei, hatodik grafeneggi zenei fesztivál. Tavaly csaknem 22 ezren élvezték az itteni koncerteket, az idén még többen jönnek. Rekord, hogy a látogatók a kortárs művek hangversenyeit is rohamozzák.
2012. augusztus 27., 12:55
Van, aki csak hallott róla, van, aki hallotta, többen látták, és van, aki le is fotózta az oroszlánt, amely az angliai Essex megyében szabadult el. A St. Oysith-i Vörös Oroszlán kocsma tulajdonosa szürreálisnak tartja a történteket. A rendőrség mesterlövészekkel üldözi az állatot, amiről nem tudják, honnan szabadulhatott el.
2012. augusztus 27., 10:49
A hatóságok szökőárriadót rendeltek el a veszélyeztetett országok - Salvador, Costa Rica, Nicaragua, Honduras, Guatemala, Panama és Mexikó - partszakaszain.
2012. augusztus 27., 09:09
Az ember akár Al Capone idején érezheti magát a hírek hallatán: nemrégiben a lengyel fővárosban a különböző bűnöző szervezetek tanácskozást folytattak és megegyeztek közös üzletekben. Erről és a maffiák jelenlegi működéséről számolt be a Rzeczpospolita című napilap.
2012. augusztus 27., 08:02
Nemcsak a magyar nemzetiségűek, hanem a magyar anyanyelvűek száma is csökkent Romániában – derül ki az országos statisztikai intézet által közzétett adataiból. Romániában a magyar anyanyelvűek száma 1 268 444, ami azt jelenti, hogy a tíz évvel ezelőtti cenzushoz képest mintegy 175 ezerrel csökkent a számuk.
2012. augusztus 27., 06:28
A Guardian vasárnapi száma a futballpályákon tapasztalható rasszizmus bizonyítékaként közli a magyar-izraeli barátságos mérkőzésen tapasztalt kilengéseket.
2012. augusztus 26., 20:35
A Jobbik zéró toleranciára szólított fel a roma bűnözéssel és élősködéssel szemben. Azt is kifejtette, hogy ha a kisebbség tagjai közül valaki nem igazodik, annak el kell hagynia az országot – írja a szombati Gárda-születésnapról a Reuters.