Háromszáz előadás
Ismét nyílt nappal indult az idei szezon az Operában. Ezúttal szeptember 2-án vasárnap tárták ki a kapukat, hogy akinek csak kedve támadt, kezet foghasson az igazgatóval, és kicsit bepillanthasson a kulisszák mögé.
Persze nem csak az épületet, a rejtélyes zugokat nézhették meg az operarajongók, hanem kicsit beülhettek a próbákra, részesei lehettek a zenekar, a szólisták, az ének-és a balettkar felkészülésének. De benézhettek a díszletraktárba éppúgy, mint a jelmezkészítő műhelyekbe, sőt, kicsit közelebbről is láthatták az egyes előadásokon már megcsodált ruhákat, a parókákat. Nem valamiféle másolatokat, hanem szigorúan az eredetit!
A nyílt nap zárásaként a műszakiak mutatkoztak be: a bonyolult színpadtechnikát ugyan nem kötelező – nem is nagyon lehet – így egyetlen röpke bemutató alatt megérteni, de érdekes lehetett látni, miként oldják meg a színpadkép váltásokat.
A 2012/13-as szezon azután nyolc különböző operabemutatót, egy balettet, két matinét és egy gyermekopera előadással várja a közönséget.
Szeptember 4-én a múlt szezon utolsó bemutatóját, Verdi Don Carlosát ismétlik. A teljes szezonban 300 előadást tartanak, nem változik a z igazgatópáros - Dominique Meyer intendáns és Franz Welser-Möst zenei igazgató – személye. Szenzáció, hogy most először énekel a Ringen – a Don Carlos címszerepében - Roberto Alagna. A teljes program az