Példaértékű üzenet: a sérelmeket elfelejteni nem kell, de megbocsátani igen
Az elmúlt hét talán legjelentősebb lengyel politikai – és nemcsak belpolitikai – eseménye Kirill moszkvai pátriárka lengyelországi látogatása és közös programjai a lengyel katolikus egyház vezetőivel, majd az orosz és a lengyel néphez intézett közös üzenetük a kölcsönös megbocsátásról és megbékélésről. A kommentárok az eseményt történelminek minősítik, áttörésnek a két nép viszonyában. Adam Michnik írása
A három napos látogatás eseményeit annak fényében kell értékelni, hogy az orosz és a lengyel nép közötti hagyományos ellenszenv még annak a II. János Pál pápának is lehetetlenné tette általa hőn áhított útját Moszkvába, aki lengyel szülőföldjén az abszolút etalon, s akinek élete nagy célja volt a pravoszláv és a katolikus egyház egymáshoz való közelítése. A pravoszláv egyházfő lengyelországi látogatása során ünnepélyes keretek között a lengyel püspöki kar tanácsával egy un. Üzenetet írt alá, amelyben hangsúlyozták, hogy a kölcsönös sérelmeket elfelejteni nem kell, de megbocsátani igen. Nem egyházi elemzők kiemelik, hogy a bocsánatkérés szó minden jó szándék ellenére – nyilván nem véletlenül – nem szerepel a dokumentumban, ugyanakkor mind az orosz, mind a lengyel szakértők egyetértenek abban, hogy történelmi szerepet játszhat a két nemzet közötti viszony fejlődésében.
Egészen más nézőpontból végzett elemzést és írt kommentárt a Gazeta Wyborczában Adam Michnik, a neves lengyel publicista, a lap alapítója is. Értékelése szerint a bizalmatlanság és a konfliktus évei után ez a látogatás egy lépést jelent a párbeszéd útján. „Jó nap ez a szovjetellenes oroszbarát lengyelnek és a szovjetellenes lengyelbarát orosznak” – írja -, mert áttöri a egymás iránti közös ellenszenv szűklátókörűségét, a közös nyilatkozat áttörheti a lengyel katolicizmusban lévő oroszgyűlöletnek, és az orosz pravoszláv egyházi körök lengyelgyűlöletének szellemét.
„Azt mondták, hogy a megbocsátás nem felejtést jelent és kinyilvánították a tisztességes történelmi vizsgálatok szükségességét. Hinni szeretnénk, hogy ehhez társul majd mindkét ország egyházi archívumaiban lévő anyagok megismerésének lehetősége. Enélkül nehéz az igazságról, az őszinteségről és a párbeszédről beszélni” – véli Michnik.
A szerző szerint a lengyel félnek nyilvánosságra kell hozni a II.Lengyel Köztársaság éveiben elkövetett pravoszláv diszkrimináció minden ahhoz társuló körülményét – a pravoszláv egyház archívumait illetően Michnik ezt az orosz kollégákra bízza.
A nyilatkozatban olvasni lehet „a fájdalmas ateista tapasztalatokról, amelyet népeinkre kényszerítettek” és a „totalitárius rezsimekről, amelyeket az ateista ideológia vezetett”. Ez a megfogalmazás a kommentár szerint kérdőjeleket vet fel. „Az olyan rezsimek, mint a nácizmus vagy a bolsevizmus lényege nem az ateizmus volt (és még kevésbé a liberalizmus), hanem a lázadó társadalmi kötelékeket széttépő totális terror, az alapszabály, hogy az ember az állam tulajdona. Az ateistákat ezek a rezsimek ugyanolyan gyakran és skrupulusok nélkül meggyilkolták, mint a keresztényeket.” – állítja Michnik.
Mivel a nyilatkozatban az „őszinte dialógusról” és a „tolerancia megerősítéséről”, valamint „minden ember elidegeníthetetlen méltóságának tiszteletben tartásáról” olvashatunk, szabad hinnünk abban, hogy a párbeszédre és a tiszteletre nemcsak a katolikusok és a pravoszlávok szolgáltak rá, hanem mások is, a „másként gondolkodók”, a liberálisok és a szociáldemokraták is, az ateisták is és a homoszexuálisok is.
„A szabadság és az emberi méltóság mindenkié – vagy senkinek sem jut belőle” – fejezi be Adam Michnik.
