A Tihanyi Bencés Apátság oldalában ünnepélyesen átadták a Pünkösdi ligetet, egy különleges tájépítészeti alkotást, amely a természet és a spiritualitás mély összefonódását hivatott megjeleníteni.

2015. május 1., 13:12

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint az alapjövedelem bevezetése a megélhetés biztosítása mellett méltóságot is ad azoknak, akiknek nem jut munka. A párt és a szakszervezetek szerint a minimálbérnek el kell érnie a létminimumot, amit ma csaknem egymillió ember fizetése nem ér el. Az LMP 7 pontos javaslatot tett közzé a dolgozói szegénység felszámolásáról és a létminimumról.

2015. május 1., 11:43

Ő lehet a világ egyik bornagykövete. Ehhez persze meg kell szereznie a Master of Wine-oklevelet Londonban: erre készül most. Amúgy közgazdász, borszakértő, s idén alapította borászati iskoláját itthon: felsőfokú szakirányú továbbképzést ad, de hobbiérdeklődőket is tanít. Nemrég a PWA (Professional Women’s Association – Sikeres Nők Egyesülete) neki ítélte Az év női vállalkozója-díjat.

2015. május 1., 10:14

Elképesztő módon összemosta Kovács Zoltán kormányszóvivő az illegális bevándorlás ügyét a halálbüntetés kérdésével az M1 -en tett mai nyilatkozatában.

2015. május 1., 09:04

Fekete ruhás mozgalmat hirdetett az egészségügy kilátástalan helyzete miatt. Fekete pólós nővérek és ápolók százai posztolják fotójukat a közösségi oldalakon, így vállalva szolidaritást vele. Nemrég a Normafánál tüntettek, májusban az Országháznál fognak. De ki a tiltakozási hullám elindítója? Kicsoda Sándor Mária?

2015. május 1., 07:57

Facebook oldalán írt nyílt levelet Lázár Jánosnak Jávor Benedek, az Európai Parlament képviselője. Lázár János pénteki, a kormány lépéseit magyarázó sajtótájékoztatóján a Párbeszéd Magyarországért politikusát külön kiemelte, a paksi bővítés ellen „sürgölődők” egyikeként.

2015. április 30., 17:38

Martin Schulz is megerősítette, hogy beszélt Orbánnal telefonon, aki megnyugtatta, nem akarja bevezetni a halálbüntetést. A miniszterelnök célja – ahogy az elmúlt hetekben immár sokadszor – az volt, hogy a közbeszédet elterelje a kormány botrányairól, mindenekelőtt a Quaestor-ügyről, amelyben könyékig besározódott.

2015. április 30., 14:01

Fekete hétvégét szervezett a Független Egészségügyi Szakszervezet: a Normafához hívott ápolókat, nővéreket, egészségügyieket, hogy feketében tiltakozzanak – csatlakozva Sándor Mária ápolónő kezdeményezéséhez – a magyar szakápolók munkakörülményei, szánalmas fizetésük miatt. Azt mondják: értük senki nem áll ki. Kiállnak most magukért. De a beteg érdekében is. A Facebookon szerveződött „fekete mozgalom” szervezői ezzel a szlogennel mozgósították kollégáikat: „Nővérek, ápolók! Meddig tűrjük még?” A 168 Órának névvel nyilatkoztak ápolók: már nem félnek véleményt nyilvánítani.

2015. április 30., 11:20

Juhász Péter, az Együtt alelnöke tüntetést jelentett be Orbán Viktor felcsúti házához, melynek keretében be fogja dobni saját nemzeti konzultációs kérdéseit a kormányfő postaládájába.

2015. április 30., 10:46

A német üzleti körök lapja, a Handelsblatt azt írja, hogy az Európai Parlament elnökének rendre kell utasítania Orbán Viktort a halálbüntetés kapcsán. Utóbbi az EU-ban nem létezik, de ez nagyon nem tetszik a magyar miniszterelnöknek, aki azonban határozott elutasításba ütközik.

2015. április 30., 08:59

„Ilyen nevű embert a kormány nem foglalkoztat, nincs rajta a kifizetési listán; minden egyébbel forduljanak a népesség-nyilvántartó hivatalhoz.” Miskolci sajtótájékoztatóján mondta ezt a miniszterelnök, amikor Habony Árpád főtanácsadó státusáról, szerveződő médiabirodalmáról faggatták őt az újságírók. Orbán ma már nem ismeri Habonyt. Vagy nem akarja ismerni.

2015. április 30., 08:29

Fenntartásokkal ugyan, de dicséri a magyar gazdaság állapotát a brit üzleti lap, a Financial Times. A cikk szerint a magyar vezetést korábban szeszélyességgel vádolták, de szomszédai most irigylik mind az országot, mind a háztartásokat.

2015. április 30., 05:43

Kiakadt a kormány a The Guardian Orbán Viktorról szóló cikkén. A brit lap azt írta, hogy a magyar miniszterelnök vissza akarja állítani a halálbüntetést és munkatáborokat akar építeni a bevándorlóknak.

2015. április 29., 21:15

A 168 Óra e heti címlapján a fekete nővérként elhíresült Sándor Mária ápolónő látható, akinek egyéni stílusú tiltakozása az egészségügy tönkretétele ellen olyan nagy port vert fel, hogy kezdeményezéséből mára komoly tiltakozó mozgalom nőtt ki. Ezúttal nemcsak egy elemző cikket közlünk az egészségügyi dolgozók helyzetéről és tiltakozó mozgalmuk esélyeiről, hanem külön írásban rajzoljuk fel Mária nővér életútját, bemutatjuk mindennapjait.