Juhász: Orbán összes háza előtt tüntethetünk

2015. május 1., 17:56

Juhász tegnap bejelentette: demonstrációt szerveznek a miniszterelnök felcsúti háza elé május 15-re.

A politikus szerint szerint a mostani, a devizahiteles tüntetés kapcsán hozott ítélet alapján joggal lehet Orbán háza előtt is tüntetni, nem hivatkozhatnak arra, hogy majd az esetleg sérti mások jogait. „Majd ha sérti, akkor járjanak el. De nem hiszem, hogy nagy balhé lesz egy levél bedobásából.” – fogalmazott Juhász, hozzátéve, hogy kíváncsian várja, hogy vajon a rendőrség betiltja-e a demonstrációt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság két indokkal tiltotta meg a devizahitel-károsultaknak a Széchenyi térre, a közeli hotelben konferenciázó bankárokkal szemben bejelentett tüntetését. A rendőrség szerint a tüntetés a terület lezárását követeli meg, ami ellehetetlenítené a közlekedést, továbbá a tüntetés megtartása sértené a szálloda vendégeinek és az arra járóknak a jogait és szabadságát – összegzi az eseményeket a tüntetést betiltásának felülvizsgálatát kezdeményező, az ügyet a bíróságon képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

A TASZ közleményében ez áll:

„A bíróság nem látta bizonyítottnak a rendőrség azon állítását sem, hogy a rendezvény megtartása a tér lezárását követelné meg, ami a forgalom ellehetetlenülésével járna. Bár a forgalom ellehetetlenítése legitim tiltási ok, a rendőrség nem tett eleget annak a kötelezettségének, hogy tiltó határozatát „releváns, kellően konkrét, ténybeli érvekkel és bizonyítékokkal” támassza alá. Sőt, e körben is helytelenül alkalmazta a törvényt, amikor a közlekedés rendjének sérelmét és a gyülekezési jogot arányossági mérlegelés tárgyává tette, tekintettel arra, hogy a jogalkotó már 2004-ben úgy döntött, hogy a tiltás alapja csak az lehet, ha a közlekedés más útvonalon egyáltalán nem biztosítható.

A mai döntés különösen pikáns, mert a rendőrség a miniszterelnök háza előtt tartandó demonstrációkat rendszeresen azzal az indokkal tiltja meg, hogy az sértené a szomszédok jogait és szabadságát. Bízunk benne, hogy nem mindig a bíróságnak kell a rendőrséget felvilágosítania arról, ami a törvényben feketén-fehéren le van írva.”

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.