Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2021. december 29., 13:40
Nincs bizonyíték arra, hogy az eset valóban megtörtént.
2021. december 29., 13:16
Idén is a felcsúti milliárdos lett az aranyérmes.
2021. december 29., 12:55
Kásler Miklós azt is elmondta, miért.
2021. december 29., 11:51
A volt pénzügyminiszter szerint az ellenzéknek félre kéne állítania miniszterelnök-jelöltjét.
2021. december 29., 11:11
Erőteljes gazdasági növekedés várható a következő években.
2021. december 29., 10:57
Több mint 40 tonna lejárt élelmiszert akartak forgalmazni a boltok.
2021. december 29., 10:15
Kedden a forint árfolyama vegyesen alakult.
2021. december 29., 09:46
Magyarország már több mint két és fél millió adag vakcinát adott más országoknak.
2021. december 29., 09:35
1 millió 249 ezer 694-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
2021. december 29., 09:28
Két plusznapot kaptak a MÁV és a Volán járataival közlekedők.
2021. december 29., 09:14
A volt főpolgármester a Magyar Nemzettel osztotta meg gondolatait.
2021. december 29., 08:59
Kétszer annyian dolgoznak a kutatás-fejlesztében, mint egy évtizeddel korábban.
2021. december 29., 08:43
Az ügy kapcsán megszólalt a Nemzeti Népegészségügyi Központ is.
2021. december 29., 08:30
Nincs javulás a Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrisebb adatai szerint.
2021. december 29., 08:08
Tizenkilenc évre szóló vasútfejlesztési intézkedést fogadott el a kormány.
2021. december 29., 07:57
Alacsonyan tartott bérek, gyenge szakszervezetek, laza környezeti előírások jellemzik a magyar gazdaságot a közgazdász szerint.
2021. december 29., 07:25
Lesz olyan ünnepnap, ami hétvégére esik, de olykor a pihenni vágyók is fellélegezhetnek majd.