Békesi élesen bírálta Márki-Zay Pétert

A volt pénzügyminiszter szerint az ellenzéknek félre kéne állítania miniszterelnök-jelöltjét. 

2021. december 29., 11:51

Szerző:

Békesi László közgazdász, Magyarország korábbi pénzügyminisztere háborús metaforákat alkalmazva, hosszú sorokon keresztül minősítette az ellenzéket és nem éppen pozitív fényben tüntette fel a jelenlegi kormánnyal szembenálló, ellenzéki összefogást.  

Békesi közösségi oldalán hétfőn úgy fogalmazott:  

„Mostanában egyre gyakrabban találkozom azzal az ellenzéki intelemmel, hogy „csapataink harcban állnak, ezért most összefogásra van szükség!” Ez a szöveg akkor is gyakorta felbukkan, amikor valaki nap mint nap látva az ellenzéki összefogás ellentmondásait, gyengeségeit, sőt nyilvánvaló hibáit, a legjobb szándékkal próbálja arra felhívni az érdekeltek figyelmét – remélve, hogy azok képesek lesznek a szükséges korrekciókra.

Hát akkor nézzük, hogyan is áll ma a „harci helyzet?”

Az ellenzék csapatai valóban harcban állnak, ám momentán nem a legyőzendő ellenséggel, hanem többnyire egymással csatáznak.

Az egyesített ellenzéki haderő vezénylő tábornoka gyakran ellentmondásos, néha téves, sokszor pedig félreérthető parancsaival rendre megosztja a rendelkezésére álló erőket, szembe állítja a sereg jobb és bal szélén elhelyezkedő csapatokat, ádáz pozícióharcra készteti őket,

így a döntő ütközetre való felkészülés helyett egymás pozícióinak elfoglalásával, gyöngítésével vannak elfoglalva”

– fogalmazta meg Békesi László bírálatát az ellenzékkel és – az ellenzéki haderő vezénylő tábornokával – Márki-Zay Péterrel szemben.

Ezt követően a volt pénzügyminiszter az ellenzék közös választottja, Márki-Zay Pétert ostorozta a szöveg hátralevő részében és azokat, akik nem állítják félre a tévúton járó miniszterelnök-jelöltet. Szerinte ugyanis

a vezetőjük „se nem ütőképes, sem pedig hiteles hadvezér”.

Továbbá amég az ellenzék egymással hadakozik, „a legyőzendő ellenfél eközben stabilizálja helyzetét, minden fronton erősíti pozícióit” – emelte ki Békesi László. 

(Kiemelt kép: Békési László. Fotó: Békesi László Facebook-oldala)

2024. május 5., 16:38

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

2024. május 5., 11:27

Örülhetnek a nyugdíjasok: májusban előbb jön a nyugdíj, ráadásul nekik is lehetőségük nyílik a családi házuk korszerűsítésére.