Megdupláznák a fővárosi agglomerációban vasúttal utazók számát

Tizenkilenc évre szóló vasútfejlesztési intézkedést fogadott el a kormány. 

2021. december 29., 08:08

Szerző:

Elfogadja a kormány a Budapest Agglomerációs Vasúti Stratégiát, amely kijelöli Budapest és a fővárosi agglomeráció vasút- és HÉV-fejlesztésének rendszerszintű irányait és céljait – írja a Portfolio a Magyar Közlöny alapján. 

A kormányhatározat szerint elfogadja a kormány az egységes elővárosi vasúthálózat fejlesztésének egymásra épülő lépéseit, illetve a vasútvonalak kapacitásának bővítését és a szolgáltatások fejlesztéséhez szükséges intézkedéseket, melyek szerint

a vasút és HÉV-közlekedést igénybe vevők száma megduplázható a Budapest és vonzáskörét érintő vonalakon.

Az elfogadott intézkedések a vasút hatékony működésének fejlesztését szolgálják majd papíron a 2021–2040 közötti időszakban.

A kormány arról is rendelkezett, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az innovációért és technológiáért felelős miniszter a stratégia végrehajtása érdekében – most és a jövőben is – köteles legyen eleget tenni az intézkedéseknek és anyagi forrást biztosítson – hazai és az európai uniós forrásokat egyaránt.

Természetesen ehhez az is hozzájárul, hogy az illetékes miniszter gondoskodjon a stratégia megvalósulásának nyomon követéséről és ennek eredményéről kétévente készítsen beszámolót a kormány részére.

A tervek között szerepel:

  • Kelenföld kapacitásbővítése,
  • hiányzó vasúti megállóhelyek és állomások utasforgalmi létesítményeinek tervezése,
  • Óbuda - Kaszásdűlő kapcsolat fejlesztése,
  • a Nyugati pályaudvar és belső körvasút rövid távú fejlesztése,
  • a Déli pályaudvar rövid távú fejlesztése,
  • a Gubacsi híd felújítása,
  • a Keleti és a Nyugati pályaudvar hosszú távú fejlesztése,
  • Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötöttpályás kapcsolatának megvalósítása.

Rendelkeznek továbbá a H5, H6, H7 jelű HÉV vonalak korszerűsítéséről, a HÉV járműcsere programról és a A H6 és H7 jelű HÉV vonalak bevezetéséről Pesterzsébetről és a Kvassay hídtól a Kálvin térig – írja a cikk.

(Kiemelt kép: Magyarország, Budapest - Keleti pályaudvar. Fotó: DESCAMPS Simon / hemis.fr / Hemis via AFP)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.