Az elmúlt napokban napos, de hideg volt az időjárás, most azonban jön a fordulat és a havazás.
Orbán Viktor szerdán fogadja Budapesten a német szélsőjobboldali AfD veszetőjét.
Nógrádi László, a Csepel Művek Kerékpárgyárának egykori igazgatója, a Csepel Camping (kemping) kerékpár feltalálója 90 éves volt.
Az összes bankautomatáját lecserélte a K&H, így minden ATM-ben fel lehet venni pénzt bankkártya nélkül is, nem csak a bank saját ügyfeleinek.
Száznál is több pert indítottak az oltásellenes szülők, akik azt szeretnék elérni, hogy lazuljon kötelező oltások rendszere Magyarországon.
2023. november 6., 06:06
A veszélyhelyzet újabb évadáról, és a Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról is dönthet az Országgyűlés hétfőn.
2023. november 6., 00:01
Az MVM Future Talks tudományos sorozat idén a „bolygóhatárokként” emlegetett, legégetőbb globális problémákat veszi górcső alá. A negyedik évad egy dokumentumfilm-sorozattal indul, amelyben hazai hírességek és véleményvezérek a világ különböző részein járnak utána az emberiséget fenyegető legnagyobb kihívásoknak, és mutatják be a lehetséges megoldásokat. Az első két epizód, amely az élelmiszer-ellátás és a közlekedés kérdéseit dolgozza fel, már elérhető a sorozat hivatalos weboldalán.
2023. november 5., 18:12
Az Izraelt ért terrortámadás során a Hamász sok száz embert ejtett túszul, köztük öt magyar állampolgársággal is rendelkező személyt. Kiszabadításuk érdekében folyamatosan kapcsolatban állunk az izraeli kormány ezen célból létrehozott munkacsoportjával – írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2023. november 5., 16:32
Kihúzták a hatoslottó számait, telitalálatos szelvény nem volt.
2023. november 5., 16:07
November elején az ország számos pontján kikerültek a Demokratikus Koalíció új óriásplakátjai a szociáldemokrata fordulatról "Európai. Magyar. Szociáldemokrata" felirattal – közölte a DK.
2023. november 5., 15:47
A jövő hét elején még nyugodt őszi idő várható, változóan felhős idővel, de hajnalban már megjelennek a ködfoltok, amelyek északkeleten hosszabb ideig is megmaradhatnak. A hét második felében azonban ismét többfelé kell esőre számítani, megélénkül a szél és megjelennek a hajnali enyhe fagyok is, miközben a napi maximum-hőmérséklet lassan csökken, vasárnap már csak 6-12 Celsius-fok várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-hez.
2023. november 5., 15:39
Egy távolsági autóbuszjárat és egy személyautó ütközött össze Szolnokon, a 442-es főút Karinthy Frigyes úti szakaszán, a Kassák Lajos utca és a Simon Ferenc út között.
2023. november 5., 15:31
Egy menetrend szerint közlekedő autóbusznak és egy oszlopnak is nekiütközött egy gépkocsi Győrtelek belterületén, a Kossuth utcában, a kanyarban – közölte a katasztrófavédelem.
2023. november 5., 15:20
Vasárnap nyugat felől tovább csökken a felhőzet, a keleti tájakon is lassan megszűnik a csapadék. Cserébe feltámad a szél.
2023. november 5., 13:53
Bent ragadt egy kisfiú az '56-os emlékmű oszlopai között, tűzoltók szabadították ki.
2023. november 5., 13:16
Videón a hatalmas katonai konvoj, amely Tata felől menetel Fejér vármegyébe.
2023. november 5., 09:39
Jó hír a nyugdíjasok számára: hamarosan érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés – mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
2023. november 5., 08:36
A kiskanizsai városrészben legalább ötezren élnek, nekik most már nem kell másik megoldást keresniük, ha postai szolgáltatásra van szükségük.
2023. november 5., 08:24
Több mint kétezer iskolai dolgozó mondott fel idén. A belügy szerint nincs tanárhiány.
2023. november 5., 07:41
Borult, esős napként indul a vasárnap, de a déli óráktól nyugat felől határozottan szűnik a csapadék és csökken a felhőzet.
2023. november 4., 21:34
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 4-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:
2023. november 4., 21:29
Két személygépkocsi ütközött frontálisan a 8119-es úton szombaton, Környe közelében, az egyik autót vezető férfi életét vesztette.
2023. november 4., 21:21
Amennyiben a nyugdíjfizetést a bankszámlájára kérte.