Szijjártó Péter minisztériuma lemondta a német külügyminiszter budapesti látogatását

A német külügy megdöbbenéssel fogadta, hogy amíg Orbán Viktor az orosz elnökkel tárgyalt, addig Szijjártó Péter minisztériuma lemondta Annalena Baerbock hétfőre tervezett budapesti látogatását.

2024. július 6., 10:05

Szerző:

Elmarad Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfőre tervezett budapesti útja. A Szijjártó Péterrel tervezett találkozót Magyarország mondta le pénteken, azon a napon, amikor Orbán Viktor váratlanul Moszkvába repült, hogy Putyinnal tárgyaljon – írja a 444. A portál a Spiegelre hivatkozik, mely lapnak a német külügy megerősítette a hírt, és azt írták:

„Megdöbbenésünkre a magyar fél péntek este, kevéssel az esemény előtt mondta le Szijjártó külügyminiszter és Baerbock külügyminiszter hétfőre megbeszélt budapesti találkozóját. Az utazást egy későbbi időpontra kell átütemezni.”

A német külügy hozzáette: Szijjártó és Baerbock találkozója „fontos lett volna Orbán miniszterelnök meglepő és nem összehangolt moszkvai útja miatt”. Ezzel arra utaltak, hogy a magyar kormányfő úgy utazott Moszkvába, hogy erről előzetesen semmit nem lehetett tudni.

A 444 levélben érdeklődött a Külügyminisztériumnál, hogy valóan volt-e tervben ilyen találkozó Szijjártó Péter és Annalena Baerbock között, és ha igen, tényleg a magyar fél mondta-e le, és tényleg tegnap tették-e ezt, ha pedig igen, mi volt ennek az oka. A lap választ egyelőre nem kapott.

Ahogyan azt megírtuk, az Orbán-kormány hat hónapig áll az Európai Unió egyik legfontosabb döntéshozó intézményének az élén, hogy tisztességes közvetítőként képviselje a 27 tagállamot és eljárjon az érdekükben. A soros elnökség hivatalos átadására hétfő kora délután került sor, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben találkozott Alexander De Croo belga szövetségi kormányfővel. A hivatalos miniszterelnöki rezidencián a két politikus rövid megbeszélést is tartott.

A 444 ennek kapcsán felidézte, a soros elnökség tényén felbuzdulva Orbán Viktor kedden már Zelenszkijjel, pénteken Vlagyimir Putyinnal tárgyalt. Ez utóbbi találkozó meglehetősen nagy feszültségeket szült uniós körökben, ugyanis míg a NATO-t értesítette a miniszterelnök, addig az EU vezetői felé nem jelezte, hogy merre visz az útja.

„Ez a látogatás Moszkvába komolyan kérdésessé teszi, hogy a Bizottság a szokásokhoz híven ellátogasson a soros elnökséget betöltő Magyarországra”

– mondta például pénteken Eric Mamer, az Európai Bizottság főszóvivője, aki azt is megerősítette, hogy Orbán vagy a magyar kormány bármelyik tagja nem egyeztetett semelyik EU-s testülettel sem, mielőtt elutazott volna Moszkvába. Aláhúzta, hogy az Uniónak létezik világos álláspontja az orosz-ukrán háborúról, ezekről döntéseket hoztak, amelyeket Orbán is támogatott. Orbán nem rendelkezik semmilyen felhatalmazással az EU részéről tárgyalásokat folytatni Vlagyimir Putyinnal – erősítette meg Mamer. Minderről péntek reggel az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell is kiadott egy közleményt.

(Kiemelt képünkön Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Forrás: Szijjártó Péter hivatalos Facebook oldala)