2015. november 9., 12:15

Két baleset is történt a 6-os úton Százhalombatta térségében hétfő délelőtt, az egyik járműben két rendőr sérült meg. Az érintett szakaszt lezárták – tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

2015. november 9., 12:13

2015. november 9., 10:49

Szinte minden fontos sajtóorgánum bő terjedelemben írt a múlt heti magyarországi eseményekről. Ezekből az újságcikkekből válogattunk.

2015. november 9., 10:40

Robbanás történt egy fővárosi, XXII. kerületi melléképületben hétfő délelőtt, egyelőre úgy tűnik, nem sérült meg senki – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

2015. november 9., 09:49

2015. november 8., 19:09

Elképesztő cinizmusnak tartjuk, hogy a budapesti szmogrendelet tájékoztatási fokozatában a légszennyezés okozói és elszenvedői, így a veszélyeztetett csoportok – gyerekek, betegek és idősek – számára egyaránt és mindössze ajánlásokat tesz a főváros, míg a szennyezést nem szankcionálja.

2015. november 8., 16:31

Nem lesz díszpolgár az északrajna-wesztfáliai Petershagenben Orbán Viktor. A 25 ezer lakosú településen a republikánusok, vagyis az ottani szélsőjobb tagjai vetették fel, hogy az elismeréssel kellene adózni a magyar miniszterelnök érdemeinek, ám az önkormányzat illetékes bizottsága azonnal, vita nélkül elutasította a javaslatot, mondván, hogy az megengedhetetlen.

2015. november 8., 15:28

Félreértette a kormány az amerikaiak visszafogottságát, ám Colleen Bell beszédével egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok a korrupció ellen küzdő, demokrata, az atlanti szövetségben hívő barátot szeretne maga mellett látni. Berschinski helyettes államtitkár adta a kottát a nagykövetnek, de közben tesztelte az ellenzéki politikusokat is, akik információink szerint egy Bimbó úti vacsorán állítottak ki rossz bizonyítványt magukról.