Nem lesz díszpolgár Orbán

Nem lesz díszpolgár az északrajna-wesztfáliai Petershagenben Orbán Viktor. A 25 ezer lakosú településen a republikánusok, vagyis az ottani szélsőjobb tagjai vetették fel, hogy az elismeréssel kellene adózni a magyar miniszterelnök érdemeinek, ám az önkormányzat illetékes bizottsága azonnal, vita nélkül elutasította a javaslatot, mondván, hogy az megengedhetetlen.

2015. november 8., 16:31

A Mindener Tageblatt arról számolt be, hogy a köztársaság pártiak ezek után azzal keltettek feltűnést, hogy akkor viszont szerintük Orbán ideális lenne a Károly-díjra. Ezt az elismerést Aachenben minden évben annak adományozzzák, aki a legtöbbet tette a közös Európáért.

A lap kommentárja rámutat, hogy az ötletet nevetségesnek lehetne minősíteni, ha nem volna olyan szomorú. Hiszen itt megint arról van szó, hogy a menekültek rovására szórakoznak, az emberiesség parancsával szemben. A helyi szélsőségesek olcsó hangulatkeltést folytatnak, a legalpáribb populizmust tanúsítják.

Az elemzés üdvözli, hogy a helyi képviselőtestület kapásból elvetette az indítványt. Merthogy tényleg nincs miről vitázni. Ebben a témában másutt sem.

(FOrrás. szelestey lajos/Klubrádió)