2015. március 2., 17:02

Az Együtt részletes és nyilvános vizsgálatot követel Kiss Szilárd letartóztatott ex-miniszteri biztos ügyében. A párt felszólítja Fazekas Sándort és Szijjártó Pétert, hogy tisztázzák, milyen kapcsolatban álltak a volt moszkvai attaséval – közölte Hajdu Nóra, a párt elnökségi tagja.

2015. március 2., 13:59

Prievara Tiborral, a Madách Imre Gimnázium angoltanárával tavaly jelent meg egy interjú a . A pedagógus rendhagyó, 21. századi módszerekkel oktatja diákjait, akik blogot indítottak és mobilapp-ot készítenek. A köztévé szeretett volna műsort készíteni az iskolában, ezt azonban a tanár , mert szerinte az iskola szép eredményei nem tükrözik a magyar közoktatás valóságát.

2015. március 2., 12:07

Harmincegy hónapig tartották előzetes letartóztatásban. Utóbb a strasbourgi bíróság kimondta: jogtalanul. A VII. kerület egykori baloldali polgármesterét a magyar ügyészség „bűnszervezetben elkövetett” ingatlanpanamával is vádolta, s hogy ezzel egymilliárdos kárt okozott a kerületnek. E vádak alól idővel jogerősen fölmentették. De míg előzetesben volt, az ügyészség hűtlen kezeléssel is megvádolta, hogy fiktív tanácsadásért fizetett tízmilliókat kerületvezetőként. Ez lett a „Hunvald-ügy”, amely kapcsán két hete szintén jogerősen felmentették az expolgármestert. Hunvald György két éve, amikor szabadult, azt mondta: zárkatapasztalatairól csak akkor beszél majd, ha jogerőssé válik az igazsága. A 168 Óra kérésére most vállalta ezt az interjút, és a találkozóra magával hozta börtönnaplóját, amelyből könyv készül hamarosan.

2015. március 2., 09:46

A Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda együtt folytat nyomozást egy 57 éves jásziványi lakos ellen, aki a gyanú szerint egész fegyverarzenált tartott otthon. A férfi évek óta önkormányzati képviselő volt a településen – tudta meg a szoljon.hu.

2015. március 2., 09:06

Három településen tartottak időközi választást vasárnap. Gyomaendrődön helyi civilek 49:32 arányban verték a Fideszt, Karcagon a Fidesz előzte a Jobbikot közel 20 százalékos különbséggel. A Pest megyei Vámosmikolán újraválasztották a korábbi független polgármestert.

2015. március 1., 19:57

A lengyel főváros óvárosának főterén a lengyel ateisták főpatronjára, Kazimierz Lyszczynskire emlékező ünnepség díszvendége a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap főszerkesztője, Gerard Briard lesz.

2015. március 1., 19:19

2015. március 1., 16:50

Remek kritikát közölt ma a The Guardian Mundruczó Róbert filmjéről. A brit társadalom állatvédelemmel kapcsolatos mentalitását tükrözve a cikk rögtön az elején leszögezi: a filmben szereplő egyetlen kutyának sem esett bántódása a forgatás során. A magyar filmet méltató kritika szerzője egyenesen a most két Oscar-ral is elismert Birdman rendezőjénekkorábbi filnjéhez hasonlítja a filmet.

2015. március 1., 15:05

2015. március 1., 15:00

Miközben havi 1,1 milliót költ könyvelésre, és havi 3,5 millióért bérel irodát a Városliget Ingatlanfejlesztési Zrt., a komoly gyűjteménnyel és szakemberekkel rendelkező városi múzeumok és könyvtárak teljes havi működésére nem jut közel sem ennyi pénz (járulékra, fenntartásra, beszerzésre és szakmai kiadásokra) – kifogásolja a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete.

2015. március 1., 12:46

Ez a leggyakrabban olvasható komment, ha a neten egy nádszálvékony modellt vagy más tökéletes fotót látunk.

2015. március 1., 11:41

Mától megszűnik a rendszeres szociális segély, a lakásfenntartási támogatás, az adósságkezelési szolgáltatás és az önkormányzatok dönthetik el, kinek adnak segítséget – írja a Népszava. A lap interjút készített Korózs Lajossal, a parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnökével, aki úgy fogalmazott: Orbánék minél több olyan embert szeretnének, aki alamizsnáért hajlandó a politikai lojalitásra.

2015. március 1., 09:23

Orbán szerint a bevándorlók közül sokan nem hajlandók igazodni az európai kultúrához, sőt meg akarják semmisíteni azt. A miniszterelnök úgy látja: Európa ma olyan kérdésekkel kerül szembe, amelyekre nem lehet a liberális multikulturalizmus keretében választ adni. – idézi a Neue Kronen Zeitung nevű osztrák lap Orbán évértékelőjét.

2015. március 1., 07:25

Valaki eltüntette a péntek éjjel meggyilkolt orosz ellenzéki politikusra emlékező tárgyakat a Terror Háza elől. Még délután orosz diákok virágokat, üzeneteket és fényképeket hagytak az épület előtt. Este 9-kor már hűlt helyük volt – írja a Kettős Mérce blog.

2015. február 28., 18:23

Heti csomagokban küldi ki az elszámoló leveleket ügyfeleinek a Raiffeisen Bank, így biztosítva a fiókhálózat, a panaszkezelés és a telefonos ügyfélszolgálat egyenletes terhelését, az UniCredit pedig április második felében postázza az elszámolás és a forintra váltás részleteiről szóló közel 50 ezer levelet – közölték a bankok az MTI érdeklődésére.