A Tihanyi Bencés Apátság oldalában ünnepélyesen átadták a Pünkösdi ligetet, egy különleges tájépítészeti alkotást, amely a természet és a spiritualitás mély összefonódását hivatott megjeleníteni.
Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
2022. augusztus 5., 06:36
Ketten haltak meg és kilenc ember sérült meg, amikor az őket szállító jármű egy másikkal ütközött.
2022. augusztus 5., 06:22
A Konzervatív Politikai Akcióbizottság nyilvános ülésén szólalt fel Orbán Viktor miniszterelnök, családvédelmi megjegyzéseivel pedig zajos sikert aratott Donald Trump támogatóinak körében. A miniszterelnök beszélt arról is, Magyarország "Európa legbiztonságosabb országa".
2022. augusztus 4., 21:52
A következő napokban 1000 forintra ugorhat a kenyér ára.
2022. augusztus 4., 18:40
Napokon át tartó, éjjel-nappali munkával sikerült a folyóág oxigénszintjét megemelni.
2022. augusztus 4., 18:38
Elmaradnak gyakorlatok és csökkenteni kell a kocsifutásokat is.
2022. augusztus 4., 17:28
A rendkívüli diktálás nem kötelező, és nem is éri meg mindenkinek.
2022. augusztus 4., 17:07
Túlnyomóan napsütéses, meleg idő várható a hétvégén, de szombattól helyenként záporok, zivatarok is előfordulhatnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2022. augusztus 4., 16:33
A nullás és a B vércsoportú Rh negatív vérből három napra elegendő vészkészlet van az országban.
2022. augusztus 4., 15:48
A tervezettől eltérően nem zárják le péntektől a budai alsó rakpart északi szakaszát – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben csütörtök délután.
2022. augusztus 4., 14:44
Nemzetközi össztűz alatt van Orbán Viktor idei tusványosi beszéde, különösképpen a „kevert faj” kifejezés elhangzása miatt. A kormányfő magyarázkodik, tanácsadója lemondott, majd mégsem, a 168 Óra pedig egy asztalhoz ültette vitázni a kormánynak is dolgozó Forgács István romaügyi szakértőt és Horn Gábor liberális politikai elemzőt, expolitikust. A beszéd következményeiről, náci és rasszista címkékről, bevándorlássellenességről, EU-különutakról, cigány és zsidó érzékenységről is szót ejtettünk.
2022. augusztus 4., 13:44
A megújult híd nemcsak a vasúti személyforgalomban, hanem a nemzetközi teherforgalomban is jelentős szerepet tölt be.
2022. augusztus 4., 13:44
Nemrég frissítette a BKK a jegyautomáik szoftverét, ami lehet, hogy back-end jobb lett, de a felhasználók számára csak visszafejlődött a rendszer.
2022. augusztus 4., 12:31
Ásványvizet oszt utasainak péntektől a hőségriasztás ideje alatt a MÁV-START a budapesti fejpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig a megyeszékhelyeken, a nagyobb forgalmat lebonyolító autóbusz-állomásokon.
2022. augusztus 4., 12:11
Újabb kilenc, 23-50 éves férfinél igazolták a majomhimlő-fertőzést Magyarországon, ezzel 42-re nőtt a fertőzöttek száma, közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-vel.
2022. augusztus 4., 11:53
Megszűnik Ungár Péter politikus és Gerényi Gábor médiavállalkozó közös portálja, az Azonnali.hu.
2022. augusztus 4., 11:48
A BBC interjút készített Hegedüs Zsuzsával, akivel Orbán Viktort elemezték.
2022. augusztus 4., 11:44
Az M3-as autópálya káli szakaszán egy részeg sofőr szalagkorláttól szalagkorlátig csapódott. A Magyar Közútkezelő videón rögzítette a felelőtlen sofőr ámokfutását, amely során csodával határos módon sikerült elkerülni a balesetet. Persze arra járt egy szolgálaton kívüli rendőr is.
2022. augusztus 4., 10:47
3248 db évelő, 1970 db hagymás növényt és legalább egy tucat fát fognak elülteni a Margit körút páros oldalán.