Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2016. május 30., 15:24
Vége az ingyenes strandolásnak Velencén, ami miatt hatalmas a felháborodás a Fejér megyei településen. Most már az eddigi szabad strand körül is kerítés van, és a fizetős strandhoz csatolták. Az önkormányzat az ÁNTSZ előírásaival indokolta a lépést. Akkora a tiltakozás, hogy az önkormányzat újra foglalkozik a kérdéssel – tudósított az híradója.
2016. május 30., 15:09
A pilóta és utasa oktatórepülést hajtott végre, amelyre a budaörsi repülőtérről indultak. Az oktató a felszállás után úgy érezte, gyengül a hajtómű, ezért úgy döntött, kényszerleszállást hajt végre az autópályán.
2016. május 30., 14:35
Két őr jut majd minden egyes képviselőre a Parlamentben. Kilencvennyolc taggal bővítik jövőre az Országgyűlési Őrséget – legalábbis egy kormánypárti javaslat szerint – tudósított az . Ezt az utolsó pillanatban adták be a költségvetés módosításához. A létszám felduzzasztása 850 millió forintjába kerülhet az adófizetőknek. A Költségvetési Bizottság szocialista elnöke szerint érthetetlen, hirtelen miért kell ennyi őr a Parlamentbe.
2016. május 30., 12:50
Meghökkentő kijelentések hangoztak el a napokban a paksi beruházásról, jeleként annak, hogy a projekt kapcsán már , de a kormányzaton belül is heves vita folyik. Ennek nyomán biztosnak látszik, hogy a bővítés az eredeti elképzelés szerint nem valósulhat meg.
2016. május 30., 12:21
Nemzetközi tudósokkal Wallenberg-kerekasztalt szervezett a The RWI 70 (The Raoul Wallenberg Research Initiative) a múlt héten a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. A konferenciának azt a címet adták: A lehetetlen művészete. Ez a jelszava Susanne Berger amerikai történésznek, aki tavaly indította el a The RWI 70 programot. Ő is részt vett azon a budapesti tanácskozáson, ahol az egykori svéd diplomata embermentő tevékenységéről, sorsáról, illetve a halála kapcsán zajlott kutatásokról is szó esett. A kétnapos rendezvényt összegezte Susanne Berger a 168 Órának.
2016. május 30., 09:07
Jelenetek egy érdekházasságból – Magyarország nézetei az Európai Unióról címmel közölt riportot Németországban a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió Magyarország és az Európai Unió kapcsolatáról.
2016. május 30., 08:56
Az Egyesült Államok továbbra sem tartja megnyugtatónak a jogállamiság helyzetét Magyarországon. Ezen a téren inkább romló, mintsem javuló tendenciákat tapasztal, emiatt továbbra is folyamatosan hangot fog adni aggodalmainak a jövőben is – ezt mondta egyebek között a adott interjúban Sarah Sewall amerikai külügyi államtitkár.
2016. május 30., 08:30
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Luxembourgba utazik, ahol részt vesz az Európai Néppárt fennállásának 40. évfordulója alkalmából szervezett csúcstalálkozón – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
2016. május 30., 07:21
292 határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén, embercsempészet miatt hét gyanúsított ellen indult eljárás – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
2016. május 30., 06:49
Lemondott Kálomista Gábor, a veszprémi férfi kézilabdaklubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója azután, hogy a magyar csapat kilencgólos előnyről elveszítette vasárnap a Bajnokok Ligája döntőjét.
2016. május 30., 06:37
Az Országgyűlés ma fejezi be aktuális kéthetes ülését. A képviselők az LMP kezdeményezésére legfeljebb hétórás vitát tarthatnak az offshore cégek elleni fellépéshez szükséges lépésekről.
2016. május 30., 05:14
A Spiegel Online Különbíráskodás menekültek ellen: Magyarország gigantikus kitoloncolási show-ja címmel közölte Keno Verseck riportját, amely szerint a szegedi járásbíróságon határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében zajló eljárások sora „hatalmas, költséges bírósági show”, amely a menekültek elriasztásának részét alkotja a „több száz kilométer hosszú kerítések”, és a Röszkénél felállított „új nyomortábor” mellett.