KÖNYV » Az ’56-os napló

Ha tudtuk volna, hogy létezik, nagyon vártuk volna. De nem is sejthettük, hiszen csak két éve találták meg a padláson, ahova Illyés rejtette abban a korban, amikor sok-sok mondatot nem lehetett leírni a zsarnokságról.

Bár az író gyakran fűzött rövid reflexiókat, naplójegyzeteket élete eseményeihez, soha ilyen szorított helyzetben nem kényszerült fogalmazni: „élőben”, történelmi perspektívát nélkülözve, változó körülmények között rögtönözve. És igyekezett mindennek utánanézni: Dongó motorral, kerékpárral, sítalpon járta a várost, mikor hogy lehetett.

Az ’56-os naplójegyzetekben megjelenik a kortársak bizonytalansága: íróké, politikusoké, barátoké. Zavarja a tisztánlátást a rengeteg rémhír: állítólag Vácnál három ukrán hadosztály átállt, és harcolva tör Pest felé, Borsod és Makó önálló köztársaság lett, a pécsi orosz városparancsnokot lelőtték. Alakulnak a munkástanácsok. Volt, ahol az önjelölt így ajánlotta magát: rá szavazzanak, mert ő volt horthysta tiszt, volt nyilas és volt kommunista párttag, tehát ismeri a dürgést. A tétova és alaptalan illúziók ágyúszó közbeni virulását jelzi, hogy országunk élére sokan a politikában járatlan Kodály Zoltánt szánják.

Nyugtalan és szomorú napok után, karácsony este azt a pesti mondást jegyzi fel Illyés a naplóban: háromféle a magyar. A hősök elestek a harcokban, a gyávák disszidáltak, a hülyék itt maradtak. Ám a hivatalos hazudozás zavartalanul tovább tart: eszerint Bajorországban amerikai lökhajtásos gépek készültek Pest bombázására, a Nyugat náci és nyilas katonatisztek százait szállította Magyarországra – állítják pirulás nélküli szovjet források.

(Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1956–57. Atlantisz sorsára jutottunk. Szerkesztette Illyés Mária és Horváth István. Kiadta a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Szemle Alapítvány.)

Erdélyi S. Gábor