A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2022. június 17., 12:43
Helyi népszavazást kezdeményezett a Szabad Bisztró Erzsébetvárosban, hogy a vendéglátósok létrehozhassanak teraszt a parkoló kocsik helyén.
2022. június 17., 11:25
Mindenképpen szükséges volt, ő kezdeményezte a dolgot – emlékeztetett a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
2022. június 17., 11:22
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal következő árverésén szarvasmarha-állományra lehet licitálni; az állatok becsült összértéke több mint 41 millió forint – közölte a NAV pénteken.
2022. június 17., 10:32
Meghalt a kórházban a Márfa szőlőhegyen talált újszülött június 16-án délután megtalálták az életben lévő újszülöttet.
2022. június 17., 10:08
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Huszain al-Muszallamot, a vizes sportok nemzetközi szövetsége (FINA) elnökét, aki a magyarországi rendezésű vizes világbajnokságra érkezett Budapestre – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2022. június 17., 10:08
Június 26-án rekordszámú időközi választásra kerül sor egyszerre Magyarországon, van, ahol a polgármester elleni jogerős bírósági ítélet miatt kell új vezetőt választani. Mutatjuk, hol, kire lehet szavazni.
2022. június 17., 09:51
Péntek délelőtt tartják a kormányinfót, ahol többek között a háborús és gazdasági helyzetről és az árstopokról is szó esik.
2022. június 17., 09:28
Vége a Kodály-módszerrel oktató, nagy hírű zeneiskolának, a tankerület döntésének értelmében a gyerekeket is átköltöztetik más épületbe. A szülők teljesen tanácstalanok a döntést illetően.
2022. június 17., 09:01
Több rendezvényt is tartanak ezen a hétvégén a Hősök terén és a Városligetben, ezért péntek estétől szombat estig számos közlekedési változásra kell készülni a környéken.
2022. június 17., 08:29
A határkerítésnél magyar és cseh rendőrök, magyar honvédek és polgárőrök tartottak ellenőrzést.
2022. június 17., 07:54
Az Országos Rendőr-főkapitányásg 11 161 beutazóról számolt be. A többségük nem kért oltalmat Magyarországon.
2022. június 17., 07:43
Zártkörű eligazítást tartott Pintér Sándor belügyminiszter az egészségügy középvezetőinek, amelyen többek között kiderült, hogy a humánszférában már annak is lehet örülni, ha nem lesz elvonás. Az eligazításon pedig Orbán Viktor és Gulyás Gergely is részt vett.
2022. június 17., 07:43
Hétfő reggel 8-ig a szülészet szünetel – közölték Facebook oldalukon.
2022. június 17., 07:17
A közgyűlés által elfogadott drasztikus intézkedéseket a legszegényebbek fogják leginkább megsínyleni.
2022. június 17., 07:02
Magyarország kész kompromisszumokat kötni Brüsszellel annak érdekében, hogy megszűnjön a régóta húzódó patthelyzet, amely megakadályozza az ország hozzáférését az EU koronavírus utáni helyreállítási alaphoz – közölte a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter.
2022. június 17., 06:32
Pénteken napközben akár 29 fok is lehet.
2022. június 17., 06:25
Gyalogost gázolt a vonat egy vasúti átjáróban Pécsen pénteken hajnalban, a 41 éves férfi a helyszínen életét vesztette – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
2022. június 17., 06:22
Jól indult a balatoni turisztikai szezon az idén, a szállásfoglalásokban nem látszik visszaesés, az éttermekben sem csökkent a végszámlák összege, az árak emelkedése ellenére a vendégek részéről egyelőre nem érzékelhető spórolási kényszer – mondta el a Világgazdaságnak a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonos-ügyvezetője.