A jogosítvány megszerzése számos végzős diák számára álom maradt.
Június 20-án különleges pódiumbeszélgetést rendeznek az Óbudai Zsinagógában „Hova tart a háború?” címmel, amelyen Köves Slomó rabbi kérdezi majd Robert C. Castelt, a nemzetközileg is elismert biztonságpolitikai szakértőt.
Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Bár Magyarországon még nem vezették be az eurót, a próbaveretek már elkészültek, amelyeket akár meg is lehet vásárolni.
A vasárnapi időjárás még napos, derűs lesz, ám a nyári idő már nem sokáig marad.
2009. december 2., 10:35
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy miniszteri tisztségéről le kíván mondani - közölte a tárca sajtóosztálya. Az indoklás szerint a tárcavezető azért döntött így, mert "az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd" - írja az MTI.
2009. december 2., 09:11
A mélyszegénységből kitörni vágyó romáknak olykor nehezebb megküzdeni saját környezetükkel, mint a többségi társadalom elutasításával. Ez derült ki, számos más meglepő dologgal együtt, egy új kutatásból. Tegnap mutatták be az Országos Kriminológiai Intézetben annak a vizsgálatnak az eredményeit, amelyet Solt Ágnes végzett 2008-ban az elszigetelt telepeken élő romaközösségekben Magyarország négy megyéjének 14 telepén.
2009. december 2., 08:31
Martonyi János egy washingtoni rendezvényen kedd este arról beszélt: a Fidesz a jövő évi parlamenti választásokon szerinte valószínűleg nem szerez kétharmados többséget, de lesz egy stabil, abszolút többsége - írja az MTI tudósítója.
2009. december 2., 07:23
- Legkorábban februárban kerülhet sor vádemelésre a közel 10 hónapja történt Cozma-gyilkosság ügyében - derül ki a Veszprém megyei főügyésszel készült, a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúból. A lapot az MTI szemlézte.
2009. december 2., 06:26
Egyetemen is razziáztak már, egy fehérvári középiskolában 9 milliméteres parabellum pisztolyt koboztak el egy diáktól - írja a sonline.hu.
2009. december 2., 04:47
Horváth Pista a halálos ágyán elárulta azt is: kitől kapta el a rettegett kórt. 11 éve halt meg - írja a Blikk.
2009. december 2., 04:00
24 éves fiatalember a H1N1 legújabb áldozata - írja az MTI.
2009. december 2., 01:09
A 43 éves közgazdászt – az EBRD igazgatósági tagját – jelölte Bajnai Gordon EU-biztosnak. A foglalkoztatási és szociális ügyek biztosi posztját kaphatja. Bár pártonkívüli, számos írásában sürgette a baloldal megújítását. Most arról is beszél: az MSZP túl sokáig tekintette sajátjának a neoliberális téziseket. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
2009. december 1., 23:31
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) szerint újabb törvénysértésre készül a Budapest Airport (BA) azzal, hogy reptér üzemeltetője német utasbiztonsági ellenőröket fogad fel a karácsonyi időszakra; a BA viszont a lépést a forgalom zavartalan működésének biztosításával indokolta.
2009. december 1., 22:31
Nem jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt a Heves Megyei Bíróság Benedek Fülöpöt, az agrártárca volt szakállamtitkárát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesét hivatali visszaélés miatt kedden.
2009. december 1., 21:15
A Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) felfüggesztette a Károli Gáspár Református Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának (DI) működését. Egyebek mellett azért, mert három doktoranduszi védéskor jogsértésekre bukkant. A döntés aktivizálta az egyetem polgárait, az iskola körül különös teóriák keltek szárnyra. LAMPÉ ÁGNES írása.
2009. december 1., 20:56
A szólásszabadság megsértéséért megbírságolta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden kihirdetett ítéletében.
2009. december 1., 19:56
– Olajos hordón ülünk és a „rendrakási” módszerek politikai eszközökké válnak a bűnbakképzés során – hangzott el az Országos Kriminológiai Intézetben azon a sajtótájékoztatón, ahol egy, a cigány telepeken élők helyzetét vizsgáló kutatás eredményeit ismertették. A kapott adatok szerint azokon a településeken, ahol masírozott a Magyar Gárda megromlott a romák és többségiek viszonya.
2009. december 1., 18:36
Ha magánnyugdíj pénztárat váltana, órákig tartó adatkitöltési hercehurca után készüljön fel a megcélzott intézet hozamából, mutatószámaiból és a piaci viszonyok várható alakulásából is – állítja egy olvasónk. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint szó nincs ilyesmiről, épp az egyszerűsítés és az ügyfél teljes körű tájékoztatása a cél.
2009. december 1., 18:26
Lengyel László szerint mély válságban a baloldal. A 168 Óra stúdiójában Buják Attila és Dorogi Katalin.
2009. december 1., 17:59
Nagyon komoly előrelépésnek nevezte az MTI-nek nyilatkozva Zugló független polgármestere, hogy a keddi képviselő-testületi ülésen nem szavazták meg a Mundo-projekt módosítását.
2009. december 1., 16:28
– Hatalmas az emberek szociális érzékenysége – hökkent meg Érsek-Obádovics Mercédesz, miközben vékony termetéhez képest hatalmas ruhás zsákot kap a vállára és a megindul a lift irányába. A színész-fotográfus-rendező és művésztársai nem mindennapi feladatot vállaltak fel: a Zalai megyei szegényeknek gyűjtenek ruhát, játékot és bútort.
2009. december 1., 16:08
Egy, az egykori III/III-as csoportfőnökségnek dolgozó, 2006-ban elhunyt férfi két másikkal együtt döntő szerepet játszott az influenzavírus elleni oltóanyagot gyártó cég, az Omninvest működésében – jelentette ki Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja a saját nyomozásának eredményét ismertetve újságíróknak kedden Budapesten.