Néhány órán át nem működik majd a BKK alkalmazása.
Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.
TikTok-videók szerint hatalmas tömegben jelentek meg az árvaszúnyogok Siófokon, bár nem csípnek, a vibráló rovarinvázió alaposan megkeserítheti a nyaralók életét.
Június 16. és 22. között fokozott ellenőrzést tart a rendőrség Magyarország közútjain, az akció kiemelt célja az ittas és bódult sofőrök kiszűrése.
Bár a Balaton felé tartó sávokon nem kezdődnek új felújítások, így is lesznek sávlezárások, forgalomterelések és trükkös kerülőutak, főleg Érdnél.
2009. december 4., 12:15
A statisztika szerint nem igaz, hogy a gyerekek egyre több bűncselekményt követnek el. Ami viszont cáfolhatatlan tény: emelkedik a 14 év alattiak által elkövetett kirívóan erőszakos bűnesetek száma – írta a online kiadása.
2009. december 4., 11:05
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a napokban emelt vádat egy férfi ellen, aki még ez év elején brutális kegyetlenséggel végzett Tiszaroffon egy 86 esztendős asszonnyal – írta az online kiadása.
2009. december 4., 09:32
Közel 1,5 millió forintos kárt okoztak ismeretlen autósok Jász-Nagykun-Szolnok megyében, az Alattyán térségében található árvízvédelmi töltésen – adta hírül a .
2009. december 4., 08:06
Halálra gázolt a vonat egy férfit Balatonmáriafürdőn csütörtökön este. Az elsődleges adatok szerint nem zárható ki az öngyilkosság – írta a Sonline.hu.
2009. december 4., 07:19
Akadnak olyanok, akik nem veszik, hanem elveszik a fenyőt – írta a online kiadása.
2009. december 4., 06:16
Mi történik akkor, ha egy járvány ledönti a lábáról a fél vidéket? Szükséghelyzetben, ha fél lábon is, de mennie kell tovább az életnek – írta cikkében a online kiadása.
2009. december 4., 04:00
Halálos beteg és hamarosan meg fog halni – ezt írta egyik ismerősének a pécsi ámokfutó a lövöldözés előtti napon egy internetes chat-elés közben. A levelezés az birtokába került.
2009. december 3., 21:11
Elfogta a rendőrség a múlt hétvégi, helvéciai kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2009. december 3., 20:22
Kéthetes utcai "kitelepülő kampányt" indított az MSZP Budapesten, hogy visszaszerezze a fővárosiak bizalmát. A kampányt csütörtökön nyitotta meg a Gellért téren Lendvai Ildikó pártelnök, Burány Sándor fővárosi elnök, Mesterházy Attila parlamenti frakcióvezető, valamint Horváth Csaba, a budapesti ügyekért felelős kormánybiztos.
2009. december 3., 19:32
Spontán demonstrációt szervezett csütörtök délutánra a Jobbik a szegedi Lófaránál. A helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a Reök-palota előtti téren körülbelül negyvenen tüntettek árpádsávos, jobbikos és nemzetiszínű zászlókkal.
2009. december 3., 18:23
A miniszterelnök szerint az IMF-hitelkeret biztonsági tartalékot képez, az ország nem hív le további összegeket belőle. Az IMF vezetője reméli, bármilyen kormány is kerül hatalomra jövő tavasszal Magyarországon, a mostani kabinethez hasonló gazdaságpolitikát folytat majd – írta a Napi Online.
2009. december 3., 17:48
Eltemették a pécsi lövöldözés halálos áldozatát csütörtökön Kaposváron; Dékány Miklós 19 éves gyógyszerészhallgatót több mint ezren kísérték utolsó útjára.
2009. december 3., 17:23
A Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön 30 nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt az Erzsébet híd 2002-es választások utáni lezárása miatt.
2009. december 3., 16:32
Etikai kódexet fogad el a Magyar Bor Akadémia, mely 2005-ben az "Év Bortermelője" címet adományozta az utóbb borhamisítással megvádolt Vincze Bélának. A borász közben közleményben utasította vissza a vádakat, és leveteti a kifogásolt borokat a boltok polcairól.
2009. december 3., 16:11
Megengedhetetlen, hogy bármely civil szervezet tagjai "Rendőrség" feliratú autóval, a BRFK, illetve annak egy nem létező szervezeti egysége karjelvényét viselve, rendőrségi rádiót használva, lényegében rendőrnek tűnve tevékenykedjenek a tömegrendezvények biztosítása során - állapította meg Szabó Máté ombudsman a rendőrség október 22-23-ai tömegkezelését vizsgálva. Az országgyűlési biztos hivatala az ombudsman hivatalból folytatott vizsgálatának megállapításairól csütörtökön tájékoztatta az MTI-t. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az ügyben az Országgyűléshez, a legfőbb ügyészhez, az igazságügyi és rendészeti miniszterhez, valamint az országos rendőrfőkapitányhoz fordult.
2009. december 3., 15:42
A hétfőn elfogadott költségvetéssel legfeljebb a következő év közepéig lehet elvegetálni - fogalmazott a jegybank korábbi elnöke az InfoRádiónak a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadása után. Járai Zsigmond szerint minél hamarabb új alapokra kell helyezni a magyar gazdaságot.
2009. december 3., 15:16
A székesfehérvári bevásárlóközpontokban, az autóbusz- és a vasútállomáson hangosbemondón figyelmeztetnek a H1N1 vírus elleni védőoltás fontosságára és közlik az oltópontok helyét - mondta el a kistérségi tiszti főorvos csütörtökön. Almási Ferenc tájékoztatása szerint igyekeznek minden lehetőséget kihasználni azért, hogy minél többen oltassák be magukat, megelőzve a járvány terjedésének erősödését. A megfertőzöttek közül a 15-24 évesek vannak többségben, őket a 25-34 évesek, illetve a 10-14 évesek követik.