Járai: Jó, ha fél évig kihúzzuk

A hétfőn elfogadott költségvetéssel legfeljebb a következő év közepéig lehet elvegetálni - fogalmazott a jegybank korábbi elnöke az InfoRádiónak a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadása után. Járai Zsigmond szerint minél hamarabb új alapokra kell helyezni a magyar gazdaságot.

2009. december 3., 15:42

A versenyképesség hiányában látja a magyar gazdaság legnagyobb problémáját Járai Zsigmond volt jegybankelnök. Az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere kifogásolta még, hogy Magyarországon túlzottan nagy a bürokrácia és a korrupció, és nem megfelelő az adórendszer. Túlságosan nagy az állami elvonás és az újraelosztás, ennek megfelelően készült a jövő évi költségvetés is.

Látszólag vannak lépések a bürokrácia elburjánzásának visszaszorítására, sokszor azonban ez nem jelent mást, mint a feladatok kiszervezését. Ez nem valódi megoldás, hiszen egy-egy feladaton ugyanannyi ember dolgozik, csak nem állami alkalmazottként, de a javadalmazásukat ugyanúgy a költségvetés fizeti.

Járai Zsigmond szerin - aki korábban 28 másik közgazdásszal együtt nyílt levélben tiltakozott a költségvetés elfogadása ellen - az Országgyűlés által hétfőn elfogadott jövő évi büdzséből hiányoznak a szerkezeti reformok, pedig ezeket minél hamarabb el kellene indítani. Emellett a költségvetés bevételi oldala túltervezett, míg a kiadási tételek alultervezettek.

Szavai szerint ezzel a büdzsével az év feléig lehet elvegetálni, de 2010-második felére kipukkadhat.

A szakember bízik abban, hogy a következő kormány azonnal hozzákezd a gazdaság tényleges átalakításához, ehhez azonban a társadalom részéről felhatalmazás és belátás kell. Járai Zsigmond az InfoRádiónak elmondta: ez egyelőre még nincs meg.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.