Váratlanul elindult haza Novák Katalin honvédségi gépe a Közel-Keletről

Elindult Katarból Európa felé az a honvédségi gép, amivel Novák Katalin a Közel-Keletre utazhatott

2024. február 10., 12:17

Szerző:

Az ADS-B Exchange adatai szerint a Magyar Honvédség HUAF122 jelű gépe magyar idő szerint szombaton reggel fél nyolckor felszállt Dohából és elindult Magyarország irányába. Az útját Irakig követték a radarok, de a Flightaware-en továbbra is látszik a gép útja – szúrta ki a 444. Azt ugyanakkor egyelőre nem tudni, hogy Novák Katalin is rajta van-e a gépen.

Novák Katalin a hét közepén utazott a Közel-Keletre. Az MTI pénteki híre szerint elvileg vasárnapig tartana a programja, sőt, magával Tamím bin Hamad ál-Száni sejkkel lenne tárgyalása.

A lap kereste a Sándor-palotát, hogy Novák Katalin a gépen van-e, és ha igen, akkor miért szakította meg programját. Egyelőre nem kaptak választ.

Már Bayer Zsolt is felszólított

Jelzésértékű, hogy – miközben a kormánypártok lázasan szondázzák a közleményt – maga Bayer Zsolt is felszólította a köztársasági elnököt, hogy adjon magyarázatot a döntésére. 

Magyar Nemzetben megjelent írásban Bayer Zsolt úgy fogalmaz:

„A köztársasági elnök nem hallgathat tovább. Meg kell szólalnia és el kell mondania, mit miért tett. Meg kell indokolnia döntését, el kell mondania, ki és milyen indokkal kért kegyelmet, s ő milyen megfontolások alapján döntött úgy, ahogy. Ez nem úszható meg, nem spórolható meg – ez morális kötelesség. Ezt várjuk. És tőle várjuk”

– írja a publicista. Hozzáteszi Bayer, hogy jogilag minden rendben volt az ügyben, és helyesen teszi a kormányzat, hogy benyújtja az alkotmánymódosítást, ami kizárja, hogy kegyelmet kaphassanak pedofilok.

A felháborodás kapcsán a publicista azt írja: „olyan ez, mint a régi viccben: Egy partizán naplójából: az ellenség elfoglalta állásainkat. Visszafoglaltuk állásainkat. Az ellenség ismét elfoglalta állásainkat. Kemény harcok árán ismét elfoglaltuk állásainkat. Harmadik nap jött a csősz, és mindenkit elzavart a francba. A kormány most a csősz”.

Ahogyan arról beszámoltunk, pénteken a belvárosban tüntetett több szervezet is Novák Katalin kegyelmi döntése miatt. Mint ismert: a köztársasági elnök tanácsadó testületének több tagja is lemondott, legutóbb Lackfi János döntött így.

Már meg is jelent az alkotmánymódosítás

Ahogyan arról beszámoltunk, személyesen Orbán Viktor nyújtotta be azt az indítványt, amellyel szűkítené a köztársasági elnök jogkörét a későbbi kegyelmi fiaskók elkerülése érdekében.

Orbán Viktor délután jelentette be, hogy megtalálta a megoldást arra, hogyan lehet elejét venni annak, hogy a köztársasági elnök kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén kegyelmet adhasson egy elítéltnek. E megoldás pedig nem a kegyelmi jogkör gyakorlására alkalmas köztársasági elnök jelölése, hanem a kegyelmi jogkör szűkítése.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója korábban más megoldást vetett fel. Mint elmondta: nem zárkóznak el attól, hogy törvénymódosítást hoznak arról, hogy a kegyelem indoklása nyilvános legyen a jövőben. Úgy fogalmazott, hogy: „tiszteletben tartjuk a köztársasági elnök döntését”, amivel meg is nevezte ki tartanak felelősnek a közfelháborodást kiváltó kegyelmi ügyért. 

(Kiemelt kép: Novák Katalin Facebook-oldala) 

Karsai Dániel már minden pillanatban segítségre szorul, mozgásképtelen, már enni és inni sem tud. A volt alkotmányjogász mindent elrendezett maga körül, már csak arra koncentrál, hogy minél értelmesebben töltse el a hátralévő idejét.