A Balaton hőmérséklete folyamatosan emelkedett az elmúlt években, ez pedig azt idézheti elő, hogy a tó teljesen átalakulhat.
Budapest kedvelt célpont azon külföldiek számára, akik nemcsak egy gyors városnézésre érkeznének hazánkba.
Több száz elítélt várja évente, hogy elnöki kegyelemben részesüljön, ezekre mind nemet mondott Sulyok Tamás, egészen mostanáig.
Az enyhébb időjárás miatt ma naptej helyett inkább esernyőt vigyünk magunkkal.
Példátlan káosz alakult ki a MÁV szinte minden útvonalán.
2023. november 1., 19:53
A Száraz November kampány célja, hogy az emberek megtanuljanak nemet mondani az alkoholra (legalább) egy hónapig, és ez a szokás népi hagyománnyá váljon. A pozitív élettani hatásai mellett ugyanakkor vannak veszélyei is a direkt alkoholmegvonásnak véli Zacher.
2023. november 1., 16:46
A Szabad Európa információ szerint az iváncsai akkugyár napokon belül megkezdi a termelést, miközben a lakosokat védő létesítményeket még el sem kezdték építeni.
2023. november 1., 16:12
Bajától Dunaújvárosig, Budapesttől Győrig és Salgótarjántól Nagykanizsáig az ország 27 pontján nyit a jelenleg külföldön élő vagy dolgozó magyarokat hazacsábító Hazaváró Irodákat a kormány.
2023. november 1., 14:17
75 éves korában meghalt Szegő András, Prima Primissima díjas újságíró.
2023. november 1., 13:35
A budapesti temetők közül elsőként a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyről készült kereshető térképes felület, amelyen bárki elérheti az ott nyugvókkal kapcsolatos információkat.
2023. november 1., 13:22
Alkotmánymódosítás benyújtásával igyekszik elérni a Momentum a választói korhatár csökkentéséért.
2023. november 1., 12:06
Komplex karbantartás miatt nem indít és nem fogad vonatokat a budapesti Déli pályaudvaron november első hétvégéjén, szombaton és vasárnap – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján szerdán.
2023. november 1., 11:32
Mobiltelefonon is megjeleníthetők a vasútállomások kijelzőinek adatai, vagyis a rendkívüli helyzetek okozta forgalmi változások, menetidők, vágányszámok, figyelmeztetések – olvasható a vasúttársaság keddi közleményében.
2023. november 1., 10:17
Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének szombati búcsúztatóján – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
2023. november 1., 08:50
Harcjárművek magyarországi gyártására írtak alá egyetértési nyilatkozatot a Honvédelmi Minisztériumban. A gyártásra létesített vegyesvállalatot Gidrán névre keresztelik, ami ősi magyar lófajta és a „a huszárok jó küzdőképessége miatt használtak”.
2023. november 1., 07:19
Leégett egy tároló a pomázi állatmenhelyen kedden éjjel, az ott lévő 25 kutyának nem esett baja – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2023. október 31., 20:45
November 2-ától indul a Nyugati téren és a Jászai Mari téren a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása, a munkálatok várhatóan három hétig tartanak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
2023. október 31., 20:06
Bencsik Andrásba botlott Gelencsér a lezárt területen.
2023. október 31., 19:27
Megszólalt a Corvinus megbízott rektora is Ádám Zoltán kapcsán.
2023. október 31., 19:25
Videó készült arról, ahogy szurkálással fenyeget meg néhány külföldit egy rendőrjárőr.
2023. október 31., 19:10
Hatalmas baleset történt Óbudán, a Szentendrei útnál, ahol egy kamion és három személyautó ütközött össze. A helyszínen jelentős dugó alakult ki.
2023. október 31., 18:30
Lázár János magának privatizálná az elhullott állatok elszállítását – szúrta ki egy salátatörvényben a K-monitor.
2023. október 31., 18:03
A várható időjárás szerda éjfélig.