Orbán Viktor is beszédet mond Pásztor István temetésén

Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének szombati búcsúztatóján – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.

 

2023. november 1., 10:17

Szerző:

Pásztor István fia, Pásztor Bálint, a VMSZ ideiglenes vezetője közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy édesapja búcsúztatására a szabadkai Bajai úti temető Péits-kápolnájában szombaton 14 órakor kerül sor.

A szertartáson Orbán Viktoron kívül Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke is beszédet mond – írta Pásztor Bálint.

Mint hozzátette: személyesen kérte a magyar miniszterelnököt, hogy részt vegyen a szertatáson és elmondja búcsúztató beszédét.  

Pásztor István 67 éves korában, rövid, súlyos betegség után hunyt el hétfőn.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor és Pásztor István. Forrás: Orbán Viktor politikusi FB-oldal)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.