Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2023. január 10., 06:33
A kiadós esőzés miatt narancssárga figyelmeztetés van érvényben.
2023. január 9., 21:41
A Kulturális és Innovációs Minisztérium is reagált az Európai Bizottság Erasmussal kapcsolatos döntésére, amely szerint a kormány azt nem fogadja el.
2023. január 9., 21:28
Egyre több magyar jár külföldre tankolni, mivel a külföldön árusított üzemanyag sokkal olcsóbb lett az összes szomszédos országban, miután feloldották Magyarországon a benzinárstopot.
2023. január 9., 20:53
Meghalt egy ember lakástűzben a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tardon.
2023. január 9., 19:28
Magyarországra jön az Európai Parlament Pegasus-bizottsága február 21-22-én.
2023. január 9., 19:11
Navracsics Tibor szerint előfordulhat, hogy csak félreértés miatt vonták meg az Erasmus-támogatásokat, de mindenképpen egyeztetnek az Európai Bizottsággal a döntéssel kapcsolatban.
2023. január 9., 18:50
A PSZ alelnöke szerint a Tudásmenet elérte a célját, és megtapasztalták, hogy a vidéki pedagógusok között mekkora a félelem a tiltakozással kapcsolatban. Emellett az ajánlotta, hogy amíg nem fűtik fel az osztálytermeket 20 fokra, addig ne tartsák meg az órákat.
2023. január 9., 17:38
Mészáros Ferenc, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapusa életének 73. évében hunyt el.
2023. január 9., 17:18
Az MFB és a Vodafone-t átvevő 4ig-s legányvállalat és a Corvinus Befektetési Alap közötti hitelszerződéseket már meg is kötötték.
2023. január 9., 16:53
A miniszterelnöki tanácsadó és volt nem hivatalos kommunikációs munkatárs Habony Árpád most éppen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kaszinós tulajdonrészeit vette át tőle előzékenyen, miután a frissen kinevezett miniszter megbízatása nyomán szabadult volna tőle.
2023. január 9., 16:33
Kedden a hétfőről visszamaradt tócsákat már a kellemes simogató viharos szélben kerülgethetjük.
2023. január 9., 16:12
Január 12-ig tartó polgári engedetlenségben vesz részt 35 pedagógusból 29 a Szentgotthárdi Arany János Általános Iskolában.
2023. január 9., 15:43
Olajszállítási szerződést kötött a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat a Mol Nyrt.-vel – közölte a horvát vállalat igazgatósága hétfőn.
2023. január 9., 15:38
Jeszenszky Zsolt ex-lemezlovas műsorában panaszkodott Rákay arról, hogy nagyon sokan értékelték le az interneten történelmi ismeretterjesztő műsorkísérletét, az Aranybullát.
2023. január 9., 15:18
A hírügynökség szerint a média, az energia- és a bankszektor után a Vodafone felvásárlásával a telekommunikációs szektor következik.
2023. január 9., 14:28
Ha kibírja addig az autója, akkor érdemes várni szerdáig.
2023. január 9., 11:33
Töröcskei feleségével együtt többek közt bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés” miatt álltak bíróság elé.
2023. január 9., 10:45
Az kormányközeli kutatóintézet január 2. és 4. között, 1000 fő telefonos megkeresésével végzett kutatása szerint a Fidesz elsöprő fölénnyel nyerne egy feltételezett EP-választáson.