Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2023. január 8., 10:41
Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyed extrát.
2023. január 8., 09:00
A dinamikusan megnövekedett forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében vasárnap 19 óráig is csak a Szerbia irányából Magyarországra belépő utasok vehetik igénybe a röszkei közúti határátkelőhelyet, közölte a rendőrség a honlapján.
2023. január 8., 08:43
Autóbusz és személyautó ütközött a 7-es főúton vasárnap reggel, a balesetben autó vezetője a helyszínen meghalt, tudatta honlapján a rendőrség.
2023. január 8., 08:21
Az ukrán-magyar határszakaszon 4887-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 18440-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
2023. január 8., 06:41
Az év első időközi önkormányzati választásait tartják ma: Komjátiban polgármestert, Lövőn és Szerecsenyben pedig a képviselő-testület feloszlása miatt a településvezetőn kívül képviselőket is választanak.
2023. január 8., 06:26
Demeter Szilárd csapatának vendége Tóth Gabi lesz.
2023. január 8., 06:19
Köd miatt az ország nagy részén citromsárga riasztás van érvényben.
2023. január 7., 22:39
Teljesen leégett egy miskolci család otthona, miután szilveszterkor egy 16 éves helyi fiatal meggyújtott a Középszer utcában egy tűzijátékot.
2023. január 7., 22:19
Hét napig tartó országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Szakszervezete január 23-tól, hogy folytassák a 2022 óta tartó tüntetés sorozatot, amivel az oktatás helyzetére akarják felhívni a figyelmet.
2023. január 7., 20:56
Totó, Kenó és Luxor – egy helyen. A legszerencsésebbek a Luxor játékosai voltak szombaton.
2023. január 7., 20:15
A televízióban közvetített számsorsoláson kihúzták a nyerő számokat.
2023. január 7., 20:05
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó Pozsonyban részt vett az önálló Szlovákia megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett szombati gálaesten – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
2023. január 7., 19:05
180 kilométert tettek meg hat nap alatt a Tudásmenet az oktatásért résztvevői. A miskolci Hermann Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig gyalog tették meg az utat a résztvevők.
2023. január 7., 18:51
A szentgotthárdi Arany János Általános iskola testületéből 29 tag döntött úgy, hogy a magyar oktatási rendszer tarthatatlan állapotára a polgári engedetlenség eszközével hívja fel a figyelmet.
2023. január 7., 18:16
A német szövetségi külügyminisztérium azt tanácsolja, ha „nem szükséges”, senki ne utazzon Kínába – írta szombaton a tárca a Twitteren.
2023. január 7., 17:47
Bölcs István újságíró, tanár és filmesztéta, részt vett a 168 Óra hetilap alapításában, 1994 és 2011 között a lap főszerkesztő-helyettese volt - 87 éves korában hunyt el.
2023. január 7., 16:17
Az Országos Meteorológiai szolgálat jelentése szerint a hét utolsó napján még marad a tavaszias meleg, bár szombat este még borult, párás, ködös időben lehet részünk.
2023. január 7., 16:06
A Tudásmenet című akció keretében a résztvevők Miskolctól Budapestig összesen 180 kilométert gyalogoltak, hat nap alatt. Az akció utolsó állomása a Kölcsey Gimnázium, ahol több beszéd fog elhangzani.