Demeter Szilárd a saját zenekarát lépteti fel a PIM-ben

Demeter Szilárd csapatának vendége Tóth Gabi lesz.

2023. január 8., 06:26

Szerző:

Demeter Szilárd saját zenekara, a Loyal Apples’ Club lép fel január 13-an a Demeter Szilárd által vezetett Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), szúrta ki a Telex.

A koncert apropója Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója. A bejegyzésben az együttes azt írja, hogy meggyőződésük, „hogy ha Petőfi ma élne, akkor rockzenész lenne”. A Loyal Apples’ Club – A szabadság idővándorai koncert repertoárjában olyan dalok szerepelnek, amik szerintük Petőfi örökségének szerves részét képezik, akár ő is írhatta volna. „Új köntöst kapnak többek között olyan ismert alkotások, mint a Keresem a szót, Ezüst eső, Az otthon az valami más és a Küszöbön túl. A feldolgozások mellett a legismertebb Loyal Apples' Club-dalok is felcsendülnek” – áll a banda posztjában.

Az eseményen fellép a NER kedvenc Tóth Gabi is. 

(Kiemelt kép forrása: a Loyal Apples Facebook-oldala)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.