Magyar Péter visszaállított KATÁ-t, minimálnyugdíjat, euró bevezetést ígér

Egy nappal a választás előtt 14 órára hirdetett tüntetést Magyar Péter. Cikkünk folyamatosan frissül!

2024. június 8., 14:47

Szerző:

 

 

Megtelt a Hősök tere a Magyar Péter által szervezett tüntetésen. A Fidesz-székház környékét lezárták az emberek elől. Az Andrássy úton a Kodály köröndig minden sarkon darus kocsik állnak hatalmas hangfalakkal és kivetítőkkel, így a beszédet a tértől távolabb is lehet hallani. A hangfalakból felhívás szól, hogy ne vesztegessék el az emberek a szavazatukat olyan pártra adott vokssal, amely a küszöb alatt marad, azaz: voksoljanak a Tiszára.

Az élő közvetítés itt követhető:

 

 Fotó: 168.hu

Jordán Tamás a színpadon


A színpadra elsőként Jordán Tamás színész lép, aki felszólalását azzal kezdte: 60 éve áll rendszeresen színpadon, de ekkora közönséggel még sosem találkozott.


„A papírforma szerint nekem most borzasztóan kellene izgulnom, de nem izgulok, mert túl vagyok már egy rettenetes nehéz erőpróbán”


– mondta arra utalva, hogy hónapokig kórházban volt, és legyengítette a sok ágyban fekvés. Egy rövid részletet ado elő kedvenc előadásából, a Szókratesz védőbeszédéből. Jordán arra kérte a tömeget, hogy ha elmondta a beszédét, utána mindenki állapítsa meg, hogy Szókratész több mint kétezer éve mondott szavai érvényesek-e ma Magyarországon.

Jordán arra kérte az összegyűlt tömeget, holnap a szavazófülkében „biztos kézzel húzzák a megfelelő helyre az ikszet”. Végül elismételte a tömeggel Magyar egyik szlogenjét:

„lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat.”

Csézy énekel a színpadon

Jordán Tamás után Csézy a színpadon, az énekesnő azt mondta, a dal, amit énekel, minden magyar embernek szól, aki „igazán szereti ezt az országot”. Az énekesnő az Itthon a legjobb / Ez az otthonunk című dalát adja elő.

Csézyt Nagy Ervin követi a színpadon

Nagy azzal kezdi a beszédét, hogy „Kezdhetném azzal, hogy minden, amit gyermekkoromban bátorságról gondoltam, az a jelenkor Magyarországán inkább bajba sodor, megbélyegez, mintsem magasra emel”, majd úgy folytatja, megadatott neki a pályája soráján, hogy olyan emberektől tanulhatott a hazafiasságról, mint Bereményi Géza, hogy olyan színészekkel dolgozott együtt, akik emberként is óriásiokká váltak a szemében, például Cserhalmi György, aki „nem volt hajlandó kozmetikázni a véleményét, inkább tört, mint meghajlott”.

Nagy szerint nem véletlen, hogy „az öreg harcosok elhalkultak, az utolsó években nyilvánvalóvá vált, hogy a politika egyszerű kifutó fiúává akarja tenni a kultúrát”. Felhozza, hogy ő is szerepelt kosztümös filmben az utóbbi években, de „arra nem kellett kivezényelni az iskolásokat, hanem jöttek maguktól”.

Nagy Ervin az ország jelenlegi kulturális helyzetére reflektálva azt mondja:

 „A kultúra rosszul tűri a rabigát, éltető ereje a szabadság, akárcsak a magyar népnek.”

A Tisza mindent meg fog tenni azért, hogy hazahozza a külföldre kényszerített tudást, hogy Cannes-ban „ne csak három szomorú plakát legyen a magyar pavilonban” – mondja a színész, majd hozzátette: „A Tisza szorgalmazza a politika és a kultúra eltávolodását, mert „az csak akkor virágzik, ha békén hagyják”. A Tisza „szervez, de nem utasít”.

„Le fogjuk folytatni a száz éve halogatott népi-urbánus vitát. Addig nem állunk fel a már értelmes közmédia asztalától, amíg nem rendeztük közös dolgainkat, és a politika által tudatosan ásott árkokat ki fogjuk önteni betonnal, hogy többé senkinek eszébe se jusson megosztani minket akárcsak egy kapavágással is” – ígéri Nagy.

Megígéri, hogy nekiállnak felújítani a művelődési házakat, kultúrtereket, megerősíteni a népművelő szakokat, hogy alternatívát kínáljanak a fiataloknak a „digitális sivatag” ellenében. 

Többen rosszul lesznek a tömegben

Több résztvevőhöz is orvost kell irányítani a tömegben. Hatalmas a forróság, kevés az árnyék.

Törőcsik Mari kedvenc folyója a Tisza volt

„Ismertem egy csodálatos hölgyet, aki Cannes-ban életműdíjat kapott, és életcélja volt, hogy felépüljön az új Nemzeti Színház. A hölgyet Törőcsik Marinak hívták. Életem meghatározó élménye volt, hogy találkozhattam vele, a kedvenc folyója a Tisza volt” – folytatja a beszédét Nagy Ervin.

 

Magyar Péter a színpadon

Magyar Péter arról beszél, nagyon sok tanácsot kaptak az elmúlt hetekben az országjáráson, mondja, mindennap előfordult, hogy fideszesek hozták a tagkártyáikat, legalább kettőt-hármat kapott minden egyes nap.

Múlt hét szerdán Kapuváron jártak, ahol találkozott Dr. Lendvai Józseffel, egy vegyészmérnökkel, aki egy NO WAR táblával jött, és elmondta, hogy ő elment a szombati Békemenetre. Meghallgatta a Tisza rendezvényét, és ma már a Tiszával van. Ő érkezik most a színpadra. „Köszöntsétek egy nagy tapssal Lendvai Józsi bácsit – mondta Magyar. – Aki a Tiszára szavaz, az a békére szavaz.”

Rusznák András szaval

 A következő előadó: Rusznák András színművész. aki Ady Endrétől A Mindegy átkát szavalja el.

Rost Andrea énekel

Rost Andrea két dalt is hozott, elsőként Dvořák Újvilág-szimfóniáját adja elő. Az operaénekes azt mondja, olyan dalt hozott, ami egy béke dal, mert

„mi beszéljünk a békéről. Mi békét akarunk.”

A tömeg válaszul szintén azt skandálja, hogy „békét akarunk”. A dal egy részében a közönség segítségét kéri, a tömeg együtt énekel a művésznővel.

Tarr Zoltán református lelkész a színpadon

Tarr Zoltán, Tisza Párt EP-listáján szereplő református lelkész lép a színpadra, aki úgy köszönti a tömeget:

„tisztelet és szabadság.”

Azt kéri, az emberek köszöntsék egymást ezekkel a szavakkal.

„Azért vagyunk itt, mert reménység, bizakodás és erő van bennünk, hogy legyen és lesz változás” – mondja. Nem félünk, skandálja a tömeggel együtt.

„Nagyon jó érzés magyarnak lenni, a nemzeti színű szalagot magunkra fűzni és mosolyogva, bátorítóan egymásra nézni. Ezt az örömöt, és ezt a felszabadultságot érezhettük az elmúlt hetekben az országjárás és minden egyes találkozás során. Ez az az érzés, amit szeretnénk ebben az országban elérni, szemben a szomorú, feszült és másokat kizáró kiállásokkal” – mondja.

Tarr hangsúlyozza, hogy a Tisza egy árkot betemető közösség, akiknek fontos a valódi, egymást meghallgató párbeszéd, akik nem nevetik ki azokat, akiknek más a véleménye. Olyan nemzetet építenének, akik büszkeséggel van jelen Európa népei között. 

Tarr többször meg kell szakítsa a beszédét, mert újabb emberek lesznek rosszul a tömegben.

„Orvost a Műcsarnokhoz… és orvosokat a kórházakba is!” – mondja.

„Szomorú, hogy a valóság inkább arról szól, hogy haza vagy haladás”, Tisza hiszi, hogy ez a „vagy” végre „és”-re cserélhető.

„Ti vagytok a hősök, ez a ti teretek” – mondja a tömegnek Tarr, ezért mindenkit arra kért, hogy holnap menjen el szavazni, és keresse meg a tiszás jelöltet a szavazó lapon, illetve hívják azokat is, akik nincsenek jelen a tüntetésen.

Bálint András József Attilát szaval


A Radnóti Színház színművésze József Attila Levegőt című versét szavalja.

Ismét Rost Andrea a színpadon

Ezúttal egy Puccini-áriát énekel.

Hatalmas a kánikula, újabb orvosra van szükség a tömegben.

Bujdosó Andrea, a Tisza Párt EP-képviselője a színpadon

Bujdosó azt mondja, „Hazánk és gyermekeink jövője érdekében” van ma itt, közben megint orvosra van szükség a tömegben.

„Hittünk egy olyan hazában, ahol a tehetség és a tudás, a szorgalom és a jellem alapján ítélik meg az embert. Egy olyan országban, ahol a rászorulók és a hátrányos helyzetből indulók valódi támogatást és esélyt kapnak”

– mondja felszólalásában.

„Eltelt húsz év: a hit megmaradt. De a tények változásért kiáltanak.

Ma nőnek lenni Magyarországon hátrányt jelent a jövedelmekben, a politikai, társadalmi és gazdasági döntés területén is. A nőknek egy teljes nappal kéne többet dolgozniuk hetente, hogy ugyanazt a jövedelmet kapják, mint a férfiak.”

„Mi egy igazságos, értékalapú és egyenlő esélyeket biztosító társadalomban hiszünk” – jelentette ki, majd hozzátette: „Hiszünk abban, hogy a nőket és a férfiakat is ugyanaz a tisztelet illeti meg.” 

„Ti már érzitek, és tudjátok, hogy az összefogásnak és a reménynek ereje van!” A Tisza Párt jelöltje egy demokratikus, békés és európai jövőt szeretne.

Thuróczy Szabolcs a Szózatot szavalja

Az utolsó előadó Magyar Péter előtt Thuróczy Szabolcs, aki a Szózatot szavalja el.

Magyar Péter a színpadon

A tömeg azt skandálja: „Árad a Tisza.” 

Magyar megköszöni a tüntetés résztvevőinek, hogy eljöttek a rendezvényre. Felszólalását azzal kezdi:

„Ki gondolta volna februárban, mindössze négy hónap telt el, és azóta feltámadott a tenger, a népek tengere.”

Ismét rosszul lett valaki, újabb orvosra van szükség.

„Azért jöttünk ma ide, mert máshol már nem férünk el”

– fogalmaz a Tisza vezetője. Nem véletlen a helyszínválasztás, nemcsak azért vannak itt, mert ez Magyarország legszebb és legnagyobb tere, hanem azért is, mert ennek a térnek üzenete van, amit magukkal kell vinniük és tovább kell adniuk, folytatja.

Magyar: Ma Magyarországon mindenki békét szeretne

Ezt követően Magyar feleleveníti, hogy a Hősök terén az egyik oszlop tetején egy angyal áll, kezében egy korona, a legenda szerint II. Szilveszer pápa álmában egy angyalt látott, kezében a koronával, és az angyal így szólt hozzá, add oda ezt a koronát annak, akik legközelebb érkezik hozzád. Másnap magyarok érkeztek, koronát kértek Szent Istvánnak. „Honfitársaim, égi, isteni áldás van Magyarországon és a nemzetünkön” – vonja le a következtetést Magyar Péter.

„Magyarországon mindenki békét szeretne. Nincs olyan józan ember, aki háborút akarna Magyarországon”

– hangsúlyozza. A Tisza a valódi béke pártja, ellentétben a Fidesszel, nem építtet harckocsi-, fegyver- és lőszergyárakat. A Tisza nem támogatja a sorkatonaság újbóli bevezetését, szögezi le, sőt meg is akadályoznák, hogy a Fidesz újra bevezesse. „Aki a Tiszára szavaz, az a békére szavaz” – mondja.

„Ha ti is úgy akarjátok, akkor felszámoljuk a kiváltságosok hatalmát"

 – jelenti ki.

„Ha ti is úgy akarjátok, akkor Magyarország újra az igazság, a becsület és a törvények országa lesz. Ha ti is úgy akarjátok, akkor felszámoljuk a kiváltságosok hatalmát” –mondja, majd a Nemzeti dalból idéz. Visszaemlékszik a március 15-i rendezvényre, majd az azóta tartott megmozdulásaira.

„Nem félünk!” – skandálja a tömeg.

Magyar a kormánynak: köszönjük, sokat segítettek

„2,5 milliárd forint közpénzt fordítottak a lejáratásunkra” – állítja Magyar, aki megköszönte ezt a kormánynak, mert szerinte többen vannak jelen, mint valaha.

„A Karmelitában összeült a válságstáb, és turbófokozatba kapcsolták a lejárató kampányt, 2,5 milliárd közpénzt fordítottak a lejáratásunkra. És mit értek el vele? Többen vagyunk, mint valaha. Köszönöm a kormánynak.”– mondja.

Magyar szerint más ember lett

„Íme a bizonyíték, hogy Magyarország nem veszhet el, hogy Magyarországot közösen meg tudjuk menteni. Ti vagytok a bizonyíték, akik mind változást akartok. Megváltoztatni a sorsot, amit egy rabló, elnyomó hatalom akar ránk erőltetni. Nincs hova hátrálnunk. Ez a mi hazánk” – mondja Magyar, aki ezután a kampányútjáról kezdett el beszélni. „Más ember lettem az út végére. Három hónappal ezelőtt én sem tudtam még, milyen úton indultam el pontosan, milyen hatalmas fába vágtam a fejszémet.”

Ismét orvost kérnek több helyre is.

A Tisza vezetője az áprilisi tüntetésről is megemlékezett, majd szót ejtett az országjárásról, ahol eddig 199 beszédet tartott.

„Ma már látom és tudom, hogy kezdetben egy szikra voltam, ami beindította a változás motorját, ma pedig már együtt, szövetségben gátakat bontunk” – folytatja a beszédét Magyar. „Az elmúlt hetek, hónapok során sokszor hibáztam” – vallja be, de igyekezett ezekből mindig tanulni és megígéri, hogy mindig tanulni is fog.

Az elmúlt hónapok megtanították arra, hogy csak közösségben, szövetségben lehet lebontani a rendszert. Magyarország is más lett közben, véli, és más lett ő is, mert „reményt adtok nekem, reményt adunk egymásnak.”

Magyar úgy véli, legyőzték az apátiát

„Bármi is lesz a szavazás vége, legyőztük az apátiát és szövetséget kötöttünk magyar és magyar között” – mondja.

A jelenlévőket arra kérte, hogy szavazzanak a Tisza párt jelöltjeire. A választás tétje, hogy hosszú távon elnyomottak vagy szabad emberek leszünk-e a hazánkban, fogalmaz Magyar, aki szerint ki kell szabadítani Magyarországot abból a fogságból, amiben több mint húsz éve „raboskodik”. Ezt követően Ady Endrét idéz.

Magyar szerint Orbán már 2007-ben megjósolta, mit fog csinálni, „mivel kell riogatni a népet, ha egy kormány minden áron hatalmon akar maradni”. Azonban egyet kifelejtett megemlíteni 2007-ben: az elemi létbiztonságot fenyegető félelem arra is jó, hogy „a kiszolgáltatott emberek ne lássák, hogy kifosztják és szolgasorba taszítják őket”.

Magyar szerint 2015 óta tartja Orbán Viktor rettegésben a saját népét.

A fenyegetés részben valósággá vált, hiszen a vendégmunkásokat azért hozza a kormány szerinte, hogy a magyaroknak ne kelljen európai fizetéseket adni.

„A lengyel testvéreink évszázadok összetartása után már szóba sem állnak a Fidesz-kormánnyal, még a Békemenetre sem lehetett elrángatni őket. Orbán azt akarja, hogy attól várjuk a békét, aki egyszer már gyarmatosított minket. Pár évtized szabadság után Orbán újabb 40 évre elkártyázná a jövőnket, megint kivezetne minket Európából.”

„Felszámoljuk közösen az Orbán–Tiborcz–Mészáros-részvénytársaságot, és tégláról téglára visszavesszük a hazánkat” – mondta Magyar, aki élhető Magyarországot, megújult egészségügyet és oktatási rendszert ígért.

Eztán felemlegette a kampánykörúját, azt, hogy 40 nap alatt majdnem 200 beszédet mondott. De szerinte mindenhol megható volt a fogadtatás.

 Fotó: 168.hu

A Tisza rendezvényeire nem buszoztatnak senkit

„Megmozdult az ország” – jelentette ki Magyar Péter, majd arról beszélt: egyetlen forintot sem költöttek maguk reklámozására. „Könnyű volt így tenni, mert nem volt miből.”

A Tisza Párt csak adományokból működik, nem kap állami támogatást, mint a többi párt. Egyetlen plakátot sem nyomtattak, és a jövőben sem fognak. „Mi nem buszoztattunk senkit a rendezvényünkre, mint Orbán Viktor a Békemenetnek nevezett uszító rendezvényén” – mondta Magyar.

„Mi a célunk? Leváltani a kormányt, és Magyarországot visszavezetni az európai útra, és egy igazságosabb, a jog talaján álló kormányzati rendszert létrehozni.”

A világ minden pénze sem elég, ha lopásról van szó

„Mára már rémálommá váltak a mindennapok. Az ígéretek lopássá korcsosultak” – mondta Magyar, aki szerint vannak, akiknek ma választaniuk kell az étel és a gyógyszer megvásárlása között, közben a hatalmasoknak „a világ pénze sem elég, ha a lopásról van szó. (…) Az évek alatt kiderült, minden hazugság volt, és csak egy céljuk volt: elvenni, ami közös, a hazánkat. Ebben a hazában nem utcai harcosokra és berozsdásodott terminátorokra van szükség, hanem tisztességes emberekre.”

„Én Magyar Péter, itt előttetek megfogadom, hogy ezeket megváltoztatjuk, számonkérhetően, tisztán és becsületesen, betemetjük az árkokat, bevezetjük az eurót, csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, hazahozzuk az uniós ezermilliárdokat, és a sikerek minden magyar sikerei lesznek” – fogadja.

„Nem bízhatjuk továbbra is egy bűnszervezetre az ország vezetését, elég volt abból, hogy a magyar költségvetés és gazdaságpolitika egy kaparós sorsjegy színvonalú tákolmány, vagy bejön, vagy nem.” A Tisza vezetője szerint Orbánt egy vendégségben folyton szemmel kéne tartani, mert azt a vendéglátók például azt látnák, hogy„ a lánya nevére íratja a fürdőszobájukat, és a spájzban a befőttek elvesztik befőtt-jellegüket”.

„A szemfényvesztés ideje azonban lejárt” – mondta Magyar. Azt kérdezte a tömegtől, akarják-e például, hogy egy család kezében legyen a fél ország, hogy hazánk a legkorruptabb ország legyen az unióban, hogy itt legyen Európa legmagasabb ÁFA-ja, mire a tömeg mindegyik kérdésre nemmel felelt.

Nyugdíjminimum, lakásépítési program, visszaállított KATA

A Tisza Párt bevezetné a nyugdíjminimumot és lakásépítési programba kezdenének. Leállítanák a gazdasági migránsok betelepítését, és megállítanák, hogy kiürüljenek a magyar falvak.

Hogy legyen magyar jövő vidéken.

Azért dolgoznak, hogy csökkentsék Magyarország energiafüggőségét, és olyan modellt dolgoznak ki, amelynek köszönhetően a magyar gazdák valódi támogatáshoz juthatnak. Támogatni fogják a hazai termékeket előállító vállalkozásokat, visszahozzák a KATA-adózást.

„Legyen vége a kettészakítottságnak, fogjunk végre össze”

– kéri Magyar. Egy jobb országhoz szükség lesz minden jóérzésű emberre, oldalaktól függetlenül szükség van a jószándékra, holnaptól meglátják, hol tartanak, és nem állnak meg. Azon fognak dolgozni, hogy megmutassák, hogy azért is kell rájuk szavazni, mert képesek lesznek különbül vezetni ezt az országot, mint elődeik.

A Tisza Párt azt ígéri, nem fogja hagyni, hogy a multik büntetlenül szennyezzék a földeket, vizeket és a levegőt, a korrupt hatalom pedig végképp összeszerelő üzemmé silányítsa a hazánkat. „Nem hagyjuk!” – skandálta a tömeg.

 „Mi magyarok sokkal több mindenben hasonlítunk egymásra, mint amiben különbözünk egymástól.”

 Fotó: 168.hu

Egyetértünk, köszi, Azi

Magyar szerint egy jobb országhoz minden jóérzésű emberre szükség van, „mert a jobb országot együtt tudjuk felépíteni. Holnaptól meglátjuk, hol tartunk, és nem állunk meg, nem hagyjuk cserben az országot.” Ezután arról beszélt, „pár hete Azahriah azt mondta, akit a Fidesz gyűlöl, és az ellenzék is támad, az csak jó úton járhat. Egyetértünk. Köszi, Azi”.

Magyar szerint ki kell mondani, hogy a jelenlegi politikai elit megöregedett, a korlátlan hatalomban lévő kormánypárt „elkorcsosult, megfáradt”, az emberek pedig változást akarnak. Vagyonosodási vizsgálatot indítanának minden politikus ellen. Holnaptól elkezdjük összegyűjteni és rendszerezni az információikat, bizonyítékaikat, miután a támogatóik között ügyvédek is melléjük álltak.

A Tisza honlapján részletes tájékoztatást fognak adni arról, hogyan lehet megtenni a bejelentéseket, amiket fel fognak dolgozni, és „előkészítik őket arra az időre, amikor már nem Polt Péter dönt arról, hogy Magyarországon ki legyen vádlott és ki ne”.

Fiatalok „Gyertek haza”

Ma minden második 18 éves magyar fiatal azon gondolkodik, hogy elhagyja a hazáját, ezért ígéri, hogy a Tiszánál kiemelten fogják kezelni, hogy megállítsák a fiatalok külföldre áramlását. A tömeg skandálni kezdte, hogy

„Gyertek haza!”

Magyar azt mondja, tudja, hogy vannak pillanatok, amikor tanácstalanok a jelenlévők abban, miként legyen újra rend és kiben bízhatnak meg. Nem szeretne senkit győzködni, arra kér mindenkit, hogy józanul gondolja végig, mire van szükség ahhoz, hogy egy jobb országban éljünk. Mindenkit arra kér, hogy a Tisza pártra szavazzon holnap.

Holnap arról döntünk, hogy

propaganda vagy valóság,
korrupció vagy tiszta közélet,
további leszakadás vagy fejlődés,
Türk Tanács vagy Unió,
árokásás vagy összefogás,
kelet vagy nyugat,
háborús uszítás vagy béke,
Deutch Tamás vagy Tarr Zoltán,
Fidesz vagy Tisza.

A szavazófölke magányában mindenki egyedül lesz

„Legyünk erősek, verjünk vissza minden befolyásolási kísérletet, ne fogadjunk el előre kitöltött szavazólapot, ne fényképezzük le a szavazólapot, ne engedjük, hogy bárki megmondja, kire szavazzunk. A szavazófülke magányában mindenki egyedül lesz: ne féljetek. Ne feledjétek, a rossz és korrupt politikusokat azok az állampolgárok szavazzák meg, akik nem mennek el szavazni. Számíthattok a hazátokra, de most a hazátok is számít rátok.”

Magyar szerint a hatalom remeg, a változás elkezdődött

„Nem vagytok egyedül. Nézzetek körül, milyen sokan vagyunk!” – folytatta Magyar Péter. Szerinte odaát félnek, mert a magyarok összefogtak. „Üzenjük meg hangosan, hogy megremegjenek a Karmelita ablakai (…): árad a Tisza!”

A változás elkezdődött szerinte, és a hatalom remeg, kétségbeesett, mert érzi, hogy a szellemet már nem lehet visszazárni a palackba.

„A szeretet mindent legyőz, a hazánkért, az őseinkért emlékéért, és az utódaink jövőjért küzdünk” – fogalmazott a Tisza Párt listavezetője.

„A végén mindig a jó győz.”

Magyar azt ígéri, olyan országot fognak építeni, ahol nem az számít, hogy valaki Budán vagy egy borsodi zsákfaluban született. A Tisza Párt olyan országot szeretne, ahol a szerénység, az igazság és a szeretet uralkodik. Olyan országért fognak dolgozni, ahol „nem a kapcsolatok számítanak, hanem a szorgalom és a kemény munka”.

„Olyan országot építünk, ahol nincs bal, nincs jobb, csak magyar.”

Magyar szerint óriási munkát végeztek az elmúlt hetekben, megköszönte az önkéntesek segítségét. Arra kérte a tüntetőket, hogy legyenek minden eddiginél aktívabbak az online térben, posztoljanak a Tisza Párt fő üzeneteiről, és kérte, hogy támogassák a Tisza EP-jelöltjeit, budapesti listáját és a polgármesterjelöltjeiket is.

„A Tisza be fogja bizonyítani minden magyar embernek, hogy a politika lehet szép, hasznos és igazságos”

– közölte. 

„Talpra Magyarország, talpra magyarok, a haza minden előtt” – zárta beszédét.

A Várkert Bazárban tartja Magyar Péter a választási eredményváróját

Magyar Péter bejelentette, a Várkert Bazárban a választási eredményváróját este 7-tól. A szervezők megköszönték a részvételt és hogy a tömeg (nagy része) bírta a hőséget.

„Tegyük fel az i-re a pontot, holnap este 7 óráig senki ne lankadjon” – kérte Magyar. Este 7-ig lehet ugyanis szavazni vasárnap.

Szerinte a Tisza Párt az egyetlen erő, aki kihívója lehet a kormánynak a következő választáson.

Azt kérte a résztvevőktől Magyar, hogy bízzanak egymásban, fogják meg egymás kezeit, és emeljétek a magasba.

„Kössünk egy új szövetséget egy új Magyarországért. Kezdjük meg a valódi rendszerváltást”

– mondta Magyar, majd a beszéd végén jött a szokásos szlogenje: „Lépésről, lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat, és építünk egy új demokratikus, európai Magyarországot.”

Elültetik az ország fáját az Andrássy út sarkán


Magyar Péter visszajött a színpadra, és azt mondja: legalább 500 településről hoztak és kaptak földet. Az Andrássy út 129. előtt elültetik az ország fáját. „Reméljük, hogy mire ez a fa árnyékot ad, addigra egy új, sokkal boldogabb országban fogunk élni” – mondta Magyar.

(Kiemelt képünk: Magyar Péter tüntetése a Hősök terén 2024.06.08-án. Fotó: 168.hu)