Országos népszavazást kezdeményeztek az akkumulátorgyárakról

Országos népszavazást kezdeményez az LMP az akkumulátorgyárakról, abból a célból, hogy az adott település beleegyezésével lehessen csak ilyen üzemeket létesíteni a jövőben Magyarországon.

2023. január 23., 14:18

Szerző:

Országos népszavazást kezdeményez az LMP annak érdekében, hogy a jövőben akkumulátorgyárak csak akkor épülhessenek Magyarországon, ha abba az adott település lakossága ehhez a hozzájárulását adja. Keresztes László Lóránt, a párt képviselője és az Országgyűlés fenntarthatósági bizottságának elnöke a Nemzeti Választási Iroda előtt tartott sajtótájékoztatót, miután a kezdeményezést leadta – írta a napi.hu.

Ezen elmondta, a kormány politikai döntést hozott, amikor úgy döntött, Magyarországból akkumulátorgyártó nagyhatalmat kíván csinálni. Eközben azonban ez az ipari tevékenység sokszor a természeti erőforrásokat és kapacitásokat meghaladó módon víz és energiaigényes, és túl nagy környezeti megterhelést jelent.

Emiatt Keresztes szerint a helyiek bevonása nélkül ez a gyártelepítési folyamat nem folytatódhat, meg kell kérdezni az ő véleményüket is, de a kormány csupán „az idegen befektetőt támogatja.”

Mint ismert január 21-én igen viharos hangulatú lakossági fórumra került sor Debrecenben, ahol a felháborodott helyiek környezetszennyezésre, és az odatelepülő kínai akkumulátorgyár következtében történt földkisajátításokra is panaszkodtak, valamint hangos hazaárulózással fogadták a fórumon megjelent Hajdú-Bihar vármegyei főispánt is.

(Kiemelt kép: közmeghallgatás a debreceni akkumulátorgyár ügyében. Fotó: Salánkiné Kuti Zsuzsa, Facebook)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.